Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. augusztus) 8. szám, 505–576 p.

Az erdélyi magyar könyvtermelésről időnként hű képet adni nemcsak szükséges, de egyúttal olyan feladat is, amelynek tanulságai a jövőre nézve haszonnal értékesíthetők. És mégis 15 év erdélyi magyar könyvtermeléséről beszámolni éppoly nehéz dolog, mint megírni annak a 15 küzdelmes évnek történetét, ami az erdélyi könyvet létrehozta, táplálta és élteti most is. Valamikor a magyar kultúra kicsírázásának első korszakában Erdély, és különösen Kolozsvár, döntő szerepet játszott a betű történetében. 1711-ig Kolozsvárt jelent meg az összes magyar városok közül a legtöbb magyarnyelvű könyv. Később más városok is utolérték, de véglegesen csak Budapest tudta tőle elhódítani az elsőségnek azt a pálmáját, amit annyi századon át megérdemelten Erdély kincses fővárosa a magyar könyvkiadás terén magáénak vallhatott. Budapest központi mivolta jóformán teljesen elfojtotta Erdély önálló könyvkultúráját. Hiába volt Kolozsvárt egyetem, tudósaink tudományos munkásságuk java termését éppúgy Budapesten jelentették meg, mint ún. beérkezett szépíróink irodalmi műveiket. 1913-ban azon a hatalmas területen, amelyet a trianoni béke Romániához csatolt, mindössze 77 magyar könyv jelent meg. Még az erdélyi románok is könyveik és lapjaik egy részét Budapesten jelentették meg. Ez a 77 könyv, mely az akkori magyar könyvtermelésnek még öt százalékát sem teszi, távolról sem fokmérője az akkori Erdély kulturális felvevőképességének. Köztudomású és statisztikailag igazolt tény, hogy a békebeli Magyarországon Erdély vette fel Budapest mellett aránylagosan s abszolúte véve is a legtöbb könyvet. Volt év például, amidőn a Partium városait nem számítva, pusz[572]tán Erdély a magyar könyvek negyven-negyvenöt százalékát vásárolta meg. Egymaga többet fogyasztott, mint Budapestet kivéve az egész magyar nyelvterület. Budapest könyvkultúráját, irodalmi és tudományos életét éppúgy uralta Erdély is, mint ahogy centralizmusa döntő módon befolyásolta az egész régi Magyarország mindenirányú életét. 1918 előtt Marosvásárhelyt ugyanúgy pesti szemmel nézték saját problémáikat, mint Fiuméban vagy Pozsonyban. Irodalom, színház, zene, sajtó, közélet még a pestinél is pestiesebb akart lenni. Ennek az egészségtelen helyzetnek következményeit igazában csak 1918 után vettük észre, akkor, amikor Budapest megszűnt gazdasági, politikai és kulturális súlyával támogatni bennünket. Márólholnapra Erdélynek önálló magyar politikát, közéletet, irodalmat, sajtót, iskolát, színházi kultúrát kellett teremtenie nehéz körülmények között, a saját erejéből. Néhány év alatt, úgy ahogy, ez a kultúra megszületett és önálló életet élve ma is él, fejlődik, szerepet tölt be.

Ennek a nagy anyagi és szellemi erőfeszítésnek tükre az erdélyi magyar könyv. 1919-ben még alig néhány magyar könyv látott napvilágot Erdélyben. Nem több, mint 1913-ban. De a fejlődés rohamos. 1919-ben 77, 1920-ban 110, 1921-ben 191, 1922-ben 295, 1923-ban 368, 1924-ben 439 és 1925-ben 441 magyar nyelvű mű jelent meg. 1925-től fogva részint a gazdasági válság következtében lassú, de állandó visszafejlődés indul meg. 1926-ban még 416 és 1927-ben 394 magyar munka jelent meg, de már 1928-ban csak 332, 1929-ben 315, 1930-ban 297, 1931-ben pedig 239 a Romániában megjelent magyar művek száma. 1932 és 1933 adatai még nem ismertek, de az apadás kétségtelenül tovább tart. György Lajos és Ferenczi Miklós bibliográfiai tanulmányai kitűnő képet nyújtanak az egyes műfajok megoszlásáról is. Természetesen az általuk felsorolt könyveken kívül még bizonyára jelentek meg nagy számmal Erdélyben magyar nyelvű nyomtatványok, de ha ezek számát az ismert könyvek tíz százalékára becsüljük, adataikat e szám lényegesen nem befolyásolja. Különösen nem a szépirodalmi rovat adatait, ahol csaknem minden könyv ismeretes már. Míg Magyarországon évente három-négyezer magyar könyv jelent meg, addig Erdélyben az évi átlag háromszáz körül mozog. 1919-től 1928 végéig Erdély nyomdái 3186, 1930 végéig 3798, 1933 közepéig pedig csaknem 5000 magyar könyvet adtak ki. Ennek az 5000 magyar könyvnek pedig, különösen az első 6-8 év alatt, csaknem egyedüli fogyasztója [573] Erdély volt. Budapest ma is sokkal kevesebb erdélyi könyvet vásárol, mint amennyit Erdély tőle vesz át. Tizenöt év alatt több magyar könyv látott napvilágot Erdélyben, mint 1867-től 1918-ig összesen.

A könyvkiadás terén, mint régen, ismét Kolozsvár vezet. Legtöbb évben az erdélyi magyar könyvek felét Kolozsvár nyomdái állították elő. Kolozsvár után Nagyvárad, Temesvár, Brassó, Marosvásárhely és Arad adtak ki nagyobb számmal magyar könyvet. Rajtuk kívül jóformán minden kisebb erdélyi városban jelent meg egynéhány könyv. A kiadott könyveknek csaknem egyharmad része szépirodalmi. A tudományos művek legtöbbnyire külön lenyomatokból kerülnek ki. Legnagyobb a számuk 1929-ben, amidőn az összes könyvek harminchét százalékát teszik ki (117 mű). Az első hat év adatait erősen növelik a tankönyvek. 1919-ben 11, 1922-ben 62 tankönyv jelent meg. Számuk azóta rohamosan esett. 1929-ben már csak 6 tankönyvet adtak ki egész Erdélyben. A vallásos irodalom 1926-ban éri el tetőpontját 57 művel, 1931-ben csak 22 könyv jelzi e rovatot. A jogi és időszaki irodalom is tekintélyes helyet foglal el, különösen az utóbbi. Minket azonban elsősorban a szépirodalom érdekel és azon belül is az egyes műfajok változásai.

1919-től évről-évre haladó szépirodalom fejlődését a következő számok jelzik: 16 (1919-ben); 41, 33, 63, 62, 115 (1924-ben); 109, 110, 112, 104, 60, 91 (1930-ban) és 47 (1931-ben). Számban 1924-ben adtak ki legtöbb szépirodalmi könyvet, 115 darabot, aránylagosan pedig 1928-ban, amidőn az évi könyvtermelés 31 százaléka a szépirodalomra esett. Műfajilag György és Ferenczi bibliográfiájából ugyanazt láthatjuk, amit az erdélyi irodalom általános fejlődésénél már régebben észrevehettünk. Az első években a líra játszik döntő szerepet, de mellette a széppróza évről évre rohamosan előretör, míg végül nemcsak számban, de belső értékben is elragadja tőle a vezető szerepet. 1927-től kezdve ismét a líra feléledését vehetjük észre. De magyarázat helyett hadd beszéljenek a számok. 1919-ben 4 verskötet jelent meg, 1922-ben már 22, 1923-ban 30, 1924-ben 42. 1925-től rövid hanyatlása után (26 kötet), 1927-ben ismét emelkedést mutat 37 kötetével, mely az akkori szépirodalmi termés 33 százalékát teszi ki. 1930-ban 26 könyv 28 százalék, 1931-ben 8 verseskönyv 17 százalékkal szerepel. A drámai termés mindvégig sovány. Leggazdagabb 1926-ban 18 darabbal (a szépirodalmi termés 16 százaléka); legkisebb [574] 1921-ben, amidőn egész Erdély területén mindössze 3 dráma jelent meg. A széppróza 1919-ben 5 művel kezdi pályafutását, 1924-ben már 65 mű jelzi a gyors emelkedést. Ez a szám azután néhány évig ekörül mozog (1925-ben 69, 1926-ban 60, 1927-ben 69, 1928-ban 66, 1929-ben 41, 1930-ban 58, 1931-ben 35). A szépirodalmi termelés 55–70 percentjét a próza foglalja el. Legmagasabb az átlag 1929-ben 68 százalékkal.

E fenti adatokból nemcsak a műfaji fejlődést lehet megállapítani, de néhány olyan tényt is, ami megszívlelendő. A válság leginkább azoknak a könyvfajtáknak ártott, amelyek vagy a konjunktúrához voltak kötve vagy intézmény, kiadó, tőkecsoport, lap hiányában a szerző bátorságától várták napvilágra jutásukat. A tudományos és szépirodalom viszonylagos állandósága annak tulajdonítható, hogy az egyik mögött szilárdan állt az Erdélyi Múzeum, a másik mögött az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz, illetőleg az Erdélyi Szépmíves Céh és a Minerva, mint kiadók.

Mennyiség tekintetében az erdélyi könyvek tekintélyes részét, a Kolozsvárt megjelentek többségét a Minerva adta ki. Tőle szépirodalmi téren e szerepet különösen az utóbbi évek során lassanként az Erdélyi Szépmíves Céh vette át. És hogy a válság ellenére vannak még ma is erdélyi könyvek, évről évre jelennek meg regények, ismeretterjesztő munkák és egy-két szépirodalmi lap, az a közönség és írók támogatásán kívül e két kiadó vállalkozókészségének köszönhető.

Író és kiadó az irodalmi életnek csak két feltétele. Harmadik s talán legfontosabb, a közönség, amely veszi, olvassa, ízlésével, törekvésével, világnézetével befolyásolja az irodalmat. Sajnos, nincsenek statisztikai adataink a névtelen erdélyi olvasóról.

Nem tudjuk még hozzávetőlegesen sem, hogy mennyi erdélyi és mennyi magyarországi könyvet vesz és olvas. De azt se tudjuk, hogy kik a kedves világirodalmi, magyarországi és erdélyi írói. Pedig, ha valakinek, úgy elsősorban annak a névtelen erdélyi olvasónak ítéletére volnánk kíváncsiak, aki az erdélyi könyvet olvassa és akiért íródik minden Erdély földjén.

Tizenöt küzdelmes év mérlegét vizsgálva két örvendetes tényt állapíthatunk meg. Erdélyben csaknem minden szépirodalmi könyv magyar ember alkotása. A fordítások száma elenyészően kevés. Ez a tény tette lehetővé, hogy míg Budapesten éppen a fordított művek betegesen nagy száma miatt [575] új magyar író alig tűnhetett fel, addig Erdélyben, ha túlzottan is hajszolták az eredetit, mégis száz rossz író mellet tizenöt-húsz kitűnő tehetségnek nyílt érvényesülési lehetőség. Másik és szintén nem lekicsinylendő eredmény, hogy vannak kiadóink, íróink és van olvasóközönségünk is, mely kitart a válság közepette, sőt annak ellenére is az irodalom pártolása mellett. És ha számban esett és valószínűleg még továbbra is fog esni a termelés, minőségben az utóbbi évek színvonala elvitathatatlanul magasabb a kezdő évekénél.

Természetes és érthető jelenség ez. Az első évek »hősi« lendülete után legtöbbnyire komoly értékek maradtak felszínen, és a tizenöt évvel ezelőtt elindult fiatalok ma vannak a férfikor delén, abban a korban, amidőn alkotásuk legjavát várhatjuk tőlük.