Folyóiratok

Kalangya, X. évfolyam (1941. január-február) 1-2. szám

Vita Zsigmond: Új helyzetben

Mint akit főbe kólintottak, úgy szédelegtünk az első percben. Forgott körülöttünk a világ, elsüllyedt minden szilárd pont, amibe eddig kapaszkodtunk, nem tudtunk tájékozódni. Nagyenyedtől két órányira van Kolozsvár autón. Amikor 1939 szeptember 1-én Kolozsvárról hazaérkeztem, éreztem, hogy valami mélységes szakadék nyílt meg közöttünk. Oda túl egy új világ indul, itt a régi még megsúlyosodik, de ki sejtette még akkor, hogy mekkora távolság fog elválasztani.
Két évtizeden át Kolozsvárról kaptunk szellemi irányítást, gondolatokat, terveket, célokat. Életünk irányát, terveit Kolozsvár szabta meg és amint a románság csak elkeseredve mondhatott le az egyetemi városról, az erdélyi élet központjáról, az erdélyi magyarság viszont úgy érezte, hogy szétszakadt az élete és a Romániában maradt rész eddigi irányítását vesztette el. Csoda-e, ha a fejvesztettség első napjaiban mindenki kapkodva szedte össze holmiját és a kiköltözésre gondolt? Pedig a földünk, az otthonunk ugyanaz maradt, megmaradt a kisebbségi helyzet is, amely már rég megmutatta mindenkinek a kötelességeit, de rajtunk kívül változott meg a világ és ezzel a mi biztonságérzésünk is odaveszett jó időre.
Enyed a Bethlen-kollégiumnak és a Hangya-központnak ad hajlékot. Mindkettőnek egész Erdélybe és Romániába szétágaztak fenntartó, tápláló szálai, de hasonló helyzetben volt minden erdélyi magyar kulturális, gazdasági vagy kereskedelmi intézmény. A tanárok, a diákság egy része a Székelyföldről, a Királyhágón túli vidékekről került ki és gyűlt be ősszel az ősi kollégiumba. Egyszerre belénk markolt a több mint háromszáz esztendős múlt, nemzedékek építő, kultúra-terjesztő munkája és félelmesen szorongatott a bizonytalan, szinte kilátástalan jövő. Lesz-e elég diák, aki ide jön továbbra is tanulni és lesznek-e tanárok, akik ott hagyják talán Magyarországon családjukat, az új lehetőségekkel kecsegtető jövőt és tovább jönnek küzdeni a kisebbségi sorsba. Lesz-e megélhetés az itt maradt, leszegényedett, megfogyatkozott magyarság között tanult ember számára? Ilyen kérdések kavarodtak a felbolygatott családok körében, így indultak sokan bizonytalan, megzavart lélekkel új életet keresni. [85]
Azután jöttek a szekerek, az autók végeláthatatlan, hosszú sorokban. Jött a katonaság és egy időben a kollégiumban kapott szállást. Majd az is elvonult és az élet ismét lecsendesedett. És az élet felelt az aggódóknak, hogy folyik tovább és megindítja ismét az építést. A feldúlt arcok kisimultak és nyugodtan kezdték mérlegelni a jövő feladatait. Visszatértek olyanok, akikről azt hittük, hogy elmaradnak tőlünk és eltűntek olyanok, akikhez hozzá szoktunk és azt hittük, hogy továbbra is együtt fogunk dolgozni. Lakások ürültek ki és változtattak hirtelen gazdát, de egyszer csak észrevettük, hogy egy új irodahelyiségben rendezkednek és valamelyik intézménynél egy új alak jelenik meg egy íróasztalnál. Intézményeink kezdték összeszedni magukat, hozzáfogtak az átszervezéshez és ha szükség volt rá, új központot állítottak föl.
Október 1-én megnyílt a kollégium és a lassan gyülekező ifjúság, a munka megindulása kissé fölélénkítette a kedélyeket, a kötelességekhez vezetett és így kirántott a meddő tépelődésekből. Az ősz folyamán jutott már időnk és kedvünk irodalmi terveket is szőni, lapok, egy folyóirat megindítására gondolni. Akkoriban még megjelent a Brassói Lapok, azt hittük, hogy az lehet a romániai magyarság irányító lapja. A lap meg is érezte új hivatását, az írók itt szólaltak meg először az új helyzet kérdéseit föltárva. Szemlér Ferenc egy cikkében az írókat írásra serkentette, de nemsokára nem volt lap, ahova írni lehetett volna. Csak az egyházi lapok alakultak ki nagyjában, néha kis helyi lapokból, de ezek közül csak az aradi katolikus Vasárnap hozott szépirodalmi anyagot.
Azután ismét teltek a hónapok, tervek keletkeztek és szétfoszlottak, de a munka elől már nem lehetett kitérni. Rövidesen kisült, hogy mindenkire két ember munkája vár. Nagyenyeden megalakult a Gazdasági Egylet központja és decemberben egyszercsak megjelent Kacsó Sándor, hogy az Erdélyi Gazdát szerkessze. Két nyomdában készült az első szám, de karácsonyra megjelent. A romániai magyar nép kezébe magyar lap jutott. Az értelmiség számára szerencsére itt maradt a Magyar Kisebbség, Jakabffy Elemér kitűnő folyóirata. Karácsony előtt nagy örömünkre bejelentette, hogy a lapot átalakítja, átveszi az Erdélyi Múzeum és a Hitel munkakörét és bevonja a fiatal nemzedéket. Végül még könyvet kellett népünk kezébe adjunk és karácsony előtt megjelentek a naptárak. Ezek az első magyar könyvek az új helyzetben. Így indult meg a romániai magyar sajtómunka a bécsi döntés után. [86]