Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. november-december) 11-12. szám

Reményi József: A Santa Monica-i „strand”

A homokparton ötezer
fürdőző test lángolva kinyúl.
Ezer színű kagylócskákkal
frissen babrálgat sok gyerekujj.
Fenn az állványon a tölcsérbe
ordít kéretlenül és kérve
egy ragyás arcú rekedt hang.
Sátrak, üzletek mindenütt,
hálót, horgot árulnak benne.
Mellettük sistergő kályhák,
sült halat ugyan ki ne venne?
Kávét és tejet s cukros vizet
s gyümölcsöt kapni, jó s rossz ízet
ad át a bódés rekedt hang.
Észak felé a vitorlák
s a csónakok hazáját látni.
Még távolabb kalózhajó,
ott motoszkál az utast vágni.
Ki kártyázik, ki kockát vet,
ki ismer kivégzetteket?
Hangjuk rekedt, rekedt a hang.
A parti zajon általzúg
a rádió nyújtott dörgése.
Bár másutt fehér s néger test
az érzékiség vad hörgése.
Útja ez a pillanat-násznak,
akik tehetik, rongyot ráznak,
s a hang rekedt, rekedt a hang.
Ó káprázat, eltűnt jajszó!
A homokon táncot is járnak.
És tornáznak és labdáznak,
s a trombitások sohsem várnak.
A köd, a lelkek sötétsége,
megmarad, nincsen sohsem vége,
és megmarad a rekedt hang. [557]
Téboly lenne nem fürödni,
s az is fürdik, aki nem őrült.
Formás nők merész ritmusán
a szépség rajza kibővült.
A nimfák, az elvarázsoltak,
a partra csúsztak nem is holtak,
ám hangjuk rekedt, rekedt hang.
Tisztult mámor mindez vagy fény,
mely a mámort megragyogtatja?
E ragyogásban a végzet
a halandót halként nógatja.
Ússz, mondja, úgyis parttalan vagy,
parton ficánkol a kicsiny s nagy,
s hangja rekedt, rekedt a hang.
Santa Monica.