Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. november-december) 11-12. szám

Kass László: Őrségen

(Jegyzetek és közlemények)
1.
A napi politikától távol állunk, de a magyar népkisebbség politikai küzdelmeinek hatása közművelődésünkre, nem lehet közömbös számunkra. Kulturális jogainkat csak politikai jogaink teljes birtokában tarthatjuk meg, és közművelődésünk csak úgy fejlődhetik, ha megfelelő politikai szervezeteink gondoskodása és védelme alá helyezzük magunkat. Időszerű ez a kérdés ma, amikor az állampolitikai életben mélyreható változások állnak küszöbön; beszélnek és nyilatkoznak a szabad népakaratból választott képviselőház visszaállításáról, és demokratikus politikai rendszer bevezetéséről.
Lehetséges, de még mindig nem bizonyos, hogy feltámasztják-e a régi pártokat, esetleg a magyarság pártját is mint független politikai szervezetet. A jugoszláviai magyarságnak 1936. január 6-a óta nincs törvényes politikai pártja, sem képviselője és ilyenek hiányában hosszú ideig köz[597]művelődési szervezeteink tartották ébren a magyarság nemzeti öntudatát. Hogy ez a tevékenység évekig mennyi nehézségbe ütközött, felesleges itt vázolni. Rengeteg akadállyal meg nem értéssel és fájdalmas elutasítással kellett megküzdeni, hogy nagyobbrészt helyi keretek között jeleit adhassuk létünknek és törhetetlen élni akarásunknak. Összefogó, tervszerű politikai és közművelődési mozgalomra soká nem nyílt lehetőség. Ilyen ma sincs még, de bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy a magyar kisebbség hamarosan megkapja megillető jogait, és – okulva a múlt hibáin – új utakon és szellemben kezdi meg új életét.
Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy az utóbbi időben az enyhültebb belpolitikai légkörben az átmenetet előkészítő, belátóbb, megértőbb kormányzatok uralma idején a mindkét oldalról hangoztatott közeledési törekvések hatása alatt, a magyarság közművelődési, sőt bizonyos fokig politikai mozgása és megnyilatkozási szabadsága a közelmúlthoz viszonyítva lényegesen javult. Lassanként megértik, hogy egy nemzeti kisebbség hűséges ragaszkodása nyelvéhez, kultúrájához, fajtájához, hitéhez, szabadságához és mindenhez, ami az övé, ami belőle ered, nem jelent semmi veszélyt az államalkotó többségre. Ma az a helyzet, hogy a legtöbb helyen nem gördítenek akadályt a magyar közművelődési mozgalmak, előadások és összejövetelek megtartása elé. Némely helyen megadják azokat a kedvezményeket is (állami és egyéb jegyadó stb. elengedését), melyek kivétel nélkül minden kultúregyesületet megilletnek, tehát nemcsak a többségi, hanem a kisebbségi kultúrszervezeteket is. Hiba volna a jogok megadását és elismerését úgy értelmezni, mint kegyes adományt, és ezért hálálkodni. Mi azonban e téren nem voltunk elkényeztetve, és tulajdonképpen nem is az egyébként megillető jogok megadásának, mint inkább annak a tisztultabb és megértőbb szellemnek örülünk, amely felülkerekedett a mindenben veszélyt szimatoló szűk látókörű sovinizmuson.
Minket a várható magyar kisebbségi politikai mozgalmakból mindenekelőtt az érdekel, hogy mennyire lesz képes a magyarság kulturális és szellemi együttérzését s összefogását megteremteni. Ezért nem közömbös, hogy kik kerülnek az élre. Olyanok-e, akiknek személye és képessége biztosítéka szebb és jobb szellemi jövendőnknek, vagy olyanok, akik a magyarságot csupán ugródeszkának tekintik politikai karrierjük eléréséhez.
Ne feledjük, hogy tíz esztendeig a magyar szellem, a magyar öntudat lángjai kis, falusi gazdakörökben, jótékonysági egyesületekben és műkedvelő társulásokban pislákoltak. Nem volna érdektelen feldolgozni, hogy az elmúlt tíz esztendőben egyes helyeken külön-külön és az egész országban együttvéve hány magyar műkedvelő előadást, kultúrestet, felolvasást, ismeretterjesztő és szakelőadást, hangversenyt, vitaestet stb., rendeztek. Bizonyítaná, amit egyébként nem is kell bizonyítani, hogy összefogó politikai szervezeteitől megfosztva központi kultúrirányítás nélkül, akadályokat leküzdve, anyagiakkal viaskodva, ezekben a gyakran egészen kezdetleges körökben fontos, nyelvünk és kultúránk folytonosságát biztosító, a magyar öntudatot ébren tartó, összetartást fejlesztő munka folyt, amikor más téren a magyarság semmiképpen sem adhatott életjelt magáról. A magyar szó falusi pódiumokon élt, a magyar írás néhány napilapunkban és – bár nem ildomos magunkról beszélni – a Kalangyában, melynek immár IX. évfolyamba lépő majdnem 100. füzete bizonyítja, hogyha szerényen és nagy értékekben fogyatékosan is, de vagyunk. [598]
2.
Herceg János a Kalangya augusztusi számában a műkedvelőkről írt cikkében, melynek szempontjait elfogadom, megemlítette, hogy milyen áldatlan helyzetet teremtett az elnéző bírálat a műkedvelésben. A szabály, hogy műkedvelő előadásról vagy jót vagy még jobbat szabad csak írni oda vezetett, hogy a leggyatrább előadásokról is magasztaló ismertetések jelentek meg a napilapokban. Ennek következtében az előadások színvonala még olyan gócpontokban is, mint Subotica, egyre lejjebb süllyedt.
Hogy mennyire igaza van Herceg Jánosnak, azt én tudnám legjobban megmondani. Amikor ugyanis tapasztaltam, hogy a bírálat enyhesége miatt az előadások rendezői egyre több pongyolaságot engednek meg maguknak nem törődve „magyar szempontokkal”, sem üzleti megfontolásokkal, kemény, de úgy érzem, igazságos kritikában részesítettem az előadásokat. Az „új hang” először megdöbbenést keltett a rendezők és a műkedvelők körében, sőt a közönség soraiban is, és az történt, amire eleve elkészültem. A lapot, amelyben a beszámolók megjelentek, különféle méltatlan vádakkal, a bírálat íróját pedig elfogultsággal vádolták. A magyarellenességen kívül.
Nem hátráltam meg, és továbbra is komolyan, tárgyilagosan bíráltam az előadásokat éppen azért, mert tudatában voltam jelentőségüknek, a széles néprétegekre gyakorolt „nevelő” hatásuknak.
A „felháborodás” ellenére, amelyet ezek a szigorú és ezért itt szokatlan beszámolók a magyarság körében keltettek, a közönség a bírálónak adott igazat, és egyre gyérebben látogatta a rossz, kisebbségi kultúránk színvonalához valóban méltatlan előadásokat. Az eredmény az lett, hogy a színpadi rendezésekre és a darabok megválasztására, a szereplők kijelölésére, a szerepek betanulására nagyobb gondot s több figyelmet kezdtek fordítani. Ma az a helyzet, hogy a suboticai magyar műkedvelőszínház első helyen áll, és hovatovább semmiben sem árul el dilettantizmust. Előadásaik gondosak, a szereplők tudatában vannak annak, hogy a magyar művelődés közvetítői, és ennek megfelelően igyekeznek tudásuk és lelkük legjavát belevinni szerepükbe.
Távol áll tőlem azt állítani, hogy a suboticai magyar színpad magasabb színvonala csupán a komoly bírálat és a tárgyilagos, de kemény bírálattól való félelem következménye. Nem. Jó rendezők és színészek, mint Garay Béla, Richter János, Szabó Márton, Vincze Mihály és mások magyar felelősségtudata és művészetszeretete eredményezte, hogy a suboticai Magyar Olvasókör előadásai ma komoly színházi eseményt és élvezetet jelentenek.
3.
A Beogradban megjelenő Ravnopravnost (Egyenlőség) című és a Narodna Odbrana fennhatósága alatt megjelenő időszaki lap, de más vajdasági szláv lapok is (így a suboticai Neven) sürgetik jugoszláv kisebbségi intézet felállítását Suboticán. Az intézet feladata az lenne, hogy figyelemmel kísérje a szomszéd államokban élő szlávság élet- és közművelődési viszonyait s erről a jugoszláv közvéleményt tájékoztassa. Különösen a Magyarországon élő csekély számú, szerb, horvát, bunyevác és sokac kisebbségek helyzetének ismertetéséről van szó. Az említett lap több ízben [599] ajánlotta, hogy Jugoszlávia és Magyarország kölcsönösen vizsgálják meg a kisebbségek helyzetét, és a reciprocitás elve alapján kezeljék őket. Vagyis, hogy azt, amit a magyarországi szláv kisebbségek megkapnak, a jugoszláviai magyar kisebbségeknek is meg kell adni.
A jugoszláviai magyarság szívesen látná a szláv kisebbségi intézet felállítását Suboticán, mert bizonyára elősegítené a két nép kölcsönös megismerését, és a félreértések tisztázását. Magyarországban Pécsett igen jó eredménnyel működik hasonló kisebbségtudományi intézet.
4.
A suboticai Magyar Olvasókör ifjúsági alosztálya, amely már a múltban is értékes munkásságot fejtett ki az ismeretterjesztés, az analfabetizmus leküzdése, magyar írók és költők bemutatása terén, idei műsorát is hasznos szempontok figyelembevételével állította össze. Sorozatos vitaestéken kívánja fejleszteni irodalmi, művészeti és történelmi tudását, azonfelül tovább folytatja tevékenységét az írás-olvasás terjesztésében is az analfabétizmus sötétségében rekedt magyar nincstelenek között.
5.
Itt említjük meg, hogy az Olvasókör ifjúsági tagozatának nőtagjai nemes és követésre méltó társadalmi mozgalmat kezdeményeztek. Megalapozták a vándor babakelengye intézményét. Felkutatják a külvárosok nyomortanyáin sínylődő magyar anyákat, akiknek kisdedük van, és ellátják mindenféle szükséges babakelengyével, melyet a magyar lányok és asszonyok gyűjtöttek össze azoktól, akiknek ezekre a holmikra már nincs szükségük.
A kelengye addig marad a szegény magyar szülőnél, amíg a csecsemőnek szüksége van reá. Amint feleslegessé válnak a csecsemőruhák, játékok, gyermekkocsik, a megsegített szülő visszaadja azokat a bizottságnak. S ha a tárgyak még használható állapotban vannak, tovább adják arra rászoruló magyar anyáknak. De nemcsak kelengyével támogatják a nincstelen magyarokat, hanem egészségügyi tanácsokkal is, sőt ha szükség van rá, gyógyszert, orvost, tápanyagokat, tejet stb. szereznek, és juttatnak a nyomorban és tudatlanságban sínylődőknek.
Magyar életmentés ez, és ezért meleg szeretettel kell üdvözölni azokat, akik ezt a szép mozgalmat megindították, és szívósan keresztül is viszik. Egy újabb példa, amely méltó a követésre. [600]