Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. január-február) 1-2. szám

Folyóirat szemle

Magyar Szemle, szerkesztőbizotság: Gróf Bethlen István, elnök és Szekfű Gyula, alelnök. Szerkeszti Echardt Sándor, 1940. 4 szám
Erdély… a magyarság nagy élmény-anyaga, mely fölött előreláthatólag nem is fog máról-holnapra napirendre térni. Bármely magyarországi folyóiratban lapozzunk, legyen az szépirodalmi, művészen, technikai, építészeti vagy szociológiai orgánum, az érdeklődés homlokterében mindenütt az erdélyi kérdés áll. A Magyar Szemle 4. számát is úgyszólván kizárólag az erdélyi kérdés dominálja.
Ravasz László „Erdély” című cikkében az erdélyi tragédia történelmi előzményeiről, szociális és nemzetiségi hátteréről értekezik. Megállapítja, hogy „Erdély a Kárpálok kávájában külön földrajzi egységet alkot…” és „legfeljebb egy-egy elvesztett ütközet után történt meg, hogy területén egyszerre két hatalom volt ideig-óráig úr, egyébként minden részének sorsa összefüggött az egész sorsával.” – „Éppilyen kétségtelen igazság, hogy Erdélyt a természet a Magyarországgal való életközösségre alkotta”.
A továbbiak során vázolja Erdély néprajzi fejlődését és megállapítja, hogy a sors a magyaroknak kedvezett a legkevésbé. „A románság roppant igénytelen nép volt; irtózatos szociális nyomásra szivárgott át a határon túlról s ereszkedett alá lassanként a völgyekbe”. – „A magyarság volt az, amelyik az ország politikai vezetésének kockázatát hordozta és szörnyű fordulatait megszenvedte. Erdély politikai sorsa mindig halálos kockázatot jelentett. Az anyaország vitáiba döntő szóval szólt bele s ennek mindig meg volt a maga hátulütő botja. Kétszáz esztendőn át a német-római császárság és az iszlám ütköző állama volt… ilyenkor a románság visszahúzódott a hegyek közé; különben sem volt mit venni rajta”. – „A szászok behúzódtak luteros városaikba s okos politikával kiegyeztek vagy legalább alibit tudtak bizonyítani. Egyedül a magyarok álltak helyt s rajtuk szántott végig Básta, őket gyilkolta Mihály vitéz, az ő vérük hullott a számtalan török–tatár büntető dúlásokra, s nem utolsósorban a testvéri fegyverek mindennél fájóbb csapásai alatt. Az erdélyi magyarság szakadatlanul gyérült, pusztult, vékonyodott; a szászság megtartotta a maga állandó kereteit, kétgyermek-rendszerével faja erőállapotát, csak a magyar vérzett s adta át helyét a friss népi erők teljében a hegyekről lassan aláhúzódó románságnak. Két nagy vérfürdő: a Hora-Kloszka és a 48-as forradalom ezt az arányt még kegyet[132]lernebbül megrontotta a magyarság kárára. A magyar lakosság kisebbségbe került s az ébredő nemzetiségi eszmétől sugalmaztatva a románság kezdett igényt tartani arra a földre, amelyet asszonyai teleszültek.”
Mi nagyobb érdem és jogcím egy terület birtoklására: ezer éven át vérezni érte és elpusztulni bele vagy azt a hegyekben és patkánylyukakban meghúzódva teleszülni? Ez az erdélyi kérdésben a legdöntőbb érv. Amelyet a magyarság a maga igazolására felhozhat. A beszivárgás és elszaporodás nem lehet a területhódítás eszköze s így a lakosság arányszáma nem feltétlen perdöntő kritériuma valamely terület hovatartozandóságának.
Bulla Béla: „Az új országgyapodás” címen Erdély geográfiai viszonyait ismerteti beható részletességgel.
Szász Zsombor: „Nagy-Románia mérlege” című cikkében összefoglaló képet nyújt a kérdés körül felmerült anyagról. Ismerteti a román irredentizmus történetét, rámutatva a dákó-román kontinuitás elméletének erőszakolt és légbőlkapott voltára. Bírálja a román politikának az egységes nemzeti román; állam megteremtésére irányuló erőfeszítéseit és mesterkedéseit, amelyek célja elsősorban az, hogy a románság számára egyeduralmat teremtsen a kisebbségek rovására, nemkülönben, hogy a kisebbségeket elsikkassza, jogaiktól megfossza, mindenükből kiforgassa és őket elsorvassza, megsemmisítse.
Kosáry Domokos: „Az oláh bevándorlás” című cikkéban ugyancsak a dáko-román kontinuitás elméletét teszi vizsgálódása tárgyává, kimutatva, hogy annak semmiféle néven nevezhető létjogosultsága nincs s „Erdélyben a románok őseinek tekinthető népről közel egy évezredig semmi nyom sincs.”
Lackó Géza „Kluj” címen kolozsvári emlékeit eleveníti fel. Aujeszky László a szélsőséges időjárásról írt terjedelmes tanulmányt. Julier: „Az angol-német háború” címen párhuzamot von az angol és német harcmodor, úgyszintén harci szellem között és ezek alapján következtet a háború várható további fejleményeire, g. 1. külpolitikai szemléje és Gogolák Lajos Pethő Sándorról írt nekrológja egészítik még ki a lapot.
Magyar Szemle, 1940. november
Elekes Lajos „A székelyek útja” című tanulmányában a székelység eredetével, történelmi szerepével foglalkozik, szemben azzal az erőszakolt román elmélettel, mely szerint a székelyek tulajdonképpen elmagyarosodott románok. „Az életet szerves egészében csak történeti gyökerein keresztül láthatjuk”, állapítja meg. Utal Hóman Bálint idevonatkozó kutatásaira, „aki a legrégibb magyar krónikák forráskritikai elemzésével kimutatta, hogy a székelyek már a XI. század magyar köztudatában úgy szerepelnek, mint a hunok ivadékai”. Valószínűnek tartja azonban, hogy ez a hagyomány, melynek a székelység körében is sok híve van, csak bizonyos székely-hun kapcsolatokra vezethető vissza s maga a székelység türk-eredetű nép, mely a történelmi idők folyamán a hunok szolgálatában állott. Megerősíti ezt a feltevést az a körülmény is, hogy a székelyeket nem nevezzük általában magyaroknak, hanem megkülönböztetjük őket, mint pl. a kunokat. (Kun-magyarok, [133] székely-magyarok.) Valószínű azonban, hogy a székelyek már eredetileg is nyelvükben, szokásaikban igen közel állottak a magyarsághoz, ami beolvadásukat sokban elősegítette. A továbbiak folyamán ismerteti a székely rendek és a székely jog történetét, a románság beszivárgását a székely földre és szerepét a székelység életében. Az oláhok betelepedését a székelyföldre a székely jogok fokozatos felbomlásával hozza kapcsolatba. A székely nemesek „a jobbágyságtól vonakodó közszékelyek helyett oláhokkal kísérleteztek, akik engedelmesebb adófizetőknek bizonyultak.” A székelység… „a pásztorságtól egyre inkább visszavonult s állatait oláh pakulárokra bízta, akik bizonyos részesedés fejében elvállalták gondozásukat… A pakulár rendesen jóljárt és kis vagyont gyűjtött. Idővel vonzani kezdte a székely falu magasabb életformája, földet vásárolt és letelepedett… Azonban ez a szórványbeszivárgás nem adhat jogot arra, hogy a román írók a székelység tömbi egységet kétségbevonják.”
Érdekes és a maga nemében rendkívüli érdeklődésre számol tartó témát vet fel Kászonyi Ferenc „Oláh-magyarok” című zseniális tanulmányában: a magyarság eloláhosodásának problémáját. Tudvalevő, hogy Erdélyben tömegesen találunk oly teljesen oláh-jellegű településeket, amelyek lakossága bebizonyítottan és minden kétséget kizáró bizonyosságnál túlnyomórészt magyar eredetű. Mi legyen a véleményünk erről az eloláhosodási folyamatról, mely annál megdöbbentőbb, mert hiszen még a magyar éra alatt következett be, amikor látszólag minden körülmény a magyarságnak kedvezett, s a magyarság eloláhosodását semmiféle külső kényszer vagy erőszak nem indokolhatja meg? A román írók természetesen siettek ezt a jelenséget a maguk javára elkönyvelni s a magyarság tömeges eloláhosodását egyszerűen „az oláh nyelv magasabb vitalitásával” magyarázták. Ezzel szemben Kászonyi megállapítja, hogy az oláh nyelv vitalitásáról és térhódításáról szóló elmélet alapjábanvéve téves következtetés eredménye. „Mohácsig nem oláhosodott a magyar, sőt, asszimilálta az oláhságot. Még a vajdaságokban is intenzív magyarosodás indult meg. Ha az oláh nyelv vitalitása oly nagy lenne, a magyar nyelvben hemzsegni kellene az oláh szavaknak. Ezzel szemben alig van 2–3 oláh jövevényszavunk, míg a regáti oláh nyelvben 400 magyar kölcsönszó forog közszájon. A magyar nyelv vitalitása és nagy asszimiláló képessége Közép-Európában szinte példátlan.”
Tehát? Kászonyinak az eloláhosodási folyamat magyarázatára sokkal kézzelfoghatóbb és lélektanilag helytállóbb elmélete van. Ezek szerint a magyarság eloláhosodása egyszerűen a magyarság elszegényedésének kísérő tünete s az elszegényedéssel természetszerűleg együttjáró alsóbbrendű életforma megnyilvánulása. Vázolja a kérdés körül kialakult s egymással szembenálló elméleteket. Az emigráns Kossuth a magyarság eloláhosodását azzal magyarázta, hogy „a magyarságnak nincs faji öntudata”, ami már csak azért is képtelenség, mert az igénytelen és alkalmazkodó oláhsággal szemben a magyar sokkal rátartibb, maga a megtestesült felsőbbség, aki előtt minden idegen náció nyelvével, kultúrájával, szokásaival, ruházkodásával együtt egy kissé mindig lenézett jött-ment sehonnainak számított, amelynek sohasem volt annyi tekintélye előtte, hogy nyelvéről, élet[134]formájáról egyáltalán tudomást vegyen. A magyar a magyaron kívül nem ismert és nem tisztelt más világot. A kor azonban a darwinizmus hatása alatt állott és minden jelenséget a darwinizmus elméletével magyarázott. „A magyar gondolatvilágot teljesen eltöltötte a harci elképzelés. Könyvek, cikkek jelentek meg, amelyek a különböző időkben megjelent népszámlálási adatokból a térképeken a nyelvek közt egész hadjáratokat tudtak kiolvasni. Frontok voltak, frontáttörések, előőrsi csaták, átkaroló mozdulatok, bekerítés, körülzárt várak kétségbeesett védekezése.” Hasonló felfogás jellemzi a szintén téves Jászi-féle elméletet, aki, „mint vérbeli történelmi materialista, csak mennyiséget látott. Szerinte „a többség győz, a szigetet elnyeli a tenger.” De „éppen az oláhság példája bizonyítja a legjobban, hogy sokszor apró szigetek emelkednek ki és szorítják szét a tengert.”
A fenti feltevésekkel szemben Kászonyi Hermann Ottónak, a természettudósnak sokkal kézzelfoghatóbb és tömeglélektani szempontból helytállóbb álláspontját teszi a magáévá, mely szerint a nyelv a mindenkori életforma kifejezője. „A pávagalamb columba-liviává közönségesedik, ha elhanyagolják. A falvak népével senki sem törődik. Így ezek visszamaradva oláhvá hanyatlanak. Ezt a felismerést ma úgy nevezhetjük, hogy a nyelvek elterjedését elsősorban a természetes kiválasztás, illetve kiselejtezés törvénye irányítja. Emelkedő gazdasági, kulturális és társadalmi viszonyok közt a vezető kulturáltabb, tekintélyesebb elemek nyelve terjed el, hanyatló viszonyok közt a szolgáló, szegényebb elemek nyelve… A nép átveszi ennek az életformának minden jellegzetességét. Ha tehát az életforma nyelvhez is kapcsolódik, akkor átveszi a nyelvet is.” – „Emelkedő irányzatú viszonyok közt a falu fejlődik, a forgalom nő, hivatalnokok, iparosok, kereskedők költöznek be. A jobbmódú elemek előtt ezek életnívója a minta, őket követik életmódjukban, szokásokban, ruházatukban, nyelvben. Akik a jobbmódú elemek társaságába kerülnek, már szégyenlik a szülök szokásait, így a nyelvét is. Ezek mind az elmaradottságot képviselik… Ha a falu hanyatlik… az elszegényedés az eredetileg is szegények életnívója felé húzza az őslakosságot. Leegyszerűsíti a ruházatot, szokásokat, életmódot, mert ezeket alacsonyabb életszinten nem lehet fenntartani. Végül a szegénység nyelvében találja meg azt a természetes érintkezési eszközt, mely az ő életnívójának megfelel.” – A román nyelv kétségtelenül egy igénytelenebb és alsóbbrendű életforma hordozója. „A középkorban a magyarság asszimilált, mert fejlődő viszonyok voltak. Az az időpont, amelytől kezdve a magyarság számaránya visszafelé fordult, a Dózsa-lázadás és a mohácsi vész voltak… Az életformának hirtelen gyökeres lesüllyedésével a magyarság nyelvben is a hegylakó oláhsághoz simult… Az oláh fogalom ebben az időben nem jelent nyelvet, nemzetiséget” és a magyar „nem azért oláhosodott el, mert az oláh nyelv vitalitása erősebb, hanem azért, mert az erdélyi oláh nép legnagyobb kontingensét a viharos idők leszegényedett magyarja adta, aki a természetes kiselejtezés törvénye alapján a haladottabb magyar életsorból oláhvá egyszerűsödött.”
A folyóirat gazdag tartalmából megemlítjük még a következőket: Csiszár Béla Dél-Dobrudzsa, Ruisz Rezső: Vasúti gondok, Csabai István: [135] A magyar kert, Török Árpád: Tengely-Európa, Parisiensis: Francia kísérlet, Gogolák Lajos: Külpolitikai Szemle, Zolnai Béla: Dilettáns puristák, Kodály Zoltán: „Mentség”.
Forum. Magyar-olasz Kulturális és Gazdasági Szemle. Főszerkesztő: Marjay Frigyes. Szerkeszti: Horváth István. 1940. november.
Geopoliticus Szaloniki történelmi múltjáról, gazdasági, kereskedelmi, kulturális és stratégiai jelentőségéről közöl ismertetést. Vázolja évezredekre visszanyúló harcait, küzdelmeit, megpróbáltatásait és hányattatásait, amelynek „részletes felsorolása fárasztó lenne.”
Horváth István az olasz birodalom keleti védőbástyájáról, a Dodekanesos szigetcsoportról, annak stratégiai jelentőségéről, nemkülönben a fascizmusnak a szigetek gazdasági és kulturális felvirágoztatása érdekében hozott áldozatos erőfeszítéseiről közöl ismertetést.
Marjay Frigyes az Egyiptom birtokolásáért folytatott vetélykedés kulisszatitkairól s a történelmi időkbe visszanyúló előzményeiről írt kitűnő tanulmányt.
Giuseppe Palladino „Az arany és az új gazdasági világrend” címen a liberális és szociális gazdasági világrend összeütközését vázolja. Az aranyat holt tökének minősíti, amelynek nincs többé szerepe a világ gazdasági életének irányításában, azonkívül pedig közönséges árunak, mely azonban – szemben más javakkal – „rabságban tarthat egy egész gazdasági és pénzügyi rendszert.”
Dr. Márkus István: „Az olasz-magyar együttműködés sorsszerűsége” című könyvéből közöl szemelvényt. Dr. Kovalóczy Rezső a magyar és olasz kézműves ipar együttműködéséről, Horváth István a most folyó háborúnak az olasz korporatív rendszerre gyakorolt hatásáról, h. 1. az európai területváltozásokról, th. az olasz kereskedelmi miniszternek Európa gazdasági újrarendezéséről írott cikkéről közöl ismertetést. A Könyvszemle rovatban th. Vida Péter és Tamás András Erdéllyel foglalkozó könyveit méltatja.
Katolikus Szemle. Felelős szerkesztő: Kühár Flóris. 1940. november.
Mihalovics Zsigmond XII. Piusnak az olasz Actio Catolica képviselőihez intézett beszédét méltatja, amelyet már külsőségeinél fogva is nagyjelentőségű pápai megnyilatkozásnak minősít.
Meszlényi Antal: „Budapest mai lelkiségének kialakulása” címen írt tanulmányt. Rövid történelmi visszapillantás során utal a főváros lelkiségének legfőbb meghatározóira s a kiegyezés utáni liberális – demokrata korszakra, „mely ezidőtájt kimarta a vezetőtényezők lelkéből a vallásos hitel s ha politikai, kulturális és népességi téren néhány évtized alatt a fejlődés grafikonja nagyot szökött felfelé, vallási és kimondottan katolikus tekintetben a székesfőváros lelki arculatán az elerőtlenedés kórjelei mutatkoztak”. Vázolja az asszimilációs folyamat visszahatását és az asszimilánsok térhódítását, a magyarság rovására. A statisztikai kimutatások [136] alapján megállapítja a fővárosi zsidóság aránytalanságát, a lakosság átlagszámához viszonyítva, amennyiben ugyanis Magyarország zsidó lakosságának fele a fővárosban él. A vallási kultusz hanyatlásának legbeszédesebb bizonyítékait a fővárosi plébániák működéséről közölt statisztikákban látja, amelyekből kitűnik, hogy pl. 1912-ben a közel milliós főváros területén mindössze 17 plébániahivatal állott fenn. Azóta a helyzet e tekintetben lényegesen javult és ma Budapesten 37 plébánia és 7 helyi lelkészség gondoskodik a hívők lelkiszükségleteinek kielégítéséről.
Csizmadia Sándor: „A magyar nép- és családvédelem”-ről írott tanulmányában vázolja a kérdésnek a liberális korszak mulasztásaiban gyökerező visszásságait, idült elhanyagoltságát és utal XIII. Leo „Revum Novarum” kezdetű enciklikájára, mely már akkor rámutatott a kérdés alapos és kielégítő rendezésének szükségére és annak módjára is. A XIX. századi liberális államnak szociális állammá való átalakulásának időpontját a világháború idejére teszi. Nagyobb fordulópontot tulajdonít ebből a szempontból a világháború utáni s főként a legújabb kornak, mely a kérdést nagy lépésekkel vitte előbbre s „a vezetőkörök figyelmét az addig elhanyagolt falu felé fordította” s a törvényhozást a falu megsegítésére, az intézményes nép- és családvédelem bevezetésére ösztönözte.
Dr. Csapláros István: „Munkás és irodalom” című cikkében a magyar munkásirodalom fejlődését ég jelenlegi állapotát ismerteti. A munkásirodalom érvényesülése szempontjából sajnálatosnak tartja, hogy a munkásírók „származásuk, életérzésük, világnézetük és témáik következtében, elsősorban osztályuknak kifejezői” s ezzel önmagukat rekesztik ki az egyetemes nemzeti társadalomból.
Thurzó Gábor szent Ambrus születésének ezerhatszázadik évfordulójáról emlékezett meg. Kühár Flóris nemzeti létünk sorskérdéseiről, Kozocsa Sándor Kállay Miklósról, Kühár F'óris Ortutay Gyula könyvéről írt. A nívós és tartalmas folyóiratot a fentieken kívül a Képzőművészeti szemle, a Színház és a Bírálatok rovata egészíti ki.
Technika. A magyar mérnök lapja. Szerkesztik: Dr. Pattantyus Á. Géza és Eöri Fintor Zoltán. 1940. 9. szám.
Morvay Endre, Budapest székesfőváros alpolgármestere „A nagyváros lakáspolitikája” című nagyvonalú és figyelemreméltó tanulmányában a nagyváros építésügyi, lakásügyi, városfejlesztési stb. problémáiról értekezik. Párhuzamot von a régi és a modern nagyváros között, amely utóbbi „az utolsó száz év gyermeke”. A modern nagyváros keletkezését „a termelésnek és közlekedésnek minden eddig ismert valóságmértékét meghaladó példátlan fejlődésének” tulajdonítja. A modem nagyváros kialakulásának időpontját s a kialakulás legfőbb mozgatóját a szabad költözködés jogának deklarálásában ismeri fel, abban a folyamatban, mely az évszázadok óta egyhelyhez kötött embert felszabadította a rögtől s amelyet a költözködési eszközök fejlődése nagymértékben előmozdított. A mai nagyvárosi lakáspolitika feladatát lakásszabályozó és lakástermelő tevékenységben határozza meg. Vázolja a modern nagyváros keletkezé[137]sének ég fejlődésének alapelveit és arra a megállapításra jut, hogy a majdnem mindig spekulációs okokra visszavezethető magasbatörés céltudatos megfékezése s az emeletek magassági méreteinek és számának megfelelő csökkentése egy új városfejlesztő elgondolás alapját képezi. „A közlekedés–technikának robbanásszerű fejlődése is nem a vertikális, hanem a horizontális irányban terjeszkedő városnak kedvez.” Nem tartja kizártnak, hogy a most kibontakozó új európai államforma, a totális állam „könnyen elvezethet a totális egyformasággal megszerkesztett államterülethez, amelyen az új és az egész országra kiterjedő szerkezeti egységben a városok és a falvak határvonalai örökre elmosódnak.” A decentralizáció eszméje mellett szólnak a stratégiai meggondolások is. A többmilliós nagyvárosok kialakulását egészségtelen városfejlődési folyamatnak tekinti, amelyből magából rengeteg megoldatlan és megoldhatatlun szociális és népességügyi probléma származott. Ezeket az anomáliákat nem a városok bűnéül rója fel, hanem annak a termelési rendnek, „mely az urbanizációs folyamatot a városok mértéktelen iparosításával megindította, a többtermelés érdekében fokozta” s a város túlburjánzásának visszafejlesztését elengedhetetlenül szükségesnek tartja „az egészséges decentralizáció, dezurbanizáció, sőt, dezindusztrializáció vagyis a nagyvárosok és ipari jellegük fokozatos lebontása által.” A lakástermetés időszerű kérdéseit fejtegetve arra a megállapításra jut, hogy azokat a magánvállakozás önmagában és önerejéből megoldani képtelen s az mindenütt a világon a különböző közületekre hárul. Ebből a körülményből azt a figyelemreméltó következtetést vonja le, hogy „a közület, amely most már egy merőben új fejlődési alakulatban, mint a dolgozók tízezreinek lakásadója jelentkezik, saját jólfelfogott közületi érdekében nem tekintheti továbbra is a munkaadó és a munkavállaló magánügyének a munkabér alakulását, hanem – mint közvetve érdekelt fél – egészséges és szociális munkabér-viszonyok kialakítására fog törekedni.” – „Mert mindaz, amit a közületi lakástermelő politika eddig a nagyvárosi kislakáshiány eltüntetése érdekében elkövetett, a munkabérkérdésnek egyidejű megáldása nélkül a legjobb esetben is csak tüneti kezelése volt egy olyan társadalmi bajnak és betegségnek, amelyet kezdetben fel sem ismertek s amelyhez később nem mertek vagy nem akartak hozzányúlni.” – A szociális, totális államok a munkabérek egyidejű szabályozásával ezen az alapon olyan helyzetet teremtettek, amely már szinte – és, mindenesetre, elvben – a probléma végleges megoldását jelenti. Más berendezkedésű államok azonban, amelyek a nagyvárosi lakáskérdést a munkabérektől elválasztottan, külön problémaként képzelték megoldhatónak, bármilyen terheket vállaltak is magukra, – szükségképpen egyre távolabb estek a probléma végleges megoldásától. Mert éppen a gazdasági szabadság elvét valló államokban mutatkozott meg egyre inkább a teljes tarthatatlansága, egy olyan állapotnak, amelyben a mértéktelen közületi tehervállalás ellenértékre nem talál a közületek részéről lakáshoz juttatott dolgozók fizetési készségében és képességében. Itt az állami és városi közületek roskadozva a terhek alatt és állandóan tőkehiánnyal küzdve, mert hiszen befektetett tőkéjüknek még a kamatait sem képesek kisajtolni a [138] rosszulfizetett dolgozókból, lakástermelő feladatuk további ellátására egyre képtelenebbekké válnak, míg a szociális berendezésű közületek akadálytalanul termelhetik tovább, a jelentkező szükséghez képest, a nagyvárosi kislakások százezreit, a jólfizetett dolgozókban jólfizető lakásbérlőkre találva.”
A lap további tartalmából megemlítjük még Dr. Kiss Tibor: „Az európai kertművészat rövidrefogott története”, ifj. Petróczi Kovásznai László: „'Turbulens áramlások kutatása hődrótos műszerekkel”, Kelemen Móric: „ Egyszerűsítés és szabványosítás”, „ A vértesszentkereszti egykori bencés apátsági templomrom”, a „Róka-Halasz-rendszerű levegőnyomásos aknavetők a világháborúban” című cikkeit.
A magas-színvonalú és tartalmas lapot még a könyvismertetések rovata egészíti ki.
Kisebsségvédelem. A királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem kisebbségjogi intézetének folyóirata. Szerkesztő: Elekes Dezső Dr. 1940. 1–2 szám.
Kovács Alajos dr.: „Az erdélyi magyarság és a román statisztika” címen a román statisztikai bűvészmutatványok trükkjeit leplezi le, idézve ellentmondásait s azok egybevetése, úgyszintén a rendelkezésére álló magyar statisztikai adatokkal való szembeállítása alapján következtet a tárgyi igazságra.
Elekes Dezső dr.: „A kisebbségi terminológia és kisebbségi számbavétel problémái” című cikkében a kisebbségtani fogalmaik tisztázását és szabatos meghatározását tűzte ki céljául, „amelyen további vizsgálódásunk és a kisebbségeik számbavételének módszere felépül.” Megállapítja, hogy „nincs külön szó minden fogalomra s ennek folytán több helyes definíció megáll egymás mellett. Faj, nép, nemzet, nemzetiség: valamennyinek több értelme van.” A közjogi nemzetfogalommal szemben, mely szerint „a nemzet az állampolgárok összessége”, a lélektani meghatározást ajánlja, melyet „a lelki közösségtudat s egyben az állami létre való törekvés jeltemez”, s amely „nem simul az államterülethez, hanem egyrészt túlterjed azon, másrészt kívül maradnak belőle az állam polgárai is, ha nincs meg e közösségtudatuk.” Magyar szempontból kívánatosnak tartja a nemzetfogalomnak a fentinél tágabb értelemben való alkalmazását, tekintettel a sajátos magyar viszonyokra. (Egy jellemző példa: a ruszinok (Kárpát-oroszok) eltérő faji, nyelvi és vallási adottságaik ellenére is a magyar nemzet tagjainak, Rákóczy népének vallják magukat, viszont a magyarság a „gens fidelibus” jelzővel tisztelték meg őket.) A nemzetiségi fogalom meghatározásánál megkülönböztet felismerhető (objektív) és fel-nem-ismerhető (szubjektív) sajátosságokat. Meghatározása szerint a nemzetiség: „Népcsoport az államban, melynek egyedeit hasonló közösségtudat fűzi össze, mint a „kulturnemzet” (az anya–nemzet) egyedeit… s amelyeknek közös vonása, hogy (a többségi – államalkotó – nemzetiséggel szemben) több-kevesebb különállásra törekszenek.”
Oberding József György: „A magyar biztosítási intézmény Erdélyben”, Somogyi Gedeon: „A mai Ma[139]gyarország és az elszakított területek a nemzetiségi statisztika tükrében”, című cikkeken kívül P. P. J. „Kisebbségi breviárium”-a, az Irodalom, a Szemle és a Kisebbségi sors rovatok cikkei és közleményei egészítik ki a kimerítő alapossággal szerkesztett kisebbségjogi folyóirat 1–2. számát.
Tér és forma. Építőművészeti havi folyóirat. Szerkeszti: Bierbauer Virgil. 1940. 8. és 9. szám.
A 8. szám vezető cikkében Dr. Bierbauer Virgil „A visszatért Erdély” címen Erdély épitőművészeti jelentőségéről, építőművészetének múltjáról és stílusfejlődéséről értekezik. Megállapítja, hogy „Erdély építészete mindenkoron az, európai építőművészet hatalmas és kelet felé utolsó sarokbástyája volt.” Európa (Nyugat-Európa) határát a Kárpátok gerincén vonja meg, amelynek túlsó oldalán a Kelet kezdődik. A magyarság európai küldetésének bizonyítékát látja abban, hogy a magyarság, ez az igazán keleti – tehát nem közelkeleti, „bizantinus” – nép kelet közvetlen szomszédságában a nyugattal fogott kezet. „Ezt tanúsítja Erdély építészete, a turanizmus apostolaival szemben, akik szaszanida díszítményekhez, az indiai dzsungelekből felburjánzott dekorációkhoz kívánják visszavezetni építészetünket, – legalább is díszítésben és ezzel nagyon is magyaroknak kívánnak tűnni.” Az erdélyi építőművészet létjogosultságát mindazonáltal a nyugattól való alkotó függetlenségben s a sajátos és önálló erdélyi építőművészet megvalósulásában látja. Amihez Erdély és különösen a székelység hozzányúlt, annak lélekben, kifejező formában sajátosan és sehol a világon fel-nem-lelhető módon erdélyivé kellett válnia. Az erdélyi építőművészetnek a magyar, helyesebben anyaországi művészetre gyakorolt hatásától a magyar építőművészet bensőséges megtermékenyülését várja s a fiatal nemzedéket Erdély építészetének tanulmányozására buzdítja.
V. aláírású cikk az Erdély visszatérése alkalmából megjelent Erdéllyel foglalkozó könyvekről közöl ismertetést. Bő fénykép-anyaggal illusztrált cikkek ismertetik ezenkívül a Szabadság-téri református templomnak, az OTI új bérházának, a Szalay István R. T. iroda- és gyárépületének architekturális és szerkezet-technikai szempontból figyelemreméltó anyagát.
A 9. szám úgyszólván egész tartalmát a budapesti M. Kir. Áll. Árpád gimnázium ismertetése meríti ki, melynek monumentalitása, megkapó és ihletett konstrukciója valóban nemmindennapi építőművészeti eseményt képvisel. Ezen kívül még az OTI Madách-téri bérházáról közöl rövid bírálati és fényképekkel illusztrált tartalmi ismertetést. [140]

A Nyugat utolsó kiadványai:

Kosztolányi Dezső: Erős várunk, a nyelv 8 – Pengő
Kosztolányi Dezső: Lenni vagy nem lenni 8 – Pengő
Szabó Zoltán: Összeomlás – Párizs-Bordeaux-Nizza 4.80 Pengő
N. Pulszky Romola: Nizsinszkij (Gyönyörű illusztrációkkal !) 7.20 Pengő

Karácsonyi könyvújdonságai:

Cs. Szabó László: Erdélyben 3.60 Pengő
Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza 3.60 Pengő
Kosztolányi Dezső: Kortársak 8 – Pengő
(Megrendelhetők a Kalangya kiadóhivatala útján)
A "Studium" könyvkereskedelmi R. T.
(Budapest, Kecskeméti u. 8.)

Kiadványai:

Reményik Sándor: A műhelyből (kötve) (versek) 48 – Din.
Reményik Sándor: Szemben az örökméccsel (versek) 24 – Din.
Ravasz László: A lélek embere (Emlékezés Prohászka Ottokárról) 10 – Din.
Ravasz László: Két beszéd (kötve) (Tisza István és a magyar tragédia) 41 – Din.
Teleki Pál gróf
Vargha György: A modem földrajz oktatása 36 – Din.
Sz. Veres Jolán: Virágos finn otthonok 36 – Din.
Kortársaink:
Babits Miháiy, írta: Juhász Géza 19.50 Din.
Bartók Béla, írta: Haraszti Emil 19.50 Din.
Móricz Zsigmond írta: Juhász Géza 19.50 Din.
Tormay Cecile, írta: Hankiss János 19.50 Din.
Zilahy Lajos, írta: Ruzsitska Mária 19.50 Din.
Beszerezhetők a "Studium" Könyvkereskedelmi Rt. jugoszláviai lerakatánál, a "Globus" könyvesboltban,
Novi Sad, Kralja Petra II. br. 42. [141]

Tartalomjegyzék
(1940. IV. 1. – 1940. XII. 31.)

Versek:

Békássy Gyöngyi:
Mezőket járva 552
Berényi János:
Tiéd az ostor és a keserűség 298
Furulya-ének 299
Áldás 299
Lámpással a kezedben 300
Mint ereszen a hószegely 551
Beszterczey Anna:
Ünnepet ülök majd csendben 555
Nyár 533
Alkonyi vers 554
Havas Endre:
Egyedül 151
A Thibaiultok margójára 256
Kristály István:
Szent Márton temploma 352
Matusz Gyula:
Arany mezőben kellett volna jönnöd 163
Dudás Kálmán:
Koratarvasz 181
Tápé allatt 200
Idegen csavargó 248
Feszült napok 335
Nagyon fáj 336
Huzatos poszton 437
Könyörgés 438
Nosztalgikus utazás 530
Mélyről indulok 531
Reményi József:
Szerelmi vers 212
Biztatás 273
Nirvána 274
Számonkérés 275
Dac 275
Császárvágás 480
Halottan és elevenen 480
Szomszédok 519
Úgy fáj az élet 540
Nihil 541

Versfordítások:

Dudás Kálmán:
Rade Drainec: Balkán 249
Sop Nikola: Ballada az elérhetetlenről 534
Szemlér Ferenc:
Régi angol versek
A cseresznyefa dala (népének, 1400-ból) 525
Southwell Róbert: A lángoló gyermek 526
Crashaw Róbert: Krisztus a kereszten 526 [142]

Regények, regényrészletek

Havas Károly:
Öreg ház a csirkepiacon 182
Öreg ház a csirkepiacon 201
Öreg ház a csirkepiacon 269
Öreg ház a csirkepiacon 360
Öreg ház a csirkepiacon 467
Szegedi Emil:
Lélekvesztő (kisregény) 164
Jakovljević – Szirami:
Vénhullámokon át („Srpska trilogiájá”-ból) 365

Novellák:

Békássy Gyöngyi:
Molnár bácsi, Molnár néni 533
Herceg János:
Vándor a nyárban 251
Őszi vasárnap délután 329
Honvágy 355
Gyászoló kőművesek 494
Botrány a családban 542
Illés Sándor:
A tűz kihunyt 175
Kramarits Erna:
Virrasztják Málek Janicát 221
Szirmai Károly:
Kis István különös esete 377

Novellafordítások:

Rájcsev – Kristály:
Munka 158
Dr. Jeftić – Mangold:
Az őrültek temetőjében 502

Drámarészlet:

V. Velmar Janković – Kázmér:
Harmadik számú közellenség 322

Tanulmányok:

Havas Endre:
Rager Martin du Gard: A „Thibault”-ok „Epilógusa” 213
Herceg János:
† Dr. Margallits Ede 296
Szenteleky szerepe 301
Kázmér Ernő:
Stanislav Viniaver 216
Vlad. Velimar Janković 312
Dr. Kostić Mirko:
(Szegedi Emil ismertetésében): A Vajdaság ma és holnap… 152
Reményi József:
Magyar olvasók és kritikusok 439 [143]

Cikkek, cikksorozatok:

Ágoston Sándor:
A szlavóniai magyarság és a Julián-egyesület 477
Dr. Bartha Katalin:
Szlavóniai babonáik, babonás történetek és cselekmények 241
Dr. Bolgár László:
Néhány szó az új európai rendhez 429
A Balkán történeti egyénisége 488
Czirfusz Miklós:
Elhelyezkedési lehetőségek 235
Csuka János:
Jugoszlávia lakosságának rohamos szaporodása s ennek következményei 205
Hegyvidéki falukutatás Jugoszláviában 260
Önkéntes mozgósítás az írástudatlanság ellen 263
Népszaporulat és népművelés 277
Akiktől a földet elvették és akiknek odaadták 334
A magyar földmunkás élet és bérviszonyai 450
Garay Béla:
Százötvenéves magyar színészet 513
Kass László:
Őrségen: Építő magyar kezek 520
Kisbéry János:
Németh László „Szerdai fogadónapjá”-nak margójára 326
Irodalmi bazár 464
Papharkay Dénes:
Pásztortűz mellett 383
Pásztortűz mellett 498
Szirmai Károly:
A Sombori Magyar Kultúrparlament 387
Egy képes hetilap margójára 406
Szép magyar munka 408
Magyarság - mentés 410
A jugoszláviai német népközösség kialakulása 514
Dr. Takács Ferenc:
Emlékezés gróf Széchenyi Istvánra 527
Tomán Sándor:
A Novi Sad-i árvíz 145
Végvári Zsolt:
A beogradi „Bólyay Farkas” Egyesület 309
Dr. Veréb László:
Holnap 443

Felolvasás:

Dr. Draskóczy Ede:
Kisebbség és erkölcsiség 289

Bírálatok, könyvismertetések, stb.:

Herceg János:
Kisebbségben 257
Feketekuty Béla dr.: Jugoszlávia magyar szemmel 266
Magyar szocializmus 276
Emlékezés Jovanoivich Leára 373
Tompa László: Hol vagy ember 419 [144]
Illyés Gyula: Lélek és kenyér420
József Jolán: József Attila élete 472
Móricz Zsigmond: Magvető 474
Márai Sándor: Szindbád 556
Stefanović Svetislav: Madách tragédiájának fordítása 560
Järnefelt: Koivikko lakói 561
Kázmér Ernő:
Soós László: Kormorán 187
Köves Tibor: Csavargók menetrendje 189
Vladeta Popović angol tanulmányáról 190
Jankovich Ferenc: A viharhoz 238
Eszterhás István: Három nap a pokolban 240
Magyar kép, magyar dal és egy budapesti folyóirat a jugoszláv–magyar kultúrközeledés szolgálatában 229
Aradi Zsolt: A játékos fia 280
Mezőssy Mária: Tűztánc 281
Pozsonyi László: Árnyék 282
Tóth László: Magányos jegenye 283
Kállay Miklós: A murányi amazon 284
Kézdi Béla: Az utolsó nap… 285
Szemlér Ferenc: Búvópatak… 422
Tompa László: Hol vagy ember 422
Illyés Gyula: Lélek és kenyér 423
Korcsmáros Nándor: Az én háborúm 425
C. F. Ramuz: Üldözött vad 426
Lucia:
Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban 413
Mérő János:
Viharsarok a világpolitikában 286
Egy nép története 416
A német parasztság története 474
Szirami Károly:
Számot adunk 401

Folyóiratszemle

Kisbéry János 562

Rajzok:

Hangya Bandi rajza 539
Hangya Bandi rajza 553
Hangya Bandi rajza 559 [145]

[145]