Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. április 15) 4. szám

Lakatos István: Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette Gunda Béla egyet. m. tanár

Aki végigtekint a Kodály Emlékkönyv tartalomjegyzékén, alig fogja elhinni, hogy ma, világháború közepén találtak arra módot, hogy a világ legismertebb zeneírói és tudósainak ennyi zenei dolgozatát össze lehet szedni egy emlékkönyv céljaira. Ez egyfelől Gunda Béla fáradhatatlan munkásságának, akadályt nem ismerő lendületének köszönhető, de kicsillan e kötetből az a határtalan tisztelet és becsülés Kodály Zoltán iránt, mellyel a nemzetközi zenetudomány munkásságát körülveszi, jelentőségét pedig elismeri. Mikor a szerzők névsorán és tanulmányain áttekintünk, mérhetetlen bizalom fog el bennünket, mert azt látjuk, hogy a határtalan ember- és anyagpusztítás közepette, a kíméletlen harc legádázabb idején a tudósok tárgyilagosak tudnak lenni, céltudatosan, félreérthetetlenül tartják a tudomány etikai vonalát, és nem ismernek mást, csak azt, ami a tudományt előbbre viszi.
Igaz elismerésünk így elsősorban Gunda Béla egyeteni m. tanárnak szól, aki erre az emberfeletti munkára vállalkozott, a dolgozatokat előteremtette, kiválogatta, osztályozta, átdolgozta, és végül könyv alakjában kinyomatta. Büszkék vagyunk, hogy ez a kötet a mai felforgatott világban megjelenhetett. Méltóbb ajándékot a tudományos élet nem adhatott át Kodály Zoltánnak hatvanadik születésnapjára.
A külföldi világhírű zeneírók egész sora vonul fel előttünk mélyenszántó, alapvető tudományos munkájával. Werner Dancker (Berlin) a félhang nélküli pentatóniáról értekezik, Henry George Farmer (Glasgow) Kelet- és Közép-Ázsia zenei kölcsönhatásaira mutat rá, Jaques Handschin (Basel) a mennyiség és minőséget mérlegeli a zenében, Jaap Kunst (Amszterdam) a gong eredetét taglalja, a finnek nagyhírű tudósa Ilmari Krohn (Helsinki) módszertani kérdésekkel foglalkozik az összehasonlító népdalkutatásban, Božidar Širola (Zágráb) a horvát népi hangszerekről ad kimerítő tudományos áttekintést. Felvonultatja és csoportosítja a régi és mai használatos népi hangszereket, közli azokat képekben, és lelkiismeretes alapossággal, tudományos készültséggel veszi azokat számba, mintegy lehetőséget adva a szomszéd népek hangszereivel [188] való összehasonlításra. Fujii Seiishin (Tokio) ismeretlen területre viszi az olvasót, és a buddhizmus zenei vonatkozásait mutatja be, Marius Schneider (Berlin) egyiptomi parasztdalokat közöl, Tobias Nordlind (Stockholm) a keringő és polka történetéhez közöl értékes adatokat, kiemelve azt, hogy a két táncforma kialakulásának történetében milyen sok a magyar vonatkozás, Aniré Schaedner (Párizs) rámutat azokra a hatásokra, melyeket az egyszerű és egzotikus népek zenéje a mai korszerű nyugat-európai műzenére kifejtett. Raina Kakarova-Kukuaóva (Szófia) bolgár népi énekeseket mutat be, Knud Jeppesen (Koppenhága) középkori frottolakiadványok népi dalelemeire mutat rá, Giorgio Nataletti (Róma) kimutatja az olasz népzenei hagyományok jelentőségét az utolsó húsz esztendőben, és közli ennek teljes bibliográfiáját. Constantin Brailoiu (Bukarest) a román népzenéről ad rövid, de kerek áttekintést, Marian Zawdski (Varsó) a lengyel népzene hatását mutatja honfitársai műzenéjére, és különösen rámutat Chopin és Szimanowski zenéjének népi gyökereire, Ferruh Arsunar (Ankara) számos török pentaton népi dallamot mutat be, A. O. Väisänen (Helsinki) egy régi finn hangszert, a vepsze kantelét írja le, mellyel Oroszországban találkozott gyűjtőmunkájakor. Ezek a külföldi szerzőktől megjelent tanulmányok, melyek természetesen tudományos szempontból nem mind egyenlő értékűek, de mind jelentősek és tanulságosak mind az európai népzene, mind a műzene története szempontjából.
A magyar zeneírók legjavát vonultatja fel az emlékkönyvben Gunda Béla. Bartók Béla a régi magyar népzenéről közöl alapvető megállapításokat, míg Veress Sándor, a fiatal magyar zeneszerző nemzedék legegyénibb alakja a hatvanéves Kodályt méltatja. Szabolcsi Bence a primitív dallamosságot teszi vizsgálata tárgyává, Viski Károly a hegedű etimológiájával foglalkozik a tudós körültekintésével és alaposságával, Prahács Margit a nemzeti kórusstílusok kibontakozását tárgyalja, Vikár Béla, egyik első népdalgyűjtőnk erdélyi gyűjtőútjának élményeit meséli el ötletesen, Járdányi Pál egész röviden szól a népdalgyűjtés újabb feladatairól. Dincsér Oszkár alapvető tanulmányt írt a változatról a magyar népzenei kutatásban. Petro Sándor egy karácsonyi ének életét adja. Manga János a Zombor vidéki lakodalmas énekeket ismerteti, és rámutat ezek rituális és világi vonatkozásaira. Lajtha László mintaszerűen közli széki népdallejegyzéseit Szék községből, és bemutatja az újból megtalált magyar népdaltípust, a 16 szótagú sorokból álló népi dallamot. Közlése alapvető fontosságú a magyar népzenei kutatás szempontjából. Márkus Mihály igen érdekes, nagy körültekintéssel és alapossággal ismerteti a jolsvai kolompkészítő mesterséget, Kerényi György egy XIX. sz. dallam életrajzát közli, Vargyas Lajos egy dallam végződésének kétféle változatát mutatja be. Rajeczky Benjámin alapos tudással kutatja dolgozatában a népdalkutatás és gregoriántörténet összefüggéseit, Kiss Lajos a Délvidék zenei életének szervezője, vezetője és megteremtője a Dráva menti szlavóniai magyar szórványaink népdalkincséből közöl dallamokat, és rámutat arra a tényre, hogy Rétfalu, Haraszti, Szentlászló és Kórógy községek Árpád-kori települések. A négy község néprajza egységes zárt képet mutat be, de nyelvjárásuk rokon vonású a nyitrai és boldvai magyarságéval. E községek dallamanyaga sokban hasonlatos a szomszédos területekével. Gyakoriak a népdalaikban a fríg zárlatok. A régi dallamok ma is élnek a községekben, különösen az öregek száján, de az újabb dallamtípusok kiszorítják lassan a régieket. A két irály dallamkincse között érdekes összefüggések mutathatók ki. Kiss Lajos ezen kölcsönhatások feltárásának fontosságát hangsúlyozza. Szentjóbi Miklós a magyar népdal dallamainak és szövegének szoros kapcsolatáról és azok kölcsönös hatásáról szól. A Csenki testvérek igen érdekes cigánydallam – lejegyzéseket közölnek. Végül Bartók János Kodály Zoltán írásainak hozza részletes bibliográfiáját. Kár, hogy a népzenei írásokat nem választotta el a többi zenepolitikai, illetőleg zenebírálati dolgozatoktól. A bibliográfia kiegészítéséhez rá kell mutatnunk arra, hogy Kodály egyik írása hiányzik a jegyzékből: Címe „Vessünk gátat kiejtésünk romlásának”, és megjelent Kolozsvárt a Pásztortűz 1939. januári számában a 14-16. lapon.
Gunda Béla érdemei nem hangsúlyozhatók eléggé a Kodály Emlékkönyvvel kapcsolatosan. A legjobb zenei tanulmánygyűjteményt adta a magyarság kezébe.