Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. július-augusztus) 7-8. szám

Reményi József: Talány

Gellért Oszkárnak
Az orkán végigvágott rajtam,
őrjöngve rázta szelíd lelkem.
Felpattantam a rossz lócáról,
a magam helyét meg nem leltem.
Mért nem állhatok a hold alatt,
mért nem koccinthatok csillaggal?
A hittel játszó Julianus
mint harcolt bűnnel, zsoldos haddal?
Savonarola hideg láza
nem ismert csipkét, édes mérget.
Erasmus dühödt senkik között
lényeget védett, nem is kérget.
Nem bögréből ivott bort Danton,
nem is pohárból lázadó vért.
Lompos vagy rendes siker az-e,
ki többet kapott, mint amit kért?
Vagy többet adott elhagyottan,
s az alkonyban még sincs egyedül?
összeérhet a hunyó nappal,
mikor kopottan a földre dűl.
Mi is az ember? Kihányt álom,
a végzet elrontotta gyomrát.
Mi vagyok én? Az égi képről
az izzólámpa nem is néz rád.
Se rád, se rám, de nem is másra,
az Olymposon ostor a dal.
A dalban szűzi panasz, remény,
a Bibliában éhes cethal. [331]
Ez minden, látod, holtiglan ez,
Istent értsd meg halálod után.
Bérencek között szabad rab légy,
kufárok között nevess sután.
Az légy, ki vagy! Pásztor?… Nyájösztön?.
Cirkuszban a templom magánya.
Templomban a cirkusz víg szennye,
Isten nélkül magad talánya.