Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. január-február) 1-2. szám

Csuka János: A magánkezdeményezés az anyanyelvű iskolaoktatásban

Kisebbségi sorsban élő népek számára az anyanyelvű tanoktatás legmegbízhatóbb és legmegfelelőbb eszközei a magántanintézetek, amelyeket a népi áldozatkészség és fajszeretet hív életre. Nemzeti szellemben gondolkodó, pallérozott lelkű, öntudatos ifjúság mindenekelőtt a magániskolákból kerül ki s ezért érthető, hogy minden néptöredék a merev és egyoldalú állami iskolák helyébe a saját erejéből magániskolákat igyekszik állítani. A jugoszláviai kisebbségek közül a németek és a románok már kiépítették magániskolahálózatukat, amelyet állandóan bővítenek, kiegészítenek. A magyar kisebbségnek annyi évi kísérletezés és sikertelenség után szintén át kell térnie – ha az iskolai sérelmek végleges orvoslására törekszik – a magániskolák megszervezésére. A magániskolák nemcsak az anyanyelvű oktatás zavartalanságát és magasabbrendűségét nyújtják, hanem egyben olyan nevelést, lelki felemelkedést biztosítanak az ifjúságnak, amelyet az éleibe indulás pillanatában nem nélkülözhetnek. Mindezeken felül a magániskolákban megszűnnek az iskolagondok, nem fenyeget a névelemzés, az iskolapolitikai irányváltozások hullámzása nem ér el a magániskolák katedrájáig. A jugoszláviai magyar kisebbség sem ma fedezi fel a magániskolai rendszer kétségbevonhatatlan előnyeit, azokkal már régen tisztában van s nem rajta múlott, hogy nem követhette a német és román magániskolai kezdeményezés példáját. A jugoszláv-magyar jószomszédi viszony kedvező kialakulása azonban megkönnyíti ezt a feladatot és a magyarság hivatott vezetői ez alkalommal bizonyára nem is fognak tovább [104] késlekedni, hogy ilyen irányú kötelességeiket teljesítsék a magyar ifjúsággal és a szülőkkel szemben.
*
Annak bizonyítására, hogy a kisebbségek már századokkal előbb a magániskolákban látták leginkább biztosítottnak az anyanyelvű oktatást, az egykori monarchiában élő népkisebboségek iskolaviszonyait és törekvéseit tanulmányozva, erre nagyon sok példát találunk. A velünk együtt élő népek közül az államalkotó szerbség régi iskolapolitikájából megtudjuk, hogy mit áldozott a szerbség iskoláiért, mennyire a szívén viselte, hogy lehetőleg minden szerb gyermek anyanyelvű oktatásban részesüljön. A legtanulságosabb adatokkal a sombori tanítóképezde évzáró jelentéseiben találkozunk, amelyekből megérthetjük, hogy milyen értéket jelent az anyanyelvű oktatás és a tanítói kar utánpótlásáról való gondoskodás.
Konstantin Kostić, a sombori tanítóképezde tanára, vaskos könyvben dolgozta fel a sombori tanítóképezde másfélszázados munkájának tanulságos adatait. A beszámolóból kitűnik, hogy az iskola az ország legrégibb tanintézete, mert 1778. május elsején létesült. Ténykedése két időszakot foglal magában. Az első: az 1778–1920. közötti, amikor a szerbség kisebbségi sorsban élt és a tanítóképezde görögkeleti szerb felekezetiskola volt; a második, 1921. utáni, amióta a képezde államosítva van s feladatai is mások.
Čarnojević pátriárka vezetésével 1690-ben, a Vajdaságban letelepedett szerbség első teendője volt az iskolaoktatás biztosítása. A szerbség az egyház körül tömörült s a hitközségek útján teremtette meg iskolarendszerét. A felekezeti iskolák nyújtották a legtöbb biztosítékot az anyanyelvű oktatásra. Jellemző az akkori nyugodt, megértő korszakra, hogy Oroszországból szerezték be az első tankönyveket. Az 1776-os iskolatörvény szabályozta a szerb iskolaviszonyokat és három iskolai körzetet létesített. A szerémségi, bács-budai és aradkörnyéki szerbség részére állítottak fel tanfelügyelőséget. Az iskolatörvény lehetőséget nyújtott arra is, hogy mindazokban a községekben, ahol görögkeleti hitközség van, szerb görögkeleti elemi iskolát létesítsenek. A szerb tanerőket a hitközség választotta meg, gondoskodott fizetésükről és egyéb javadalmazásukról. Tanító csak az lehetett, aki szerb nemzetiségű, görögkeleti vallású volt s az állami bizottság előtt szak[105]vizsgát tett. A gyermekek hatodik életévük betöltésétől kezdve kilencéves korukig voltak kötelesek iskolába járni. A 9–13 éves korú gyermekeknek csak a téli hónapokban tartottak előadást. A szerb gyermekek anyanyelvükön, illetve orosz-szláv nyelven tanultak meg írni, olvasni, számolni és a hittant is orosz-szláv nyelven tanították. Ha a tanító német nyelven is előadott, ezt külön érdemének tudták be. A kisebbségekkel szemben megértő kormányzati rendszer széles lehetőséget nyújtott a szerb iskolahálózat megteremtésére. Ezt a kedvező helyzetet a szerbség – átérezve az idők súlyát –, ki is használta, mert már 1780-ban, csupán a Bánátban, kétszázötven felekezeti iskolája volt, 275 tanítóval. A Szerémségben száztíz szerb iskola létesült, Osijeken és Somborban pedig a tanítói kar továbbképzésére állandó jellegű tanfolyam. Somborban 1778-ban nyílt meg az első tanítói tanfolyam, amely harminchárom évig állt fenn. A sombori tanítói tanfolyam szerb nemzetnevelő feladatot végzett, mert az egykorú följegyzések ebben jelölik meg akkori rendeltetését. Vallási és nemzeti iránya a legteljesebben kielégítette a szerbek szükségleteit.
A mai sombori tanítóképezde az egykori szentendrei szerb tanítóképezde jogutóda, mert a szentendrei szerb hitközség azzal, hogy 1735-ben vállalta harmincöt szerb ifjú tanításának költségeit, elősegítette a tanítóképezde, illetve állandó jellegű tanítói tanfolyam létesítését. A tanítóképezde fenntartását a szerbség szívügyének tekintette és önkéntes iskolaadóval biztosította úgy a növendékek ellátását, mint a tanári kar fizetését. A szentendrei tanítóképezdéből, amely a tanítói tanfolyamok folytatása volt, 1814-ben kerültek ki az első szerb tanítók. Mivel Szentendre messze feküdt a szerb településektől, 1815-ben a sombori szerb hitközség a tanítóképezde odahelyezését kérte, ami 1816. július 11-ikén meg is történt. A szentendrei szerb tanítóképezde tanáraival és növendékeivel együtt az akkori sombori szerb tanítói tanfolyam épületébe költözött. Az 1834-es pozsonyi diéta döntése értelmében a magyar nyelv tanítására katedrát állítottak fel. Az első magyar nyelvtanár Nikola Mihajlović akkori sombori ügyvéd volt, a budapesti kúria későbbi alelnöke. A sombori szerb tanítóképezde osztálykönyveit 1844-ig latinul vezették, majd magyarul. 1858. május 5-ikéről való az első szerb nyelven írott osztálykönyv.
Az 1848-as forradalom hullámverése a sombori szerb tanító[106]képezdét is elérte s 1853-ig, a zavaros időkre való tekintettel, nem is működött Az 1858–1920 közötti időszak volt a vajdasági szerbség számára a legnyugalmasabb, mert kiépíthette az anyanyelvű iskolarendszert, amely nemzeti életét századokra biztosította. Đogđe Natošević tanfelügyelő alatt érte meg a szerb közoktatás újjászületését. Natošević helyes érzékkel a legnagyobb figyelmet a szerb tanítói nemzedék megteremtésére fordította. Az elemiiskolai tanulók taníttatása szerb nemzeti szellemben folyt és ezzel előkészítették a fiatalságot a tanítói pályára. Meghonosították a hathetes szünidei tanítói tanfolyamokat, megreformálták az iskolai oktatást. Mivel a régi épület az állandóan növekedő, terjeszkedő tanítóképezde és internátus elhelyezésére kicsinynek bizonyult az intézet 1863-ban tágasabb hajlékot kapott. 1867-ben több új tantárggyal bővült az iskolaoktatás, így pl. német nyelvvel. 1871-től kezdve a karlócai szábor vette át a szerb felekezeti iskolák fölötti ellenőrzést s a legmesszebbmenően és legbőkezűbben biztosította úgy a tanári kar fizetését, mint a növendékek élelmezését. A szerb nemzeti szábor volt a legmagasabb iskolafórum, amely megjelölte a tanítási rendszer irányát, elveit és gondoskodott azok végrehajtásáról. A szerb nép lelki egységét a felekezeti iskolák teremtettek meg. Az egykori följegyzések szerint a felekezeti iskolák kifogástalan vallási és nemzeti szellemben nevelték fel a szerb ifjúságot, amely minden feladatra alkalmasnak bizonyult.
*
A sombori szerb gör. kel. tanítóképezdét száznegyvenkét évi fennállása után, amely alatt hervadhatatlan érdemeket szerzett a szerb tanítói kar megteremtésében, az államegyesüléskor kormányrendelettel államosították.
Az intézetből, 1812-től 1920-ig, amíg szerb gör. kel. jellege volt, 2332 fiú és 1442 leány, összesen 3774 növendék került ki, évenként átlag 35. Az 1442 leány közül 1068 az úgynevezett vegyes tanítóképezdébe járt, 374 pedig a később létesített önálló leánytanítóképezdébe. Az iskola államosítása után, amikor felekezeti jellege megszűnt, más vallású és nemzetiségű növendéket is felvettek. A tanítói pályára készülő magyar és német nemzetiségű ifjúság ma is legszívesebben a sombori tanítóképezdébe kéri felvételét. Az uralomváltozás óta a legtöbb nemzetiségi tanuló a sombori tanítóképezdéből került ki. [107]
A sombori tanítóképezde fiú növendékeinek statisztikai áttekintése az 1929–1932. években:

[Táblázat 05]

[108]
A tanítóképezde leány növendékeinek vallási és nemzetiségi megoszlása az 1920–1932. években:

[Táblázat 06]

[109]
Rendelkezésünkre állnak az adatok 1932–1938-as iskolaévekről, amikor a sombori tanítóképezde már, mint vegyes tanítóképezde működött s fiúk, lányok vegyesen tanultak benne.
A tanulók vallási és nemzetiségi megoszlása az 1932–1938-as években:

[Táblázat 07]

110
E szerint tehát: a) 1788–1920 között, amíg a sombori tanítóképezde felekezeti iskola volt, tanítói oklevelet kapott:
(Az 1778–1812. időre vonatkozó adatok hiányoznak.)
1812–1910. közt: 2342 fiú, 1058 leány, összesen 3400 személy.
1910–1920. közt: 371 leány. Az iskola államosításáig tehát 3771-en szerezték tanítói oklevelet.
b) 1920–1938. között, mint állami tanítóképezde működött az intézet s ebben az időben 2502 fiú és 349 leány, összesen 2851 növendéke volt.
A sombori tanítóképezde fennállása óta tehát 4844 fiú és 3548 leány, összesen 8392-en jutottak az intézetben tanítói diplomához.
Az 1920–1932. iskolaévekben, amikor a fiúk és leányok külön-külön tanultak, 68 fiú és 62 leány magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az intézetben ugyanekkor 160 német fiú és 86 német leány tanult. 1932–38. között, amikor a fiúk, lányok vegyes tanítóképezdébe jártak, 75 német és csak 64 magyar nemzetiségű tanítójelölt volt beiratkozva. 1920–1938. között tehát a sombori tanítóképezdéből 221 német és 194 magyar nemzetiségű tanító került ki. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a beogradi tanítóképezde mellett létesített magyar párhuzamos osztályból az ősszel kerültek ki az első magyar tanítók, továbbá, hogy a Novi Sad-i és vrsaci tanítóképezdeben is tanítói képesítést nyert néhány magyar tanító, akkor 250-re tehető azoknak a magyar nemzetiségű tanítóknak a száma, akik az államalakulás óta Jugoszláviában tanítói képesítést nyertek. Hogy ez a szám mennyire nem elég, kitűnik abból, hogy 1918-ig csupán Suboticán 150 magyar osztály volt s ma mindössze 40 van, de még a 40 osztály részére sincs elegendő magyar tanító, úgyhogy a hiányt magyarul tudó szláv tanítókkal pótolják.
*
A könyvben néhány érdekes s a megértő magyar iskolapolitikát igazoló tanítói oklevél szövegét találjuk. Az első tanítói oklevél szövege 1867-ről kelt s ennek tanúságai szerint egészen 1895-ig a sombori gör. kel. tanítóképezde csak ciril betükkel nyomtatott tanítói oklevelet adott ki. A könyvben ismertetik Jovan Dučić, a boszniai szerb származású nagy szerb költő tanítói oklevelét is, amelyet 1893-ban állítottak ki. A tanítói oklevélből kitűnik, hogy Dučić elég jól tudott magyarul, s hogy német [111] nyelvből kitűnő minősítést kapott. 1895-től kezdve már két nyelven, szerbül és magyarul állították ki a tanítói oklevelet. Itt közöljük az egyik 1895-ben kiállitott tanítói oklevelet, amely így hangzik:
Сведочанство о учитељској способноси
Г. Душан Петровић из Вршца, Србин, православне источне вере, 12 августа 1871 г. рођен, пложио је 1892/93, 1893/94, 1894/95 шк. год. предавања као редован ученик српске учитељске школе сомборске и за то се време похвално владао.
Говори језике српски, мађарски, немчки и румунски.
Јулија 17, 18, 19, 20, 21 и 22 године 1895 положио је јавни испит о учитељској способности у српској учитељској школи сомбосрској и том приликом је из прописаних предмета овакав успех показао: Из науке хришђ. добар, – педагогије на основу психологије добар, – педагогије повеснице довољан, – дидактике и методике добар, – срп. језика и повеснице срп. књижевности добар, – цркв. слов. језика довољан, – машарског језика добар, – немачког језика довољан, – земљописа и опште повеснице добар, – математике довољан, – угарске отачествене повеснице и науке о зем. уставу довољан, – природописа и пољоделоства добар, – физике и хемије довољан, – црквеног
Népiskolai tanítói oklevél
Dušan Petrović úr verseci gör. kel. vallású szerb, született 1871. évi augusztus hó 12-ikén az előadásokat a zombori gör. kel. szerb tanítóképezdében, mint rendes tanuló 1892/3, 1893/4, 1894/5 isk. években látogatta s ezen idő alatt dicséretes erkölcsi magaviseletet tanúsított.
Beszél szerbül, magyarul, németül és románul.
Az 1895. évi június 17, 18, 19, 20, 21 és 22-dikén tartott tanítóképességi, nyilvános vizsgálatra kiszabott tantárgyakból megvizsgáltatván, a következő osztályzatokat kapta: keresztény hit- és erkölcstanból jó, – neveléstanból lélektani alapon jó, – pedagógiai történetből elégséges, – oktatás- és módszertanból jó, – egyházi szláv nyelvből elégséges, – magyar nyelvből jó, – német nyelvből elégséges, – mennyiségtanból elégséges, – földrajzból és világtörténelemből elégséges, – hazai történelemből és alkotmánytanból elégséges, – természetrajzból és mezei gazdaságtanból elégséges, – egyházi [112]
појања довољан, – црквеног правила довољан, – хармонијског појава и певања довољан, – красно писа и цртања довољан, – гимнастике довољан, – практичног рада у народној школи довољан.
По томе дакле исти г. Душан Петровић пошто је за српске народне учитеље прописани испити с довољним успехом положио, овим се прогласује, да је способан за учитеља у срп. нар. школама.
У Сомбору, 24 јуна 1895 г.
Прота Јован Борота председник испитне комисије. Никола Вукићевић управитељ.
énekből elégséges, – tiypikonból elégséges, – világi énekből elégséges, – rajzból és szépírásból elégséges, – gyakorlati tanításból elégséges.
Ennél fogva Dušan Petrović urat a szerb elemi népiskolai tanítóságra általános elégséges osztályzattal képesítettnek nyilvánítjuk.
Kelt Zomborban, 1895. évi június hó 24-dikén. Borota Jován főesperes vizsgáló bizottsági elnök, Vukičević Miklós igazgató, dr. Pacséry Károly m. kir. s.tanfelügyelő.

A szombori szerb tanítóképezdében – a magyar s német nyelv kivételével – minden tantárgyat szerb nyelven tanítottak.
*
A tanítóképezde másfélszázados munkájának áttekintésénél megemlítést érdemel még az is, hogy az intézet felállítása óta növendékei túlnyomó részt szegénysorsú szülők gyermekei voltak, akik a szerbség önkéntes iskolaadója nélkül soha tanítói diplomát nem szerezhettek volna. Az adakozásra ösztönzésül a szentendrei gör. kel. szerb hitközség szolgált jó példával 1914-ben, amikor harmincöt tanítóképezdei jelölt neveltetését vállalta. Attól kezdve egymásután létesültek iskolaalapítványok. De – jelentős összeggel – főként az önkéntes iskolaadó segítette elő a magániskoláztatást. A szerb hitközségek, sőt a politikai községek is, Kikinda, Temesvár, Sombor is hozzájárultak a szerb anyanyelvű iskolaoktatás biztosításához.
Nagy gonddal szervezték meg a fiú- és leányinternátust is a sombori tanítóképezde mellett. Az uralomváltozás után, amikor megszűnt az önkéntes iskolaadó, az internátust a növendékek havi 4–500 dináros hozzájárulásával tartják fenn. Ma a fiúknak és lányoknak külön-külön internátusuk van. A leányinternátus 1921-ben alakult, amikor a katolikus leánypolgáriiskola épületét bocsátották [113] a leánytanítóképezdei internátus rendelkezésére. (A katolikus leánypolgáriiskola épületét Haynald kalocsai érsek építtette azzal a rendeltetéssel, hogy magyar katolikus lányok neveltetését elősegítse.) Miután a sombori tanítóképezdébe nemzetiségi és vallásra való tekintet nélkül vesznek fel növendékeket, a közoktatásügyi minisztérium úgy találta, hogyha az iskolaépületet átadja a tanítóképezdének, az adományozó akaratát nem sérti meg. A tanítóképezde kimutatása szerint minden évben valóban néhány magyar nemzetiségű leánytanulója van a sombori tanítóképezdének.