Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. július-augusztus) 7-8. szám

Kázmér Ernő: Török Sophie: Nem vagy igazi!

A vers, amit az elsősorban költő Török Sophie ír, eltakarja az elbeszélőt. Kár. A Hintz tanársegéd úr olyan nyugtalanító és provokáló regény, hogy utána érdemes lett volna hűtlen lenni a lírához. Sok év telt el azóta. Nagy késés után most a költő újabb elbeszéléskötetében lapozunk.
Az első írás, egy kisregény, a Nem vagy igazi! Témája a meddő asszony vágya annak az asszonynak gyermekéért, akiről mielőtt világra hozta, szívesen lemondott, de amikor itt van, ösztönösen küzd érte. Ha módja lenne rá, meg is tartaná, pedig joga aligha van hozzá. A gyermek megszületését a meddő asszonynak az anyaság utáni tikkadt vágya tette lehetővé. Ő küzdött a gyermekért, amikor az még a világon sem volt, és amikor az anya az apró csecsemőtől tejtől dús mellét elvonja, bőséges tejet csöpögő üvegek boldogító látványa mellett ő táplálja a gyermeket. A téma valóban nem mindennapi. Ahogy az írónő megfogja, szinte drámai látomással hozzászól, úgy gondolom, erre kevés példa van. A két asszony közötti harcot egy kicsit a magunk ügyének tudjuk, és az anyaság nagy problémáján túl úgy érezzük, hogy az az asszony, akit a természet is az anyaság hivatására teremtett, s akit a kisregény elején még szimpatikusnak, kedvesnek is találunk, vétkezett az anya és a gyermek közötti titokzatos misztérium ellen. A meddő asszony az igazi anya, aki minden megaláztatás, kemény harc és állandó rettegés közepette áll lelke gyermeke mellett. A megírása sem mindennapi. Ha akadémikusan akarnám jellemezni, akkor reálisnak, az önvallomás hűségével és az ösztönök frissességével odavetett lelki élménynek nevezném. Mégis más. Több annál. Izgalmas írás. A lassan bemelegedő stílus izzásával [397] csakhamar olyan forróságot áraszt, hogy a két asszonyfigura minden idegszála szinte a pattanásig feszül. Olyan, mint mikor a halálos ellenfelek elsötétített terem mélyén meztelen kardok pengéjével csapnak össze, holott csak gyenge asszonyok, akik az anyaságért folyó harcban mérik fel erejüket. S mindaz, ami ezen a harcon túl, ebben a kisregényben van: a megfigyelések, a leírások, a pontos kifejezések, mindez a történés sodró áradatába fut, és plasztikus, szinte hozzátartozó összhatásba folyik vele össze. Úgy, mint mikor az élesen és biztosan exponáló fényképész, kiszemelt modellje köré felveszi mindazt, amit a pillanatnak a tartam érzékeltetéséhez elengedhetetlennek lát.
A kisregény után hat novella következik. Érett alkotások. Témakörükkel, fülledt érzékiségükkel és az elbeszélés művészi tökéletességével, a legújabb magyar novellatermésből messze kimagaslanak. Ha lehetséges közöttük különbséget tenni, akkor legértékesebbnek az Arcképtanulmányt tartom. A gyors tempóban száguldó autóbuszon, a jelentéktelen külsejű polgárhoz simuló, izgató Monna Vanna tökéletes portré. Amint az útitárs gondolatában lekerül róla bunda, ruha, alsónemű, valóságos aktatanulmány lesz belőle, a festői technikának azzal a mindig növekvő biztonságával és realitásával, ami végülis a modell friss és tökéletes képében mutatkozik. A Nyári játék és az Augusztus közös anyagúak. Míg az elsőben a rekkenő falusi nyár unalmában flörtöt kereső nagyvárosi leány körül figurák pontos rajza fog meg, addig az Augusztus biztos naturalizmusában, a pesti leány és a szerelmes parasztlegény hirtelen megakadt idilljében az emberi viszonylatoknak az osztályoktól való teljes függetlenségének érzete az, ami leginkább megkap bennünket. Maupassant-nak vannak ilyen novellái. Az Augusztus valóban maupassant-i remek, amire a hibátlan tanítvány büszke lehet. A Boldog asszonyok a kisregénynek témaköréből való, és egy síkon mozog vele. Az orvosi váróterem, a körülményes vizsgálat, s a hirtelen bekövetkező tragédia, ezt a kis novellát lélegzetet elállító drámai írássá fokozza.
Amit Török Sophie új kötetéről elmondtunk, az az elbeszélőre tartozik, a novellistára, akinek, mint lírája, prózájának skálája is a viharzó szenvedélytől a gyengéd, érzelmes ellágyulásokig ér. Novellái a lélek földrengését idézik, és ha csak a mai életnek s a mindennapnak vékony burkát feszegetik is, van bennük valami a titokzatosságból, a lélek mögött lappangó mitikus csodából, amihez csak akkor juthatunk közelebb, ha a kérlelhetetlen Valósággal nézünk szembe. A valóságlátásnak ezt a mitikus csodáját az írónő felismerte.