Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. szeptember) 9. szám

Dudás Kálmán: Sztoikus mérleg

Panaszt ritkábban hallatsz egyre,
ha sírsz, ha hallgatsz – egyre megy,
egybevágók a: vedd fel, tedd le –
egyszerű, mint az egyszeregy.
Elég ide a kétszerkettő,
törttel bajlódni komplikált,
ámítás, tétel, képlet meddő –
kövesd a meghúzott irányt.
A különbéke tervét tedd el,
a sors szebb tervrajzot kínál–
jobb kezet fogni életeddel,
és várni békén, hogy mi vár.
Sebeid nincs ki átkötözze,
ha fáj, ha nem fáj – látni kell.
Egy képzettel több szál köt össze,
mint mostanáig bárkivel.
Belep valami pernyés ének,
hajadba ökörnyál vegyül,
válladon fészkelnek az évek –
nem is vagy olyan egyedül.
Ha kedves holtjaid idézed,
nevükre nem kék már a szád,
ahol elhagytak – bús vitézek
várják a verseny árnylatát.
Aránytalan és buta verseny:
ki benned indult védtelen,
nem tőle függ, hogy melyik percben
bontja célját a Végtelen.
Fogadban gyűl az idegen fém,
magányod őssel cimborál,
a szíved táján tekerg, s renyhén
átjön a gyilkos, víg halál. [428]
Mit beteg éjek úgy kívántak:
nem kell a koldult toldalék –
kitérsz a ködös túlvilágnak,
fukar kincsét csak ossza szét.
Lassan tipegsz, és körbe-körbe,
s a kanyar egyszer megtörik,
s ha egyenes lesz minden görbe,
elérsz a legbölcsebb körig.
Megérsz te minden szenvedésre,
mire hűlt pályád itt hagyod,
s nyugodtan kéred: rejtse kékbe
valaki fönt a csillagod.