Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. március-április) 3-4. szám

Kázmér Ernő: Hans Fallada: Farkas a farkasok között

Mint minden mai korregény, a nagyon tehetséges Hans Falladáé is az újságolvasónak íródott. Mert a mai regény nem más, mint egy nagyszerűen felépített és egymás mellé hangolt tudósítás-sorozat. Mi is lehetne korszerűbb irodalmi műfaj, mint a valóságrajz, a tudósítás? Hiszen mintha csak pár nappal ezelőtt történt volna, hogy a pénzduzzasztás, Spartakus-mozgalmak, népi törekvések, forradalmi megmozdulások vé[185]get érni nem akaró zűrzavarából új életek, új egyének kerekedtek annak a tömegnek az élére, amely a rend és a fegyelem teljes felbomlásával szinte vágyta azt az irányítást, amibe most minden gondolkodás és töprengés nélkül belenyugszik.
A legújabb német irodalom valósággal keresi a hírszolgálat szabta új irodalmi műfajt. A Thomas Mannok regényt építő, hűvös és lefojtott nyugalma már az irodalomtörténeté. Alfréd Döblin apokaliptikus regényszövése, légvára és nehéz, szinte dübörgő expresszionizmusa mutatja az utat. A Harmadik Birodalom mai írói előtt, mint valami messze világító lángoszlop, még mindig a Berlin, Alexanderplatz elemi kitörése, merészen és darabosan felvázolt freskószerűsége halad. Ezen az úton jár Hans Fallada is. A döblini erő egyetlen egy művében sem jelentkezik olyan tudatosan, mint éppen a Farkas a farkasok között címűben. Mintha egy véget érni nem akaró meglepő film tekercscsomóit pergetné. A harctérről hazatérők őgyelgése, milliós árak, gyanús éjszakai alakok, játékbarlangok, morfinista prostituáltak, teljesen felbomlott erkölcsök, s az éhség közben az ötmilliós főváros egyre jobban csúszik a romlás felé. S a vidék? Pusztuló falvak, aratók nélküli birtokok, leszerelt katonatisztek különítményei gyilkosságok, a „nemzeti megújulás” kalandorai… ez az a kép, amit az egészségesnek, romlatlannak vélt vidék mutat. Mindebből pedig annak az új Németországnak arculatára próbál mutatni, ami előtt megannyian még mindig érthetetlenül állunk. Fallada nem tud róla többet mondani, mint annyit, hogy a rettenetes válság és végveszély után valaminek jönni kellett. Jól van ez így, mert legalább az író nem kerekedik az izgató író hírébe. Különben is, aligha tudna alkalmas, izgató írásművet adni. Ahhoz túlságosan őszinte, túlságosan hű, és mindig igéző. Hősei is túlságosan emberek, s a vázlatos, elnagyolt arcképek tusvonalai alól is kiütközik a vér, annak a nagy családnak közös jele, amit valaha polgároknak neveztünk. Amióta azonban ebből a tisztes társadalmi rétegből csupa kalandor, mohó és korláttalan csavargó, nyugtalan lelkiismeretű értelmiségi kerekedett, azóta elfelejtettük, ki is a polgár. Ennek az elmosódott polgárnak nagyszerű emlékképe a fiatal Wolfang Pagel, Fallada új regényének sokáig emlékezetes, érdekes alakja. Olyan maradandó lesz az új német regényirodalomban, mint Wassermann Christian Wahnschaffeja vagy Döblin útmutató regényének szállítómunkása, Franz Biberkopf, aki ugyancsak mélyre süllyedt, de volt ereje a mélyből felemelkedni, és jó emberré válni, éppen úgy, mint Pagel hadnagy úr, aki körül nagyon hamar sok minden megváltozott, hogy újra nyugodalmas, jó éjszakái lehessenek.
A Farkas a farkasok között regénnyel az utolsó pillanatban ismét a jó és az emberi irodalom került a német irodalom előterébe. Az új irodalom, amitől oly fájdalom lenne örökre búcsút venni. Hisz ez is azon könyvek közül való, amelyek az embert önmagával és az egész világgal megbékítve erőt adnak az élethez, a küzdelemhez, amelyet nem csupán magunkért, hanem másokért is vállalunk. [186]