Ebben a kötetben közreadott, mintegy huszonhat tárcának, egy-két futó vonással mesterien megrajzolt elbeszélésnek anyagát, szerző a régi békevilágból, nagyobb részét, mégpedig „A régi ugarról” cím alatt összegyűjtötteket, azokból a boldog, napsütéses időkből merítette, amelyekben, – az akácillatú becskereki ég alatt – gondtalan gyermekéveit és fiatal legénykorát élte. Ennélfogva természetes, hogy írásainak legtöbbje, torontáli vonatkozású. Itt járta iskoláit és itt kezdte meg pályafutását is. Mint alig húsz éves ifjú, reportere és hamarosan szerkesztője lett, a Nagy, becskereken megjelenő, nagymúltú, Torontál című politikai napilapnak. Itt szerezte legmélyebb benyomásait, amelyek lelkét, gondolkodását és érzéseit kiformálták, cizellálták. Itt karcolódtak bele még érzékeny lelkébe, az ártatlan gyermekkor élményei, az önállóság, függetlenség büszke, az első kereset felemelő és boldogító érzése, itt izzott az első szerelem forróságában és ízlelte annak édességét és ürömcseppjeit. Fiatal, költői lelkületére, erős hatással volt a sokféle nemzetiséggel tarkított Torontál sajátos ízű társadalmi élete, amelyet mint lapszerkesztő, hivatalánál fogva is, minden megnyilvánulásában éber figyelemmel kísért. Írásainak, amelyekben olvasóit el tudja kápráztatni éles megfigyelöképességével, fefedve a lelkek legtitkosabb rezdüléseit is, éppen a nemzetiségek életének és alakjainak hű megrajzolásával ad megkülönböztetett ízt és zamatot. Amint eddigi köteteinek nagy része, az Őszi Szántás is, a régi Torontálnak és viszonyainak kitűnő ismeretéről, földjének és népének nagy szeretetéről és a szerzőnek azzal való egybeforrottságáról tanusokodik. Hiába szakadt el tőlünk más világba, Szögedébe, ahol mint városi főlevéltáros és lapszerkesztő, több évtizedes munkásságával, elszakíthatatlan gyökeret eresztett, az első mély benyomások révén, a szívében mégis torontáli maradt. Bizonyságai ennek könyvei is, – „A Vármegyeház Kapujából” a „Fakeresztek” és most az Őszi Szántás, amelyekből a polyglott Torontálnak keresetlen, zamatos és becsületesen őszinte levegője árad. Az Őszi Szántás olvasása nyomán, visszazuhanunk egy visszahozhatatlanul elmúlt, drága korba, amelyet Szigethy fényes tollával, élénk színeivel, mély érzésű meglátásaival, jóízű és könnyed humorával, olyan közel tud hozni lelkünkhöz, hogy mondanivalóinak hangulata szerint, el-el sírjuk magunkat, vagy hangosan felnevetünk. A Becskereken keresztül kígyózó Begát, néhány sorban, annyi gyengédséggel, annyi szeretettel és olyan hangulatosan írja le, hogy az arra soha sem járt olvasó is, maga elé tudja képzelni, mindavval, ami két partján volt, vagy történt. Elbeszélésének alakjait, olyan mesterien jellemzi, úgy írja le, hogy azok szinte megelevenednek előttünk és mi délvidékiek ráismerünk bennük, szűkebb hazánk tipikus alakjaira. Ebben a könyvben nem találunk bölcselkedést, ez Szigethynek sohasem is volt kenyere. De megtaláljuk benne, egy mélyen érző szívvel, pazar humorral és kivételes írói készséggel megáldott embernek, gyönyörködtető leírásait, amelyekben a mindennapi élet egyszerű megnyilvánulásait, érdekes, különös és furcsa figuráit tárja elénk. Nem foglalkozik az emberek nagy bűneivel, csak apró hibáikkal, gonoszkodásaikkal. Gyönyörködtet, vidámít és szórakoztat. Hálásak vagyunk Szigethy Vilmosnak, hogy időnket, melyet könyvének olvasásával töltöttünk, megédesítette. Reméljük, hogy a lelke mélyén még elraktározva maradt sok-sok szép emlékének megírására és kiadására nem kell sokáig várnunk.
|
Fejlesztette: GAS Softwares