Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. március-április) 3-4. szám

Kázmér Ernő: Molnár Kata: A lélek készülődik

Az írónőről egyre többet hallani. Napjaink magyar irodalmi közvéleménye már számon tartja. Újabb meg újabb regényének komoly kritikai visszhangja van. Sajnos, a budapesti magyar irodalmi központtól távol élő kritikusnak nincs módjában minden könyvét látni. Így a mostani az első, ami kezébe került. Valóban erős és elgondolkodtató írás. A mára, ami megannyi új regényben olyan valósághűen mutatkozik meg, öncélúságában is finoman, lelkiismeretesen utal. Vannak hangulatai, hasonlatai, amelyek a fogatom tiszta értelmében elemző módszert láttatnak. Apró részletekkel jellemezni, megfigyelésekre mutatni, amelyekből azután a leánysors kialakul, és elénk domborodik. Ez az elemző módszer itt-ott valóban Kaffka Margit lélekkel látott írásmodora kitűnő klisőrmunkájának látszik. A feltétlen csalhatatlanság nagyképű szólamaival jelentkező napi sajtó kritikusai ebből már arra következtetnek, hogy az új magyar irodalomnak ünnepe van. A megrendítő mondanivalójú, a magyar irodalomtörténetben máig is magában álló Kaffka Margitnak utódja akadt. Ez az utód Molnár Kata lenne…
Figyelmesen és minden mondatát átszűrve olvassuk az új regényt, „A lélek készülődik” címűt. Nem tart soká, máris megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen nem is regény. Önéletrajz. A serdülő gyermek és a felnövő nagy leány lélektani tükörképe. A korból, a társadalomrajzból csak itt-ott mutat valamit. Célja mélyebbre érni. Differenciált, lelki összeütközésekre mutatni. Még akkor is, ha ezek a serdülés fejlődő szakaszain és a női képzeletbe szűrődő nemi képzeleteken át sokszor csak egy kezdődő hisztéria nyomait árulják el. Bizonyos azonban, hogy a könyvnek éppen lelki vizsgálódásai a legjelentősebb részei. A lelki élet különös érzékenységű festése az, ami az elbeszélés tudatos eszközeivel megfékezett emlékiratszerű regényirodalmunkban is meglepően hat. Vannak jelenetei, amelyek már nem is az elbeszélés eleme, hanem a drámáé. A drámának abból a lefojtott, befelé vérező fajtájából, amelyben inkább a szavak és a gesztusok, mint az események a drámaiak. Egy korai estén a kertek alján sétáló leány egy kis ház szobájába néz. Egy férfi és egy nő mozdulatlanul álló, szorosan egymásba fonódott alakját látja. Felismeri a képet, az örökéletbe rögzített, dermedt hangulatot. A férfi a halálba megy, és a [183] harctér előtt két karral átölelve búcsúzik asszonyától. Amit a leány látott, az egy elevenné hasadt sebre emlékezteti, arra az ismeretlenre, akiről majd egyszer neki is le kell szakadnia, és az áldozatot meghoznia. Megjelölt léleknek érzi magát. Léleknek, mely a sorsát keresi. S az apjától idegenkedő, mostoha anyjától érzésben messze elkanyarodó, egyedül öreg nagyapjához, a Mapapóhoz vonzódó fiatal leány, aki iskolatársnőkön, tanárnőkön át az öntudatosodó lélek örvényeihez, a társkeresés gondolatához kerül, egy furcsa figurához érkezik. Sisitka tanár úr, ez a törpe Gólem, ahogy a fiatal leány irtózatában elnevezi. Mégis vele megy az erdőbe, sőt titokzatos lakására is, ahonnan dermedten és egy rejtélyes rémület megoldásának tépelődésével támolyog ki. Ennek a furcsa, kuszált valaminek, amit szerelemnek éppenúgy nem lehet nevezni, mint ahogy utálatnak sem, úgy látszik kitörülhetetlen nyoma marad a fiatal leány elkövetkező éveiben. Az írónő készül is rá, megvetve alapkövét „Golgota-utca” című regényciklusának, amelynek a mostani regény az első kötete.
A regényben sok oly részlet van, amelyet valóban csak jó írók tudnak ennyire láttatni. Ilyen részletek például a készülődés, a titokzatos találkára való öltözködés, s az a külvárosi utcai kép, ami a kofapincék poshadó, áporodott szagába mártva úgy hat, mint mikor valakinek cipőjéhez utcaszenny tapad. Vannak azonban túlzásai, többé kevésbé erőltetett, sőt ízléstelen megfigyelései is. Ilyen, amikor egyik iskolatársnőjével egy penetránsul groteszk mellékhelyiségben a francia regények tárgyköréből beszélgetnek. Általában vannak alakjai, akikkel minden összefüggés nélkül, minden áron kellemetlen dolgokat, csúnya és kirívó ízléstelenséget kapcsol össze. Látszik azonban, hogy mindennek a regényhez tulajdonképpen semmi köze. Divat ez mostanság. Napilapokban és az utca hangjában, de méltatlan és érthetetlen egy olyan komoly és igazi írói értékkel megmunkált regényben, mint amilyen az A lélek készülődik.