Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. május 15) 5. szám

Kosztolnyik Kálmán: A Délvidék szerepe az ország gazdasági életében

A 11 079 négyzetkilométernyi sík területnek, mely a Duna és a Tisza alsó folyása közt, Bajától és Szabadkától Újvidékig nyúlik, ma használatos Bácska elnevezése a török időkben született meg. Így fordul elő az 1699-i karlócai békeokiratban is. A terület képét, bár egészben sík földnek mondható, változatossá teszik a hullámos rajzolatú Telecskai-dombok és a titeli fennsík. E földművelésre és állattenyésztésre egyaránt alkalmas terület ősidőktől fogva kedvelt tanyája volt a különféle vándor népeknek. A régészeti kutatások tanúsága szerint megfordultak itt a hunok, gepidák és avarok. A terület már a Krisztus utáni századokban hosszabb-rövidebb ideig megélhetést nyújtott az itt átvonuló vagy letelepedő egyes népeknek.
Új és virágzóbb korszak kezdődött itt a magyarok letelepedésével. Őseink vetették meg ez istenáldotta földön a földművelés és állattenyésztés alapjait. A zavartalan fejlődést azonban a sors nem biztosította. Amikor vállaltuk tragikus történelmi szerepünket, hogy Nyugat védőbástyája legyünk, vállaltuk az áldozatokat is. Egy-egy nagyobb hadjárat következményeit hazánk egy vidéke sem sínylette meg úgy, mint a Délvidék. Az első századok fejledező műveltségét, gazdasági alkotásait a tatárok teljesen tönkretették. De az ősi magyar alkotóerő félszázad alatt újraépítette kultúránk akkori központjait: a kolostorokat, melyek a Duna mentén egy-egy falunak vagy városnak lettek a magvai. A XIV-XV. század folyamán már általános lett a jólét, erős gyökeret vert a művelődés, melyet az a körülmény tesz nagy jelentőségűvé, hogy tisztán magyar, nemzeti volt. A magasabb műveltség iránti fogékonyság tanújele ez időben, hogy a külföldi híres egyetemek anyakönyveiben gyakran találkozunk bácskai származású ifjak nevével.
A XVI. század elején, a mohácsi vész súlyos magyar vérvesztesége után mindez alig pár év alatt romba dőlt. A másfél százados török hódoltság után mindenütt a gyászos pusztulás nyomai maradtak hátra. Mindent elölről, újra kellett kezdeni. A jelenlegi Bácska története a török kiűzetése után kezdődik. Ekkor telepítette le a kormány a meggyérült magyarság pótlására a török elől menekülő bunyevácokat és szerbeket. Ekkor telepedett be a németség is. A magyarság számbeli és kulturális fölényét megőrizve, békés együttélésben élt az új, termékeny otthonra talált, betelepített nemzetiségekkel. A telepítés nagy munkája véget érvén, a kormány helyreállította a még akkor külön működő Bács és Bodrog vármegyéket, majd pedig 1802-ben közigazgatásilag és névben is törvényesen egyesítették Zombor székhellyel a két megyét.
Bácska az egyesítéssel új korszak küszöbéhez érkezett el. A megszokott, ősi földművelő és állattenyésztő gazdasági élete szélesebb területűvé vált. Megépültek Délvidékünk első nagy horderejű közgazdasági alkotásai. 1802-ben megnyitották a Dunát a Tiszával összekötő, 108 km hosszú, hajózható Ferenc-csatornát, mely vasutak és közutak hiányában a múlt század hetvenes éveiig Közép bácska legfontosabb kereskedelmi útja. A hetvenes években építették meg a 75 km hosszú kissztapár-újvidéki Ferenc József-öntözőcsatornát. Egyre erősebben folyik a Délvidék gazdasági honfoglalása. Egymás után keletkeztek a helyi érdekű lecsapoló társulatok, hogy az egykori mocsarak és vizenyős rétek helyén virágzó földművelés indulhasson meg. Bácska igazi kincsei csak most kerülnek felszínre. 1869-ben megnyílt az alföld-fiumei vasút, mely Szeged felől jőve, Szabadkán és Zomboron át Gombosig szelte a megyét. A megye jövőjének alakítására még döntőbb hatású lett a Magyar Államvasutaknak az a fővonala, mely 1883 óta Szabadkától Újvidékig hosszában hasítja a megyét, és szárnyvonalaival Bajáig és Becséig terjeszkedik. Egyidejűleg megindultak a megyét behálózó kőutak építései is. Ezek az alkotások lényege[202]sen megváltoztatták Bácska gazdasági állapotát. Az ország és a Monarchia első gabona- és kukoricatermő és állattenyésztő vidéke lett.
A gabonafélék és a kukorica mellett megkezdődött az ipari növények termelése is. A Duna és a csatornák mentén közel 16 ezer katasztrális holdon termeltek kendert. Igen számottevő volt a Bácska cukorrépa-termelése is. Minden előfeltétel megvolt ahhoz, hogy szinte egy ország jólétét biztosító, nagymérvű mezőgazdasági ipar kifejlődhessék. Bácska és népe fényes gazdasági jövő előtt állt, amikor vitézül végigharcolt világháború után nem a fegyverek szava, hanem ellenséges indulatú diplomaták átkos hamissága döntött Trianonban a magyarság és Délvidékünk jövő sorsa felett. Egy hamisan értelmezett nemzetiségi elv alapján magyar testvéreink százezreit elszakítva, idegen uralom alá került Bácska, a magyar Szent Korona gyöngyszeme.
Ismét új korszak indult meg a Délvidék életében. A magyar hazával oly szervesen egybetartozó Bácska a volt Jugoszlávia gazdasági erőforrásává vált. Fényes jövővel biztató gazdasági fejlődésében az elszakítás folytán szükségszerűen bénulás állott elő. Már a múlt világháború előtt kialakulóban lévő és egészséges fejlődést felmutató hitelszervezete, melyre az új utakra tért mezőgazdaság, a sikeresen fejlődő ipar és kereskedelem támogatásában oly nagymérvű nemzetgazdasági feladatok megoldása várt, rohamos hanyatlásnak indult. Megkezdődött az addig hegyi pásztorkodással foglalkozó és a földműveléshez alig értő szerbség földhöz juttatása. Hogy ennek ellenére e terület mezőgazdasági kultúrája tönkre nem ment, az az itt maradt és fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező magyarság és a már korábban betelepített és a földművelést már jól elsajátított bunyevácság érdeme. A mezőgazdasági kultúra nem szűnhetett meg már azért sem, mert a volt Jugoszláviának Bácska volt a legjelentősebb mezőgazdasági területe. Így a volt jugoszláv államnak, hogy nemzeti jövedelmét gyarapítsa, a termelés fokozása volt az érdeke, úgyhogy a felfokozott termelésből még az exportkereskedelem céljaira is tárolni tudtak. Úgyszintén érdeke volt a jugoszláv államnak Bácskában a mezőgazdasági ipar fenntartása is, helyenként pedig fejlesztése is, minthogy a belgrádi államkincstárnak ebből is igen jelentős jövedelme származott. Bár Jugoszlávia létérdeke folytán az idegen uralom 23 éve alatt Bácska mezőgazdasági kultúrájának szintje mélyebben nem szállt alá, mégis megkérdezem, hol állna ma ez országrész gazdasági kultúrája, ha a békében megindult, virágzó fejlődést meg nem szakította volna a gyászos emlékű Trianon.
Végre 1941. április 11-én a Mindenható gondviselése és Kormányzó Urunk bölcs előrelátása folytán beteljesült minden magyarok álma: Délvidékünk visszatért az ezeréves magyar haza keblére, visszatért, hazatért oda, ahová ezer évig tartozott. A húsvéti harangok örömteli zúgása hirdette a Délvidék feltámadását.
Az egész ország boldogan és feszült figyelemmel várta ennek az országunk gazdasági életében mindenkor különleges szerepet betöltő területnek visszatérését. Országunk gazdasági erőforrásai a felszabadulással jelentősen megnövekedtek. Visszaszereztük Európa minőségileg és mennyiségileg egyaránt legjobb búzatermő vidékét.
Újra magunkénak mondhatjuk Bácska nagy hírű állattenyésztését. Országszerte híres volt a bácskai lótenyésztés, de különösen a sertéstenyésztés. Ez utóbbi a gazdálkodó lakosság egyik fő jövedelmi forrása. Bácska zsírszolgáltatásával felbecsülhetetlen értéket jelent mind hazánk, mind pedig szövetségeseink háborús közellátása számára. Nemzeti kötelességünk kell, hogy legyen a délvidéki mezőgazdaság korszerű fejlesztése annál is inkább, mert Magyarországon fokozottan a produktivitás alapja a mezőgazdaság termelése. Hogy pedig a többtermelést elérhessük, oda kell hatni, hogy a bácskai mezőgazdaság gépesítése olyan mértékben haladjon előre, hogy ez áldott területről minőségileg és mennyiségileg is a legjobb és legtöbb gabonát, gyümölcsöt és egyéb mezőgazdasági terményeket biztosítsunk a belföldi fogyasztás részére, továbbiakban pedig kellő exportfeleslegek is álljanak rendelkezésre.
Bácska visszatérése gazdag gyarapodást nyújtott ipari növénytermelésünkben is. Legtöbbet kaptunk a kendertermelés terén. Az ország jelenlegi kendertermelésének 80 százaléka a Délvidékre [203] esik. Ugyancsak jelentős mértékben gyarapodott a cukorrépa- és komlótermelésünk is.
A háború utáni békés korszakra nagy munka vár a délvidéki mezőgazdasági ipar kiépítése és fejlesztése körül. Jelenleg csak a malomipar az, amely eléggé fejlettnek mondható. Szükségünk lenne több gyümölcs- és húsfeldolgozó konzervgyárra, sörgyárra, cukorgyárra és bőrgyárra. Talán a selyemipar terén is lennének tennivalóink, minthogy a selyemtermelés a múltban Bácska területén virágzó volt.
Úgyszintén építenünk kell a felesleges mezőgazdasági termények tárolására alkalmas, nagyméretű tárházakat is, mert ami most van, az nem elegendő, és nem megfelelő.
Sok tennivalónk van a városok és falvak köz- és magánépítkezései terén is. A 23 évi megszállás alatt egyedül csak Újvidéken történtek igazán nagymérvű építkezések. Máshol még a meglevő középületeket is elhanyagolták. A bácskai városok és falvak külső képe, valamint kulturális színvonala nem sejteti az itt élő lakosságnak az ország minden részén lakó népek vagyoni viszonyait túlszárnyaló gazdagságát. Bizonyos mérvű balkanizálódás nyomai láthatók itt. Ezt megfelelő középületekben elhelyezendő egészségügyi, kulturális és gazdasági intézményeknek a létesítésével sürgősen el kell tüntetnünk. Ezen a gazdag területen mielőbb nemzeti alapokon nyugvó kultúréletet kell teremtenünk. Üdvös lenne szakképzettséget nyújtó közép- és felső- iskolák létesítése.
E nagy horderejű tervek megvalósításában igen széles körű támogató munka vár ránk, visszatért délvidéki pénzintézetekre is. Erőnkhöz képest a legjobban kell megfelelnünk magasrendű kötelességeinknek. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden erőnek találkoznia, szükségszerűen egyesülnie kell az ország ügyét előbbre vivő, a magyarság sorsát eredményesen szolgáló alkotásoknak felfelé ívelő útján. A délvidéki pénzintézetek iránt a visszatérés óta megnyilvánult szilárd bizalomban bízva merem állítani, hogy megbízásainknak és vállalt kötelezettségeinknek a legnagyobb mértékben eleget is fogunk tudni tenni. Ezt mutatják a délvidéki pénzintézetek mérlegszámlái, melyek fényt vetnek az általános biztonságra, az építő munkakedvre és arra a nyugalomra és fegyelemre, mellyel a Délvidék szorgalmas és vagyonát megbecsülő népe a háború okozta kivételes nagyságú kötelességek teljesítését vállalja. Ha ez nem így volna, akkor a pénzintézeti jelentések nem számolhatnának be sem élénk gazdasági tevékenységről, sem növekvő üzleti forgalomról, sem pedig kedvező üzleteredményről. Szükségesnek tartom megemlíteni itt azt a körülményt, mely az ország egyetlen vidékén sem tapasztalható. Nevezetesen azt, hogy csaknem valamennyi délvidéki pénzintézetnél a betétállomány összege túlszárnyalja – helyenként elég jelentősen – a kihelyezési állománynak, az adósállománynak összegét, ami szintén az itt élő lakosság jó és – nagybirtok hiányában, ami a jugoszláv földreform eredménye – helyes vagyoni megalapozottságára mutat. A megtakarított pénzeknek a bankokban gyümölcsözés végett való elhelyezése igen nagy fontosságú, mert a bankok szervezetén keresztül a megtakarított pénz a termelésbe jut, és mint tőkéből különféle gazdasági alkotások, utak, gyárüzemek épülnek, és így nemcsak a háborús erőfeszítéshez járulunk hozzá, hanem azokból az ország gazdasági fellendülése, termelőerejének megnövekedése, az általános jólét emelkedése folytán az egyénre is visszahulló előnyök fognak származni.
Miután pedig felismertük gazdasági téren és kulturális téren is teendőinket és azok nagyságát, lebegjen előttünk programul: „Újítani, fejleszteni, építeni, korszerűen haladni a világ követelte rend szerint, de mindig figyelemmel lenni a magunk belső törvényeire, úgyhogy a korszerű reform semmit se romboljon, hanem csak építsen és tökéletesítsen.”
Háborús világban élünk kötött gazdálkodási rendszerrel, korlátolt kereseti lehetőségekkel, de felfokozott terhekkel, emelkedett állami kiadásokkal, növekvő szociális igényekkel.
A ma feladatainak okos és céltudatos megoldása, a mindenkori helyzethez való gyors és leleményes alkalmazkodás mellett azonban, ami gondokkal, az igények korlátozásával, sokszor lemondással jár, már most kell a jövőbe néznünk, és fel kell készülnünk a holnap feladataira. [204]
Ma kétségtelenül jobban fel vagyunk vértezve, mint az első világháború végén. Erős, önálló hadseregünk van, területünk növekszik, népességünk szaporodik, fejlett és teljesítőképes iparral rendelkezünk, a pénzgazdálkodás rendszere rugalmasabbá, alkalmazkodóbbá vált.
Mégis előrelátással kell gondoskodnunk arról, hogy az átmenet a hadigazdálkodásról a békeállapotra ne érjen bennünket készületlenül, hanem okulva a múlton, egy boldogabb, gazdagabb és nagyobb keresztény Magyarország biztos alapjait rakjuk le.
1) A TÉBE délvidéki körzetének március 17-én tartott közgyűlésén elhangzott elnöki megnyitó beszéd.