Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. január-február) 1-2. szám

Csuka János: A magyar szakmunkás költözködése

A magyarság szervezetlensége a statisztikai adatgyűjtés területén jelentkezik legszembetűnőbben. Ma sincs olyan magyar intézményünk, amely alkalmas volna a jugoszláviai magyarság kataszterének elkészítésére, hogy osztálytársadalmi, népmozgalmi, kulturális és birtokstatisztikai adatai hozzáférhetőkké válhassanak. A velünk együtt élő népek közül a németek katasztere már elkészült. A többi népek azonban az állami statisztikai hivatal tíz évenként ismétlődő összeírásaira vannak utalva. S bár a figyelem itt sok mindenre kiterjed, az összeírásokat, a vojvodinai szerbség is hiányosnak tartja. Ezért a Matica Srpska a szerb kulturális és vagyoni kataszter elkészítését maga vette munkába. Néhány járásnak, illetve községnek máris meg van a maga népi s vagyoni katasztere, úgyhogy az összeírások hiányosságai kiegészíthetők. A magyarság ezzel szemben csaknem teljesen hiányos adatokra van utalva.
A jugoszláviai magyar kisebbség túlnyomó része – amint tudjuk – földműveléssel foglalkozik és a falun él. Ezek számáról elég megbízható adataink vannak. Jóval kevesebbet tudunk azonban a legjelentékenyebb városlakó rétegről, a magyar szakmunkásról, bár gyakran hallunk dicsérő megjegyzéseket a magyar iparosról, aki ügyességével, szakképzettségnél és szorgalmával sorban meghódította a nagyvárosokat. De hány ipari munkásunk él szanaszét az országban s milyen viszonyok között, arról megbízható adataink nincsenek. Pedig a vajdasági magyar iparos munkások elköltözése szinte szemünk előtt folyt le. Ahogy meggyöngült egy-egy ipari nagyüzem, vagy át tette székhelyét a több terjeszkedési lehetőséget nyújtó nagyvárosokba, elsősorban Beográdba és Novi Sadra, úgy csökkent, apadt a vajdasági magyar munkások száma is. Az elköltöző s az új környezetben munkát, jobb megélhetést kereső magyarok túlnyomó többsége ipari munkások soraiból került ki. Ha ma Beogradban. Zágrábban, Szarajevóban, Skopljében stb. annyi magyar szót hallunk, az főleg a magyar szakmunkások egyre nagyobb számban bekövetkezett letelepedésével magyarázható. Pedig a szakmunkások elvándorlásával a ju[87]goszláviai magyarság egyik legértékesebb rétegét veszti el, mert az új környezetbe kerülteket – lassabban-gyorsabban – a beolvadás veszélye fenyegeti. Elsősorban Zágrábre Osijekre s egyéb horvátországi városokra gondolunk, ahol sokezer magyar szakmunkás él s ahol a beolvadás nem mai, hanem már a háború előtti jelenség. A horvát nagyvárosok iparosai között nagy számban akadnak magyar nevűek, akik a magyarság számára végképp elvesztek. S már csak nevükben őrzik eredetüket. Mivel a magyar szakmunkások elköltözése a magyarlakta helységekből az ipartelepek elköltözése s a munkaalkalom csökkenése folytán szakadatlanul tart, a magyarság értékes polgárokkal szegényedik.
A magyar ipari munkásság elköltözéséről már az 1931-es hivatalos népszámlálási adatokból is fogalmat alkothatunk. Ha figyelembe vesszük a szlávlakta városok egyre növekvő magyar lakosságát, az átköltözés fokozódása máris szemünkbe ötlik. Az elköltöző magyarok 90%-a szakmunkás, mely ügyességét s tudását ott értékesíti, ahol megfizetik s marasztalják. Az elmúlt 20 évben Novi Sadon kívül elsősorban Beograd, Zágráb, Skoplje, Szarajevó stb. szlávjellegű városok lakossága mutat számottevő szaporodást, mert ezekbe a városokba volt a legerősebb a beköltözés. Az 1931-es népszámlálás adatai szerint Beogradnak 1920-ban még csak 111.739 lakosa volt, 1931-ben már 238.775, ma pedig 300.000-nél is több.* Novi Sad lakossága is megkétszereződött. Ez a város különben az egyetlen magyarlakta hely, amely némileg fel tudja venni a magyar szakmunkásokat. Nagyobb részük azonban kénytelen messzebb keresni elhelyezkedést. Hogy sokan milyen messzire kerültek el, kitűnik a következő hivatalos táblázatból:
1931-ben a városokban 1.939.735 lakos élt és ezek anyanyelv szerint igy oszlottak meg:**
szerb-horvát 1.375.060 (70.91%)
szlovén 130.046 (6.71%)
egyéb szláv 40.284 (2.54%)
magyar 148.408 (7.65%)
német 119.905 (7.58%)
török 47.131 (2.43%)
albán 23.069 (1.19%)
román 6.763 (0.35%)
olasz 3.821 (0.20%)
egyéb 35.734 (1.84%)
A kisebbségek közül a városokban tehát a magyar elem a legszámottevőbb. A bánságok között viszont a legtisztább szláv jellege a volt Tengermelléki bánságnak van. Ennek 97.92. a vrbasi
* Definitivni rezultati popisa stanovništva 1931.
** Novosti Zagreb 1933. X. 22. [88]
bánságnak 95.40, a Drávainak 92.70, a Moravainak 91.15, a Drinainak 91.15, a Szávainak 87.89, a Zetainak 85.37, a Vardarinak 61.09.
Drávabánságban
Magyar 124. német 5.478. Ebből:
Ljubljanában 1.729 német és 56 magyar,
Mariborban pedig 2.744 német és 50 magyar nemzetiségű polgár él, a többi kisebb városokban található.
A Szávabánságban
A városlakó németek száma 25.386, a magyaroké 10.045. A nagyobb városok közül

[Táblázat 03]

Az 1931-es népszámlálás a vrbaszi bánságban mindössze 761 németet és 114 magyar nemzetiségű polgárt mutat ki. A legtöbb kisebbségi polgár ebben a bánságban Banja Lukán él, ahol 480 német és 93 magyar lakost írta össze. A tengermelléki városokban nem mutatnak ki magyarokat, pedig tudomásunk szerint szétszórva ott is élnek, főleg, mint kézműiparosok, a Vajdaságból. A tengermelléken élő németek száma 261, az olaszoké 1707.
A Zetabánságban az 1931-es statisztikai évkönyv nem tüntet fel sem magyart, sem német. Annál több albánt s városi török lakosságot. A Drinabánságban 974 polgár vallotta magát magyar nemzetiségűnek, s ezekből csupán Szarajevóban 518 magyar él. Beogradban a legutóbbi népszámlálás 10.471 német és 5.792 magyart talált. Mivel a tulajdonképpeni elköltözés csak az elmúlt tíz évben volt erős, a Beográdban élő magyarok száma ma sokkal több. Pancsevón 1746, Zemunban pedig 807 magyar polgár élt 1931-ben.
A Dunabánság városainak lakossága nemzetiség szerint ugyanakkor, így oszlott meg:
A bánságban levő városokban 228.353 volt szerb-horvát, 2.284 szlovén, 55.973 német s 127.104 magyar. [89]
A jugoszláviai városokban olasz és román nemzetiségű polgárok is találhatók. Az olaszok 11 városban élnek. Lélekszámuk 3.821. Zágrábban 379, Beogradban 307 olasz él, a többi dalmáciai városokban. A románság megoszlása a következő: Bitoljban 1776, Beogradban 1.044, Skopljéban 841, Vrsacon 470, Bela Crkván 458 és Petrovgradon 190.
Jugoszlávia 86 városa lakóinak felekezeti megoszlása:
katolikus 924.762 (47.69%)
görögkeleti 733.454 (37.82%)
mohamedán 186.703 (9.63%)
izraelita 55.148 (2.84%)
ág. ev. és ev. ref. 29.636 (1.53%)
egyéb 9.532 (0.49%)
A jugoszláviai zsidók száma 65–70.000 és így több mint 80%-uk városlakó, minthogy az evangélikusok és reformátusok zöme is az.
*
A tízévelőtti adatok is azt bizonyítják, hogy a Dunabánságtól távoleső városokban kialakult ipari gócpontokban már 1930-ban több, mint 20.000 magyar élt, akiknek túlnyomó része iparos volt. Az elmúlt tíz év alatt ez a szám kétségtelenül megkétszereződött, úgyhogy a Vajdaság újból elvesztette értékes magyar szakmunkásainak egy részét. Az elvándorlás ma sem szűnt meg, sőt a magyarlakta vajdasági városok munkaalkalmainak csökkentésével még fokozódott.
Mivel semmi biztatót sem látunk a vajdasági viszonyok javulására, e folyamat meg nem állítható s így számolnunk kell a városlakó magyarság újabb gyengülésével. [90]