Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. augusztus) 8. szám, 505–576 p.

Sötét hegyek és sötét emberek,
hogy is lehettem köztetek gyerek,
ha elgondolom, mily gyilkos szándékú,
vad sebességgel rohant a patak,
a Pogonis, Valeapai alatt.

Hogy is lehettem gyermek köztetek
ég felé törő szörényi hegyek…
Eszembe jut, míg gallyzörgető ősszel
vártam durranó víg szüreti jelt,
rám rőt bokorból éhes vad figyelt.

Gyermek köztetek hogy lehettem, hogy
– lelkem máig is majdnem összerogy
a gondolattól – vihar üldözött,
s én tánclépésben két falu között
értem haza, míg sziklát döntött az ár.

Hogy is lehettem gyermek köztetek
Poljána Ruszka s más sötét hegyek;
civódó, bicskás, öklömnyi oláh,
ki meghajszolt, s a magyart gúnyolá
bennem utcahossz' kiabálva: „ungur!”

Gyermektenyérnél nem nagyobb lapály,
sziklás vidék, Szörény, Valeapai,
bősz patak s vadaknak lobogó szeme:
boldog emlékeim: gyertek vissza csak,
lelkemben most is megtartottalak…