Folyóiratok

Kalangya, VIII. évfolyam (1939. január) 1. szám

Czakó Tibor: Néhány szavam vigasztalásul

(Farkas Bélának, a festőnek)
Az égbolt ezüstös fényeit,
Hajnalaid himhuszát,
A verőfény hőfokát,
Az árnyék barna bársonyát.
Az álom bíbor színeit,
Szomorúságod örömét
Egyedül hordozod.
Az emberek nem értenek meg.
Más festő pénzeket keres,
Boltosokat fest, szolgál divatot,
Neked önérzet adatott,
Külön világod muzsikája zsong.
Potrohosok előtt nem emelsz kalapot,
Büszke vagy, hogy mámor a mérték,
Vendéged földöntúli érték.
Az emberek nem értenek meg.
Neked nem adott akaraterőt,
Ahogy nyárspolgártól a Gondolatot
Megtagadta a Teremtő,
De kaptál két lélekablakot,
Azon keresztül mindig láthatod
A fák lelkét, felhők üzenetét,
Más Téged nem is érdekel.
Az emberek nem értenek meg.
A szigeten, a Duna-parton
S a te szívedben szomorú az ősz.
Emlékuszályok asszonyhajója
Tudj’ Isten, hol jár, messzi vizeken,
Néha könny fut össze a szemeden,
Eszedbe jut a múlt, s Te, a károsult
Társtalanul élsz az emlék szigetén.
Az emberek nem értenek meg,
Legyintenek csak… lump, korhely bohém… [7]