Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. március-április) 3-4. szám

Bus Péter: Az én árvám

2.
Amerre járok, ahová megyek,
Minden hajlékban fél tucat gyerek;
Ki pólyás még, ki iskolába jár,
Zsibongásuktól hangos a határ.
Szakadt ruhákat hordnak és cipőt,
S e rongyokból is némelyik kinőtt;
A hajuk kócos, orruk könnyezik,
Nincs zsebkendőjük, fésűjük nekik;
Nyomor tanyája: egy szobás lakás,
Ahol leélik éltük tavaszát
Tyúkkal, disznóval egy födél alatt… [124]
Ritkán jut abból nékik jó falat.
Irigylem mégis szűkös sorsukat,
Mert otthon látják apjuk’ s anyjukat.
Nem érzik ők így félig a nyomort,
Mely életükre bélyeget nyomott,
Futkosnak, játsznak késő este még
A boldog, rongyos muszka csemeték.
Az én fiamnak is él anyja, apja,
És mégis árva, elhagyott gyerek,
Mert apját évek óta nem láthatja,
Elszakíták tőle gonosz kezek.
Szegény jó anyja reggeltől napestig
Munkában görnyed, amíg le nem fekszik,
Hogy jusson néki betevő falat,
S a gyermek egész nap maga marad.
Szeretne futni, játszani – hiába!
Nincsen testvére, nincs játszó pajtása,
Nincs, akinek megmondhatná: mi bántja?
Ő a világon a legárvább árva!
(Aleszandrovszk)