Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. június) 6. szám

Reményi József: Kalandregény

Babits Mihálynak
Zsong az erdő, a gúzsba kötött csend
kilöki a hangot magából.
Összenéznek a fák, egykor, régen
kifordult a föld formájából.
Akkor történt, hogy tájékozatlan
virágok, füvek könnyt ejtettek.
Így született meg a romantika,
a könnyek a szívnek intettek.
Máskor viszont karddal rátámadtak
egymásra az emberek, hősök.
Könny helyett gyantát izzadtak a fák,
ma már tudjuk, mért vannak ősök.
Évszázadok múltak el azóta,
forgatag lett az élet, gépzaj.
Az erdőben a csend nyüzsgölődik,
a fák érzik, robban a talaj.
Tudják, hogy most új sodrú lesz a sors,
nyugtalan a csend, ez a jele,
hogy a végzet megunt már hagyományt,
s hogy lelke új kalanddal tele. [265]