Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. január-február) 1-2. szám

Dudás Kálmán: Szőlőhegyen

Egy présház előtt a szőlőhegyen
ülök az alkonyodó ég alatt:
ez itt a hű táj, ami jön velem
jó húsz éve már s ahol egykoron
életem zajlott: gyorsan földobom
pár vonással mielőtt szétszalad
előttem az est irigy függönye:
a völgy alattam termő téglalap,
szélét, hosszát szabdalja sok üde
vetés. Ott, hol azóta már kavics
gurul a vasút-töltésről alá
s hol a falu felé fordítaná
derekát a domb, futott Jelacsics
szétszórt serege… majd száz éve már.
Ha lenyomnám a földbe a kapám,
még zörrenne pár horvát koponyán
melyik dűlőn, szurdok hajlatán,
megmondaná, ha élne, nagyapám. [99]
Mint sebes hüllő, hűvös farkcsapás,
olyan a domb lábánál a patak
s mint lendült háló, mely utána kap,
zizeg a parton túl a ritka sás.
A háttérben a világos torony:
mint sötét égen árva villanás.
Az élet vagy száz kéményen pipál
a szőlőhegyek csönd-lábainál;
a füst borongva, tűnődve csigáz,
s a pórban, füstben a falu olyan,
mint egy bogrács gőzölgő paprikás.
Idébb hozza a tornyot és leül
mellé az este, észrevétlenül:
ha megpróbálom, kajla kalapom
most könnyen körösztjére dobhatom,
De nem lehet, öt testőr jegenye
pont előtte áll, lombjukban susog,
mint kísértet, a sorsunk vak szele,
s mint bennem e halkuló jambusok,
zümmög olykor a remény bele…
A szem borulva jobbra, balra néz
és szól a szív, hol elakad az ész:
a túlsó dombon, mint halk őrszemek,
a tanyák néma titkot őrzenek, –
kár biz, mert azt nem bántja senkise:
a tolvaj törvény másért jár ide…
Gyász ez a titok, sűrű, néma gyász,
borong a tájon és bennünk tanyáz
és rajta át a mostoha való,
mint domb tövén a kopár koplaló,
melyről a jószág most indul haza;
mint szemükben az éhség remegő
dühe: bennünk a bosszú van maga –
a hegyoldalon várj még, temető! [100]

[Kép 1 – Dr. Draskóczy Ede]

[101]