Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. május 15) 5. szám

Muhi János: Bezdáni hajósok

Amikor kétszáz évvel ezelőtt a mai Bezdán lakosságát mint szabad bérlőket az akkori Sterbac, Paka, Merkopja és Bezdány nevű pusztákon letelepítették, még vízerekkel gazdagon átszőtt, mocsaras terület volt a mai község egész határa. A Duna számtalan mellékága és a Mosztonga vízere táplálta ezt a számtalan kisebb-nagyobb mocsárból álló, nagy árterületet, amelynek lakossága jórészt halász, és pákász-életet élt. Azóta a mocsarakat lecsapolták, felépült a Ferenc-csatorna, nagy lépésekkel haladt előre az árvízmentesítés, és ma dús vetések és kiterjedt erdőségek nyúlnak el az egykori mocsarak helyén, Bezdán lakosságának egy része azonban megmaradt a vízi ember életmódja mellett, és a pákász- és halászéletmód korszerű változatát: a hajóséletet éli.
Nincsenek adatok arról, hogy a bezdániak mikor kezdték a hajózást, tény azonban, hogy a mai hajósok dédszülői is már hajósok voltak, ma a község lakossága 40 százalékának a hajóséletmód ad kenyeret, és a bezdániak százai járják a végtelen vizeket. A háborús helyzet korlátozta viszonyok között is öt or[230]szág vizeit járják a bezdániak Regensburgtól a Duna torkolatáig és Titeltől Szolnokig. A 7000 lakosú községben 800 hajóscsalád él, az összes családok kétötöde. A bezdáni hajósok ismertek az ország határain kívül is. Világjárt emberek ezek, és a hosszú hajósélet alatt majdnem kivétel nélkül megtanulják azoknak az országoknak a nyelvét, amelyek vizein életüket leélik.
A hajósélet rányomta bélyegét a község lakosságának életére minden vonatkozásban. A hajósok 18 éves korukban kezdik meg a vízi életet, és 60 éves korban térnek vissza állandó tartózkodásra a községbe. Mivel azonban a hajós foglalkozás apáról fiúra öröklődik, úgyhogy valóságos „hajós dinasztiák” alakultak ki, a vízi életmódot nem akkor kezdi a hajós apa hajós fia, amikor szolgálatot kap valamely hajón, hanem legtöbbjük már a hajón látja meg a napvilágot is. A fiatal hajósok, ha megnősülnek, magukkal viszik feleségüket is a hajóra, és a hajón születnek a gyermekeik. Az asszonyoknak is tetszik a vízi élet – hajóslegény rendszerint hajós leányát veszi feleségül –, és az asszony és gyermekei mindaddig járják a végtelen vizeket, amíg a gyermekek annyira meg nem nőnek, hogy iskolába kell járatni őket. Közben a szülök takarékoskodnak, félrerakják a nélkülözhető filléreket, és jó részük abba a helyzetbe kerül, hogy házat vásárolhat magának, mire az asszony az iskolaköteles gyermekek iskoláztatása miatt a faluba kényszerül. A gyerekek, akik rendszerint ugyanazon a hajón, de más-más országok vizein születtek, most már anyjukkal távol élnek apjuktól, aki sokszor hat-nyolc hónapig sem tér haza. Azután elvégzik az iskolákat, felnőnek, és ők is hajósok lesznek. Mert így van ez ebben a faluban: a hajós két-három fiatal hajóst nevel maga helyett. A vén hajós kiöregszik a szolgálatból, amelyet családjától távol töltött le, és nyugdíjas lesz, de akkor sem élhet együtt gyermekeivel, mert azok közben felnőttek, és most már ők járják a Duna és Tisza kígyózó csíkját, és ők azok, akik csak 6-8 hónaponként térnek vissza rövid szabadságra a községbe. S az öreg hajós, aki ki tudja, melyik hajón és melyik ország vizein született, a jól kiérdemelt nyugdíjaskorban sem tud más lenni, mint ami lényege. Született vízi ember, és az is marad. Hű marad a vízhez, amelyen egész életét leélte, és ringó csónakon vagy a part menti nádasban megbújva naphosszat bambusznáddal a kezében lesi: pedzi-e a hal. Horgász lesz. A bezdáni csatornaparton és a Duna-szakaszon mindig találni ilyen horgászó öregeket, akik megigézetten bámulják a vizet, amely letűnő életüket ringatja.
A hajósok 18 éves korukban mint hajóslegények, „matrózok” kezdik pályafutásukat. Életük delére kormányosok lesznek. Az iskolázottak a hajóskapitány büszke nevét viselik. A bezdániak közül jelenleg öten parancsnokai egy-egy hajónak, de mint egy öreg hajóstól hallottuk, legalább még öt olyan bezdáni származású hajós van, aki elérte a hajóskapitányi rangot. Ez utóbbiak ugyan nem bezdáni illetőségűek, de a bezdániak maguk közé számítják őket, mert itt szívták magukba a víz és hajó iránti szeretetet. A jövőben széles lehetőségek nyílnak majd arra, hogy a bezdániak magasabb rangot érjenek el a hajóstársadalom rangsorában. Tervbe vették ugyanis, hogy Bezdánban hajósfőiskolát létesítenek, amelynek az a célja, hogy a háború utáni idők várható követelményeinek megfelelő számú személyzetet képezzen ki a tengerjáró hajók számára. Az iskola megvalósítása új korszakot nyit majd a bezdáni hajósnép életében. Nagy lehetőségek nyílnak majd a szabad kikötő tervének megvalósításával is.
A hajósnép külön társadalmi réteget képez a községben. A hajós fiát hajósnak adja, és hajósnak lenni megkülönböztető rangot jelent. Más foglalkozású szülők gyermekei számára a felemelkedés útját jelenti, és kitüntetésnek számít, ha hajós lehet. Békeidőkben, amikor könnyebb volt a megélhetés, olcsóbbak voltak a közszükségleti cikkek, a jól ke[231]resők közé számítottak a hajósok, a nyugdíjasok pedig szépen meg tudtak élni nyugdíjukból. A háborús áralakulás folytán azonban megbomlott az egyensúly az árak és bérek között. A matróz keresete havi kétszáz pengőig, a kormányosé 350 pengőig terjed. Akad mellékkereset is. Abban az időben, amikor a béke bőségszarujából olcsóbban tellett mindenkinek, nagyon szép fizetés volt ez, ma azonban már megnehezült a megélhetés, bár ma is megélnek belőle szerényen. Panaszt keveset hallani, a bezdániak tudják, hogy lesz még jobb is.
Az öreg hajósoknak nemcsak házuk, hanem földjük is van Bezdánban. Egyiknek több, a másiknak kevesebb aszerint, ki milyen fizetésért dolgozott, és hogyan takarékoskodott. Egészséges kisbirtokos osztály képződött belőlük az idők folyamán. Ebben az egészséges szellemű, szorgalmas, törekvő magyar faluban a víz és a föld szeretete szabja meg az élet kereteit. S mire a hajós elhagyja a vizet, mindegyiknek van egy darab földje, amelyen szilárdan megvetheti a lábát. Amíg a férj a hajón van, az asszony és gyermekek munkálják, ha pedig nyugdíjba kerül, maga műveli, hogy megtermelje azt, amire családjának szüksége van. Tíz holdig terjed a hajósok földjének nagysága. A legjobban keresők sem tudtak ennél nagyobb földbirtokra szert tenni takarékosság útján.
Az öreg hajósok érdekes, régi meséket regélnek a régi időkről. Ezek a mesék a hajózás hőskorát idézik vissza, amikor még nem gőz hajtotta a hajókat, hanem lovak húzták, vagy emberi erő vontatta az erdővel benőtt, szeszélyes partok mentén. Ez a munka alaposan igénybe vette az ember és állat erejét, nem is volt nagyon biztonságos, hiszen a partok mentén elterülő ősrengetegből sokszor veszélyeztették a hajót és hajóst egyaránt az erdőségek szegénylegényei. A bezdániak mégis százszámra mentek hajósnak, és minden hajós új hajósokat nevelt.
A bezdáni hajósoknak egyesületük van, amely képviseli érdekeiket, és ápolja a vízi emberek összetartozásának szellemét. Az egyesületnek 420 tagja van jelenleg. 182 család nyugdíjat vagy kegydíjat élvez. Nagyon sok bezdáni származású hajós telepedett le nyugdíjaskorában más városokban és községekben a jugoszláv uralom alatt, mert nem akartak idegen uralom alatt élni. Jellemző azonban, hogy csak víz mellé telepednek le. A hajósok egyesülete élénk kultúrmunkát fejt ki, szociális téren is szorgalmasan tevékenykedik, és jelentős tényezője a község társadalmi életének.
A bezdáni hajósok minden évben nagy ünnepélyességgel ülik meg védőszentjük, Nepomuki Szent János ünnepét. Május 16-án kisereglenek a vízre, gyertyákat gyújtanak, tűzijátékot rendeznek, és díszes koszorút dobnak a vízbe, hogy a nagy szent, aki ismeri minden vízi emberek lelkét, kegyesen őrködjék a végtelen vizek utasainak élete felett. [232]