Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. január-február) 1-2. szám

Bolgár László: Válasz a Hídnak

Folyóirat hasábjain keresztül vitatkozni nehéz és hálátlan dolog. Igaz ugyan, hogy az ember jól meggondolhatja mondanivalóját; de hiányzik a megértés közvetlensége még abban az esetben is, ha jóindulatot lehet föltételezni a másik oldalon.
Ennek a jóindulatnak, vagy legalábbis tárgyilagosságnak a jeleit – sajnos – hiába kerestem a Híd 1940 decemberi számában, melyben Lőrincz Péter úr „Tallózás” címen hosszasan támadta a Kalangya 1940 októberi számában megjelent „Néhány szó az új európai rendhez” c. cikkemet. Ez a tallózás helyett inkább taglózásnak nevezhető bírálat 5 oldalon keresztül a sértegetés határát súroló, személyeskedő kifejezésekkel illet, anélkül azonban, hogy ezzel saját ügyét előbbre vinné. Még súlyosabbnak tekintem, hogy több ízben hamisan idézi a cikkben foglalt megállapításaimat, ami már egymaga is fölment alóla, hogy bírálatára érdemben válaszoljak.
Azok számára azonban, akik Lőrincz Péter úr „tallózását” olvasták volna, mégis szükségesnek tartom kijelenteni, hogy ő teljesen félremagyarázta cikkem célját és értelmét. Bírálatából úgy tűnik ki, mintha én létező áramlatok és mozgalmak fejlődéséről vagy viszonyáról írtam volna, noha már bevezetőben és a szövegben is többhelyütt hangsúlyoztam, hogy kizárólag a mozgató eszmék maguk érdekelnek, nem pedig azoknak megjelenési formája. Ily nyilvánvaló félremagyarázásokkal azután könnyű volt cikkemből ellentmondásokat előteremtenie, és azokat a logikából kölcsönvett dialektikus fogásokkal megcáfolnia. Jobban szerettem volna azonban, ha valóban megtett állításaimat cáfolta volna meg ugyanilyen buzgalommal.
Másodsorban félreértette Lőrincz Péter úr cikkem értelmét abból a szempontból is, hogy azt mint egy mai politikai rendszer vagy mondunk eszmeáramlat propagandáját állította be. Fölfogásának alátámasztására két ízben is idézte pl. a következő mondatot. [121]
mint az én véleményemet: „… éppen a tekintélyállamok képviselik az igazi demokráciát”. Az én mondatom azonban a következőképpen hangzott: „Hogy a nemzeti szocialista államok mennyire tisztában vannak a nép súlyának jelentőségével, azt mutatják az egymást követő kijelentések, melyek szerint éppen ezek az államok képviselik az igazi demokráciát”. Az ilyen és hasonló goromba elferdítésekből azután csakugyan olyan irányzatot adott a cikkemnek, melyet saját magam is helytelenítettem volna.
Kifogásolom azt is, hogy Lőrincz Péter úr sehol sem foglalkozott cikkemmel mint egésszel, hanem csak egyes kiragadott, helyes értelmüktől megfosztott részeket taglalt. Kijelentéseim csak annyiban érdekelték, amennyiben a marxista tanokkal valamiféle kapcsolatba voltak hozhatók. Az a körülmény, hogy cikkem jellege miatt a marxismusról csak néhány mondatban emlékezhettem meg, rögtön egy kétoldalas kiegészítő magyarázatra késztette, mintha a tőke fejlődéstörténetéről más még sohasem hallott volna. Úgy látszik, ő is meg akarta tőlem vonni a Marx tanaihoz való hozzászólást, csak azért, mert nem vagyok marxista. A továbbiakban is egész elmefuttatásomat a tőke-munka szemüvegén keresztül nézte, ami a korábbiakhoz hasonló ferde és egyoldalú megállapításokhoz vezetett.
Lőrincz Péter úr sok mindent kifogásolt és megtámadott „tallózásában” és sok új szempontot is érintett. Sajnálom, hogy csak néhány általános helyreigazításra szorítkozhattam; de minden készségem ellenére érdemleges vitára csak akkor vállalkozhatom, ha a másik oldalról a kartársi tárgyilagosság és jóindulat jelei mutatkoznak. [122]