Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. szeptember) 9. szám

Berényi János: Még egy kirándulás

Ahány csodára lestem, mind újra megkeresztelt,
és lánggal vagy korommal fölírta új nevem.
Letörlök homlokomról minden betűt és számot,
s vitorlás rossz hajómat vak útra engedem.
Kapcsoknak, horgonyoknak fájdalmát meglazítva
minden varázslatokból magam kikapcsolom,
a zászlóm hófehér lesz, s egy néma indulóból
deszkán veri a taktust botom vagy ostorom. [406]
Nem lesz a vágy se többé az élet tengerésze,
nyilát elveszti fönn a hatvannégy égi táj;
két kérdés szelje ketté a végtelen világot:
mi édes még a szívnek, s a szemnek már mi fáj?
Az ember-tenger zúgó, morajló közepében
egy névtelen szigetnél minden szilaj szelet
vidáman elbocsátok, s a parti rejtekekben
talán nem is rokon, csak ember leszek veled.
Az eldobott igéket tán meglelem még egyszer,
s elmondom őket újra: koporsóm, életem,
álmom, szerelmem, kincsem, bölcsőm, aranykilincsem,
fehér, mosolygó felhőm, virágos végzetem!
Az idő elmúlását magam naptárán mérem,
lassú hetek helyett gyors percekre szabdalom,
s ahány sugárzó percen kigyúl egy régi emlék:
ezerszer annyi gyász lesz piros vasárnapom.