Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. május) 5. szám

Arató Endre: Itt van a vers, egészen a szívemből

mint szökőkútból száraz sugárú ár,
zuhog, zúdul, porzik az érzelem,
mint gyárüzem: ezer gép zakatol,
nincs arra mód, hogy leírja a toll,
te látod arcom vibrálásán át:
titkolt könnyes, komisz mosolyomat,
no mondd ki már, mi kell, édes fiam,
s megsimítod könnyen az arcomat.
Így zakatol, feszít a lelkem is,
te ismered jól jelbeszéd szavát,
van arra mód, hogy megmentsük a mát?
hogy alkotássá mentsük életünk?
Hogyan építsünk gátat romboló
öregségnek és habzsoló halálnak?
Megtanítottál arra, amit vártál,
s én megtaláltam, amit te kívántál.
Az élet volt, hogy lengtem, és hajoltam,
az élet volt, ha jó, ha komisz voltam,
az élet volt, és életet teremtett,
és tartalmassá töltötte a csendet.
Itt van a vers egészen a szívemből,
nyers, zavaros, küszködik az anyaggal,
de mélyről jő, és igaz üzenet,
mit is lehet elmondani szavakkal?
Bő zuhogású kutam megnyitottam,
hallod-e felzengő moraját?
Neked adom lelkem nyersolaját. [211]