Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. április 15) 4. szám

Reök Andor: A Kalangya szerepe

A délvidéki írók néhány héttel ezelőtt Szabadkán a szabadkai Népkörben összejöttek azzal a célzattal, hogy előkészítsék a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság megalakulását, és hogy biztosítsák a Kalangya jövőbeni egzisztenciáját.
Noha nem vagyok író, noha kifejezetten, kimondottan gyakorlati ember vagyok, ezen az értekezleten én is részt vettem. Éppen ezért meghatott, és felejthetetlen benyomást gyakorolt reám a mi délvidéki íróink elhivatottságának tudata. Azon elhivatottság, amelynek szolgálatában két és fél évtizeden keresztül a legmostohább körülmények között, mondhatatlan áldozatok és kockázatok vállalása mellett teljesítették hivatásukat.
Az értekezletnek magas színvonala, a fanatizmusig terjedő elhatározottsága, a hivatottságnak bátor vállalása, a kifejtett gondolatok és eszmék mélysége megkapó volt. Amikor este hazamentem, önkéntelenül megálltam régi, hűséges barátom, könyvtáram előtt, és szinte gondolkodás nélkül kivettem három Kalangya-számot.
Az elsőt találomra 1935-ből… a másodikat szándékosan 1942-ből… a harmadikat – szintén szándékosan – 1943-ból… Átlapoztam mindhármat… elgondolkoztam felette… volt miről gondolkoznom. Mindhárom szám, amely a Kalangya életében különböző korszakokat jelent, a mi életünkben is három különböző korszakot jelöl meg. Tengernyi harcról, küzdelemről, sikertelenségről… sok apró sikerről… de mindig élni akarásról, fejlődésről és magasra törésről számol be.
Az 1935-ös Kalangya – emlékezzünk vissza – a kisebbségi élet magyarságának dédelgetett kincse volt. Mindannyiunk büszkesége! A legmostohább körülmények között, önerejéből kisebbségi népünk fennmaradási törekvésének, kultúrnívójának megőrzése és emelése volt ennek a szellemi harcnak a célja.
Az édes anyanyelvet a maga való, gyönyörűséges tisztaságában megőrizni!… Népi, gazdasági kérdésekkel foglalkozni, és a magunk erejéből megkeresni és megtalálni az egészséges és egyenes utat. Versekben, novellákban, színdarabokban a nemzeti érzést megtartani, ápolni és fejleszteni. Oly versekben, novellákban és színdarabokban, amelyek a legegészségesebb, a legtisztultabb délvidéki magyar szellemet tükrözik vissza, és amelyek a magyar géniusz Istentől ajándékozott művészi lelkek tehetségének égi szikrájából fakadtak.
És mindezt megtenni a jugoszláv cenzúra gyűlölködő, gyanakvó és rosszindulatú levegőjében, amikor minden pillanatban a presztojnikok közbelépésével és a „glavnyacsa” rémével kellett számolni.
Hölgyeim és Uraim! Az 1935. évi Kalangya-szám másról is mesél, másról is tesz ragyogó bizonyságot. Öntudatosan állítjuk, nincsen külön délvidéki szellem. De van egy tisztult, magasabb rendű, évezredes, közös magyar szellem, melyet a mi magyar íróink a Kalangya lapjain igaz szívvel, egész meggyőződésükkel és teljes lelkűkkel hirdettek.
Ezen szellem feltétlen tartozéka az a tudat is, hogy itt, a Délvidéken magyarok, németek, szerbek, bunyevácok évszázadokon keresztül jóban-rosszban, közös sorsban együtt éltünk.
Ugyanazt a földet munkáltuk, ugyanaz a nap sugározta reánk éltető melegét, ugyanaz a tavaszi eső adta nekünk az aranykalászokkal telt, bácskai rónákat. És ha megpróbáltatások szakadtak reánk, egyformán szenvedtünk mindannyian. Az évszázadokon keresztüli sorsközösség közel hozott bennünket egymáshoz, és eltörölte közöttünk azokat az [148] ellentéteket, amelyek a nemzetiségi különbözőségből adódtak.
Az 1935. évi Kalangya őszinte, egyenes magyar lélekkel az akkori adottságok és lehetőségek mellett is a Délvidék őslakossága között az ősi egyetértés útjait kereste, hirdetvén azon igazságot, hogy az igaz magyar szellem magyar népünkben nemzeti öntudatot, nemzeti kultúrát, szociális igazságot, testvéri egyetértést jelent, míg a többi délvidéki őslakossággal évszázadok által kitermelt megértést, egyenjogúságot és igazságot.
Hölgyeim és Uraim! Az 1942. évi Kalangya igazsága, szelleme ugyanaz maradt, legfeljebb színvonala mutat a dolgok természetének megfelelő fejlődést. Ha e füzet tartalma nem is domborítja ki a változást, mégis tudjuk, hogy szellemi válságon estünk át.
A felszabadulás után valahogy a köztudatban az volt, hogy a nagy erőfeszítésnek ideje már elmúlt, és immár feleslegessé vált. Nem vagyunk már arra hivatottak, hogy a délvidéki népünkről magunk gondoskodjunk, hogy szellemi téren is a fejlődésért áldozzunk, mert hiszen már itthon vagyunk, van, aki gondoskodjék rólunk és vezessen bennünket.
Hála Istennek, ez a válság elmúlott, és a mi egészséges életösztönünk rádöbbentett bennünket: nincsen megállás, felelősséggel tartozunk, fejlődni akarunk, hatalmas feladataink vannak, áldoznunk és dolgoznunk kell!
Az új Kalangya ezt a pezsgő életet, munka- és feladatvállalást hirdeti.
A ma megalakult Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság magyar nemzeti öntudatunk, anyanyelvünk, művészetünk és irodalmunk fejlesztésén kíván munkálkodni. A város, a falu problémáinak, népi problémáinknak helyes, igazságos és szociális megoldását keressük. Keresi és egyengeti délvidéki népünk nemzetiségi különbség nélkül, testvéri szeretetben, megértésben és igazságban történő összeforrásának útját.
A Szenteleky Kornél Társaság a legszebb célokért harcol a legnagyszerűbb fegyverekkel. Szellem, tehetség, művészet, idealizmus, mind-mind együtt a magyar géniusz babérkoszorúja.
Lélekben eljött közénk a magyar irodalom fejedelme, Délvidékünk büszkesége, Herczeg Ferenc is. Köszöntésünket küldjük néki igaz szeretettel és mély tisztelettel.
Számtalan művében hirdette ezt a megtisztult, magasztos délvidéki szellemet. Hirdette a mi szellemünket, igazságunkat, amely az egyetlen magyar szellemnek, az egyetlen magyar igazságnak elválaszthatatlan és oszthatatlan része.
Köszöntöm Szabadka és Baja városok nevében a délvidéki írókat forró szeretettel és hálás szeretettel. Legyen a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság mai megalakulása szervezett kerete és ragyogó folytatása annak a sikerdús munkának, amely délvidéki íróink nevét az elmúlt két és fél évtizeden keresztül fémjelezte.
Most gátlások nélkül, hatalmas lendülettel folyjon a munka, új és friss tehetségeket magához ölelve, hirdetvén a magyar tudást, a magyar elhivatottságot, vezetve és nevelve népünket a szebbre, jobbra, nemesebbre!
A mai est a mi délvidéki íróink, művészeink legszebb alkotásaiból összefoglalt, gyönyörű rózsacsokor volt.
Az eddig elért eredményekből egy rövid ízelítő és bemutató.
Új lendülettel, mindannyiunk szeretetétől kisérve folytatódik a munka.
Ennek a munkának a sikerére mindannyian egy szívvel és lélekkel kérjük és kívánjuk a magyarok Istene áldását.
1) Elhangzott a Szenteleky Társaság zombori irodalmi estjén, 1943. március 14.-én