Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. március-április) 3-4. szám

Herceg János: A szerb ifjúság mozgalmai

A jugoszláv népek szabadságért folytatott küzdelmében évtizedeken keresztül az ifjúság foglalta el a vezető helyet. Svetozar Miletić mozgalmát a fiatalság körében szervezte, s a háború előtti években Vasa Stajić mellett csoportosult a vajdasági szerb ifjúság. Az a csalódás, amit a ’48-as forradalom, később pedig a kiegyezés okozott a vajdasági szerbek életében, megtörte ennek a nemzeti kisebbségnek egységét. Amíg Bécs és a magyarok között állt a harc, a szerbek éppen ennek eredményeképpen több szabadságot élveztek a Monarchia területén, mint később, amikor a függetlenített államhatalomnak nem lehetett már érdeke a szerb nép autonóm szervezkedése. Mozgalmukat, amely csak céljában volt világos, cselekedeteiben azonban gyakran kapkodó, a felszabadult többségi nép testében könnyű volt közömbösíteni.
A szerbek politikai jogokat kaptak, képviselőket küldtek a parlamentbe, de nyílt küzdelem nem kedvezett céljaiknak, az erők megoszlottak az ellentétes pártok között; a szerb nép kisebbség maradt, és tiszteletben kellett tartania az alkotmányt. A korábbi vereségek nem adtak sok reményt a jövőre, s a fejlődő Magyarország kulturálisan is, gazdaságilag is mind nagyobb hatást gyakorolt kisebbségeire. A Zastava és a Branik egymással harcoltak, [118] az értelmiségi ifjúság nagy része Budapesten végezte tanulmányait, sokan vissza sem tértek a Vajdaságba, Miletić megőrült; lazult és bomlott a szerb nép egysége.
A kilencszázas évek elején azonban ismét lábra kap a nemzetiségi mozgalom az ifjúság körében. Az a veszteség, amit a politikai szervezkedés terén elszenvedtek a vajdasági szerbek, kulturális tekintetben térült meg a pánszlávizmussal, amelynek politikai megvalósulása egyelőre még csak álom, de benne egy szélesebb testvéri kultúra kialakításának lehetősége elé alig gördült akadály.
Ebben az időben indult meg Vasa Stajić folyóirata, a Novi Srbin. A szerkesztő fiatal ember még, akit alig néhány év előtt kizártak a középiskolából, mert Lassalle és a többi új forradalmár eszméit terjesztette osztálytársai között. A Novi Srbin azonban már nem keresi a nemzetközi kútforrásokat. Szabadelvű és demokrata. Jelszava: szabadság, egyenlőség. Eszményképei: Dositej, Mušicki, Sterija Popović, Svetozar Marković és Jovan Cvijić. Azok a szerbek, akik a nyugat eszméit egybehangolták a nemzeti gondolattal, s demokratikus formák között látták népük boldogulását.
A folyóirat célja megszervezni a szerb ifjúságot, fejleszteni nemzeti öntudatá és gyengíteni a beolvadást. A Novi Sbin csakhamar népszerű lesz, és Stajićnak rövid idő múlva nemcsak olvasói vannak, hanem mindenre kész hívei, akik már nem maradnak a magyar fővárosban, hanem átszöknek Szerbiába, hogy részt vegyenek a Balkán-háborúban, vagy segítséget nyújtsanak Szerbia fejlesztésében. A Narodna Odbrana forradalmi szervezet is ilyen közvetítőkkel alakul meg a Monarchia területén. Stajić is tagja lesz, és a mozgalom lassan közeledik célja felé. A Novi Srbinnek meg kell szűnnie ugyan, de nemsokára megjelenik a folytatás, a Srpska Prosveta. S ebben az évben tör ki a világháború.
Vasa Stajić és társai hadbíróság elé kerültek, amely a vajdasági szerb ifjúság vezérét 10 évi fegyházra ítélte. Büntetését Szegeden, Vácott és Szombathelyen töltötte ki. Beteg ember volt, de a börtön nem törte meg derűlátásában. Amit oly kevesen tudtak még akkor, Vasa Stajić és hívei biztosak voltak benne, hogy a Monarchia szétesik, és a vajdasági szerbek nem kisebbségi jogokat élveznek azután, hanem teljes szabadságot. 1918. október végén Vasa Stajić megszökött a börtönből, hogy nem sokkal utána tagja legyen a Szerb–Horvát–Szlovén királyság államtanácsának. A következő évben Párizsban, a Jugoszláv Demokratikus Ligában készíti elő az új állam jövőjét. Jugoszlávia egysége érdekében szabadelvű politikát kíván, és a részleges önkormányzatot, hogy kikerülhetők legyenek az ellentétek.
A Novi Srbin-mozgalom elérte célját, akik részt vettek munkájában, most már úgy vélték, hogy egész életükre eleget tettek annak a kötelességnek, amit népük és nemzetük érdekében vállaltak. Vasa [119] Stajić egyedül maradt. Őt kötötték azok a jelszavak, amelyeket a hosszú harc során annyiszor hangoztatott. Szabadság, egyenlőség! Ő nem csupán egy nemzetiségi harcban látta értelmét e jelszavaknak, hanem valódi jelentőségükben.
Az ifjúság sokáig nem hallat magáról a Vajdaságban. Szétoszlott a különböző nemzeti szervezetekbe, mert szerepét nem szűkebb hazájától várja, hanem az országtól. Vasa Stajić azonban nem tud megnyugodni. Ő nem ismeri a megalkuvást, és nem keseríti el, hogy társai megfeledkeztek róla, megfeledkeztek a Vajdaságról és az eszmékről.
„A vajdasági szerbeket – írja – készületlenül érte a felszabadulás. Az a Vajdaság, amely a hetvenes években olyan értelmiséggel rendelkezett, hogy megszervezhetett volna egy Jugoszláviát, 1920-ban nem volt képes választ adni sajátságos kérdéseire, mint amilyen a nemzetiségi helyzet volt. Pedig ezt a kérdést csak az a nemzedék tudná igazságosan megoldani, amely Miletić vezetése alatt Tisza Kálmán és utódai ellen küzdött, s amely sohasem hitte, hogy a nemzetiségi kérdést államhatalmi erőszak tudja megoldani.”
1922-ben kiadja a Nova Vojvodina című folyóiratot, amely tisztán a Vajdaságért született meg. Új lapjának azonban nincsen sikere. A Vajdaságról mint sajátságos területről beszélni nem időszerű még. Mintha hagyományai, külön kultúrája és egyéni lelkisége is eltűnt volna. Vasa Stajić egy ideig reménykedik: „Amíg Jugoszlávia meg nem találja a maga szellemiségét, el fogja ismerni minden tartományának különleges jogosultságait, hogy mindegyik elvégezhesse a maga feladatát az országon belül.” Figyelmeztetései pusztába kiáltó szavak maradnak.
Vasa Stajić eszméi nagy sokára mégis előtérbe kerülnek. A harmadik nemzedék írja zászlajára Stajić nevét, és vállalkozik rá, hogy küzd a békéért, a szabadságért és az egyenjogúságért. 1936-ban megalakult az Omladinski Pokret, és megjelenik lapjának, a Naš Životnak első száma.
Ez a mozgalom bizonyítja, hogy egy nemzet nem tagadhatja meg hagyományait, mert azok mindig felújulnak, s változott körülmények között is helyet keresnek maguknak. A szerb ifjúság Miletićtől kezdve a világháború befejezéséig megkapta munkájának politikai eredményét. Viszont a szellemi adósság kifizetetlen maradt. Ennek az ifjúságnak lett a feladata áthidalni a nemzedékek közötti szakadékokat, és folytatni a harcot nem nemzetiségi, hanem általános emberi szabadságért a társadalmi igazságtalansággal szemben. Munkája nem volt könnyű, mert amellett, hogy meg akarta szervezni az ország haladó ifjúságát, súlyt vetett arra is, hogy a Vajdaság megtarthassa értékeit, megőrizhesse sajátos szellemiségét, és elismerjük azokat a jogait, amelyeket kulturális és gazdasági helyzeténél fogva régen kivívott. [120]
Ez az ifjúság, amely a nemzetközi testvériségre tette le esküjét, maga egyáltalában nem mondható nemzetközinek. Egyetlen ország ifjúsága sem tehetett céltudatosabb erőfeszítéseket nemzeti jellegének kifejezésére! Csakhogy ezt sohasem olyképpen mutatta meg, hogy fölébe helyezte volna egy más nép kulturális megnyilatkozásainak. Őszintén beismerte például a magyar irodalom hatását a szerbre, és számos nyilvános előadásán magyar tagjai anyanyelvükön szavalták Petőfi és Ady költeményeit.
A Naš Život tisztán vajdasági kérdéseken kívül rövidesen ismertette a külpolitikai eseményeket, minden számában megjelent egy-egy vers vagy elbeszélés, amely ennek a vidéknek lelkiségéből fakadt. Mindig volt legalább egy cikke, amely a szélesebb néprétegek szükségleteit ismertette. Mindenkor hangsúlyozta az ifjúság megszervezésének fontosságát egyformán gondolva falusi és városi, a munkásság és parasztság s az értelmiségi ifjúságra. A legkisebb faluban is megalakultak a mozgalom fiókszervezetei. Somborban mintegy száz tagja volt. Hihetetlen, hogy milyen lelkesedéssel tömörült egy táborba a Vajdaság ifjúsága! Ennek a mozgalomnak, amely – mint említettük – végeredményben mégis nemzeti jellegű volt, sok helyen nem tudott ellent állni a magyar ifjúság sem. Az Omladinski Univerzitet 1937 nyarán tartotta alakuló közgyűlését Novi Sadon és abba egyéb egyesületek mellett meghívták a Novi Sad-i Református Ifjúsági Olvasókört is.
A Naš Životon kívül megjelent a Naša Knjižica, egy 32 oldalas kis füzet is, amelynek mindössze egy dinár volt az ára, s melyet a falusi lakosság körében terjesztettek több ezer példányban. A füzet szépirodalmi részét majdnem teljesen parasztírók, oktató- és ismeretterjesztő cikkeit pedig fiatal orvosok, mérnökök, jogászok és állatorvosok, a mozgalom tagjai írták. Az írástudatlanság leküzdésére a Seljački bukvar szolgál, míg a vajdasági szerb irodalom megismertetését egy olcsó verses antológia kiadásával kezdik meg.
Az Omladinski Pokret politikai programját a legvilágosabban az az eskü mutatja meg, amelyet az ország fiatalsága a világ ifjúságának kongresszusán Párizsban 1937. augusztus 15-én tett.
„Ma, amikor egyes nemzetek ifjúsága harcmezőkön vérzik, mi Jugoszlávia ifjúsága esküszünk, hogy minden erőnkkel megvédjük a békét, a szabadságot és a fiatalság jogait;
esküszünk, hogy megvédjük minden nemzet szabad fejlődését, tiszteletben tartjuk jogait és a nemzetközi igazságot;
esküszünk, hogy a testvériség eszméjét terjesztjük, és az együttműködést kívánjuk minden nemzet ifjúságával;
esküszünk, hogy egyesítjük országunk ifjúságát, és azon dol[121]gozunk, hogy egyesítsük a világ ifjúságát tekintet nélkül fajára vagy világnézetére.”
Lelkesen számol be a Naš Život azokról a diáktüntetésekről, amelyek Beogradban nyilvánultak meg a demokrácia, a kisantant és Csehszlovákia mellett. Ünnepli Franciaországot és ellenez minden háborús törekvést nemcsak emberi szempontból, hanem azért is, mert tudja, hogy egy háború a fiatal országra mily veszedelmet jelenthet. A Vasa Stajić körül megmaradt régi harcosok kis tábora bizakodással nézi az ifjúság munkáját.
„Gyakran hangoztatják – írja Milan Petrović tanár –, hogy fiatalságunk nemzetietlen. Meggyőződésem, hogyha egyszer veszély fenyegetné határainkat, ez az ifjúság az elsők között, zúgolódás nélkül ontaná vérét hazája védelmében.”
A jugoszláv államhatalom azonban ekkor már másképpen képzelte el az ország boldogulását. Stojadinović volt miniszterelnök olyan utat keresett, ahol könnyebben levezetheti az állam belső feszültségeit, s ha nem is oldja meg, de biztos korlátok közé szorítja a horvátok nemzeti és a nép társadalmi elégedetlenségét.
A vajdasági Omladinski Pokret mozgalmat a báni hivatal 1937 novemberében betiltotta. Egy évbe sem telik, és az a Csehszlovákia, amelyet a szerb ifjúság példaképül állított maga elé, széthullik. Körülbelül ezzel egy időben szűnik meg a Naš Život is.
Az ifjúság agitációja a szerb lakosság körében hiábavalónak bizonyult. A választásoknál a nemzeti kisebbség jutott döntő szerephez, mert számarányánál fogva helyzete nem engedte meg, hogy megtagadja támogatását a kormánypárttól.
De amit Svetozar Miletić a Monarchiára mondott, hogy nem szabad megfeledkeznie a nemzetiségeiről és biztosítania kell azok népi jogait, különben vesztébe rohan, ez a megállapítás Stojadinovićra is vonatkozott. A jól sikerült választások befejezése után saját miniszterei buktatták meg a horvát-kérdés megoldására hivatkozva.
Dragiša Cvetković lett az új miniszterelnök, akinek személyét az ország demokratikus zöme a nemzetiségi kérdés megoldására alkalmasnak találta.
Egy nép, amely évszázadokon keresztül a szabadságért küzdött igényeiben nem lehet megalkuvó. S az ifjúság, amely a maga jövőjét csak a hagyományokból építheti ki, nem választhat olyan szerepet, amelyet ősei megvetettek. A vajdasági Omladinski Pokret, ha talán más formában is, de minden bizonnyal hamarosan életre kel, hogy tovább küzdjön népéért és azokért a célokért, amelyeket Vasa Stajić, Milutin Jakšić és barátai tűztek maguk elé. [122]

A száműzetés országából