Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. február) 2. szám

Manojlović, Todor: Esti vers

Akit szeretek én,
az rólam álmodik,
akire gondolok,
elhozza csókjait.
Röpülni fog felém,
kitárja két kezét,
nem tartja vissza semmi –
Idő, Tér, Messzeség.
Az árnya még ott fönn
felhők közt kavarog,
de széllel üzeni:
Szerelmem, itt vagyok!
– Magányom véged már,
s ti kóbor reggelek
eltűntök, mint a füst.
Unalmam ég veled.
Ajkunkon egyesül,
valósággá terem
a szép emlékes múlt,
s a viharos jelen.
– – – – – – – – – – – – – – –
Mintha rideg, kopár, sivár
sivatagból térnénk vissza.
– – – – – – – – – – – – – – –
A bíboros alkonyat
álmokkal átszőtt,
arany hálót
feszít fölénk,
fátylával födve nászunk.
A légben diadalt dobol a mámor,
lobogót lenget a lázunk.
Végét halljuk a régi románcnak,
amit valaha fiatal fővel
a jegenyék alatt kezdtünk dúdolgatni.
Fordította: Somorja Sándor [87]