Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. január) 1. szám

Stefanović, Svetislav: Könyörgés

Ki minket szültél, drága földanyánk!
hol régi harsogó szavad,
mi az, mi most oltalmat ad?
Nem szólnak az angyalok karban át,
nem fújsz a kürtbe már magad.
Ki köszönti hát a hajnal harmatát?
Te szültél minket drága földanyánk,
de nem gondolsz ránk, nem vagy az anyánk!
Tán csak lábad van
fáradhatatlan?
De jaj! szárnyad nincsen!
Biz’ csak a gyáváknak vagy te nagy vitéz,
ki a fergetegbe remegve miséz
kegyelemért.
De jaj, karod nem Atlasz ereje…
Jön az éj, és a vész belseje.
Vagy csak gyors lábad van,
fáradhatatlan?
De jaj, szárnyad nincsen,
s nincs, ki nekünk intsen,
és ránk áldást hintsen.
Hol azelőtt kóló játszott,
köréd táncolt
forgó láncot,
harmat sem hull, mit se látsz ott. [29]
Lábaid gyatrák,
izmaid lemarták,
csizmád szűkre varrták,
lyukasra kaparták.
Ezek utadon örökké visznek,
a sárral vagy te összefűzve,
nyomorgók, koldusok benned hisznek.
Éhségtől űzve,
futsz te a tűzbe,
piszokból bűzbe.
Vagy a dicsők közt akkor kapsz helyet,
ha elhagyod kivénhedt fejed?
S ha rád hullott a harcok bíbor vére,
följutsz majd a nap nagy szekerére?
Sírodra hallgatásod mutat,
mesélt róla sok, eltitkolt utad.
Jársz valahol a messzi vizeken,
zúgó szél beszél róla nekem.
Hát ködbe zárva fuldokol tova
a néma tejút üdvhozó lova!
Ne mondj nemet!
Ne hagyj el engemet!
Riadjon harsonád
a zűr homályon át.
Ezüst harmatot
adj a tájra,
régen várja
már a regg ara,
a Május zengő
énekkara.
Te szültél minket drága földanyánk,
de nem gondolsz ránk, nem vagy az anyánk!
Ford.: Somorja Sándor [30]