Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. december) 12. szám

Banó István: Karácsonyi népszokások Zentán

A magyar nép legkedvesebb ünnepe a karácsony. Bensőséges örömmel üli meg a karácsony napját a magyar ember mindenfelé az országban. Sok szokás, hiedelem tapad a karácsony ünnepköréhez, amelyek közül egy-kettő még a pogánykori téli napforduló hagyományainak emlékét őrzi, más szokásokban viszont a nép szeretete nyilvánul meg a kisded Jézus iránt, és az isteni kisded születésének áldásait szeretnék megszerezni a maguk számára általuk.
A Zenta környéki magyarság is sok régi hagyományt őriz, amelyek legnagyobb része már pusztulóban van ugyan, de szétkopott részeiben és régi öregek emlékezetében máig is elevenen él.
A nép karácsonyi ünnepköre december 13-ával, Luca napjával kezdődik. Több szokás kapcsolja össze Luca napját a karácsonnyal. A régi zentai öregek szerint a Luca nap és karácsony közötti tizenkét nap az év tizenkét hónapját jelképezi: ez a tizenkét nap a jövő előképe; amilyen az időjárás ezeken a napokon, olyan lesz majd az év megfelelő hónapján. Ezt régente megfigyelték, föl is jegyezték, ebből következtettek a várható időjárásra. Maga karácsony pedig az egész évnek volt az előképe. Másképpen is a jóslások napja a Luca nap; este pogácsát sütnek, mindenki kiválaszt magának egy pogácsát, abba tollat dug; aki[565]nek a tolla hamar megpörkölődik, az hamar meghal.
De Luca napja a rontások igazi napja is. Ilyenkor szokott a rosszindulatú szomszédasszony belopózni a kertbe, ott egy záptojást ás el, amitől a gazdasszony tyúkjai nem fognak tojni. Máskor is meg lehet rontani a kenyérsütést, de ilyenkor legjobban. Ha Luca napján valaki egy darabkát elvisz a tévőből (kemenceajtó), vagy pedig a kenyérkelesztő pár-ból, de még az is elég, ha csak ruhájával éri a kemencét, és így meszet visz el róla, a gazdasszony nem tud jó kenyeret sütni többé. Nem is engednek be ilyenkor a házba senki idegent. A gondos házigazda Luca előtti nap megnézi, hogy nincs-e valamilyen szerszáma, kapája, kaszája, ásója másnál kölcsönben, vagy nála nincs-e másé, mert még aznap visszaszerzi a magáét és elviszi a másét, mert Luca napján a szerszámokkal más munkáját meg lehet rontani.
De Luca napján jót is lehet varázsolni a házhoz. Luca napjának előestéjén a gazdaasszony megpiszkálja egy pálcikával a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek. Luca napján egy abroncsba szórja számukra az eleséget, hogy szét ne széledjenek és jól tojjanak.
Luca napjától karácsony böjtjéig nincs semmi különös teendő, csak annak van valami elvégezni valója minden nap, aki Luca széket kezdett csinálni, mert annak Luca napjától karácsony napjáig minden nap kell valamit csinálnia a széken, úgy hogy az pontosan karácsony böjtjére legyen készen. Aki az éjféli misén a Luca-széken ül, az a zentaiak szerint a mátkáját látja meg, más vidéken pedig azt, hogy az öreg asszonyok közül kik a boszorkányok.
Ezeken a napokon – ádvent kezdetétől karácsony böjtjéig járnak már a betlehemezők is. Juhásznak öltözött legények kifordított subában és kifordított báránybőr süvegben, kezükben pásztorbottal járnak házról-házra. Legfurcsább alak köztük a Makszus, az ő ruhája a legrongyosabb, fején álarc van. Csengető jellel kérnek bebocsátást. Betlehemezésük nagyobbrészt úgy zajlik le mint országszerte mindenütt. Énekkel köszöntik a kis Jézust, azután lefekszenek aludni; mindig azt álmodják, hogy a gazdaasszony hurkával, kolbásszal, a gazda meg pénzzel ajándékozza meg őket. De a kópéságuknak egyik módja különös zentai szokás: amikor feltápászkodnak a földről, ha csak szerét ejthetik, pásztorbotjukkal felborítják a vizes kantát, hogy emléket hagyjanak maguk után.
Búcsúzásul egy igen szép karácsonyi népdalt énekelnek:
Mostan kinyílt egy szép rózsa-virág.
Akit régen várt az egész világ.
Betlehemben kibimbózott zöld ág,
Király nembül nagy méltóság.
Mégsem talált szállást a városban,
Maradása lészen a pusztában;
Mert lakosok inkább az urakon
Kapnak mintsem a Jézuson.
Szűz Mária így kesereg sorsán,
Szent Józseffel aggódván kis fián,
Ülvén véle csak egy kevés szénán,
Szeméből könny kicsordulván:
Ó én édes drága királyocskám,
Bő illatú kedves patikácskám,
Szűz tejemet szopott alakocskám,
Sorsomat, ne nézd violám.
Bölcsöm volna, hidd el, ringatnálak,
A hidegnek tépni nem hagynálak,
Betakarva úgy ápolgatnálak,
Szolgálnék mint uramnak.
De már Neked csak az ökör, szamár
A jászolnál udvarolnak immár,
Oktalanok megismernek, ámbár
Emberszívből kizárattál.
A karácsony igazi népi megünneplése a karácsony böjtjén van. Ez igazán a család ünnepe. Ezen a napon együtt van a család valamennyi tagja. Délig (egyes helyeken este hét óráig) böjtölnek, és délben elfogyasztják a karácsonyböjti ebédet. Az ebédnek megvan a ha[566]gyományos formája és minden ténykedésüknek jelentősége van.
Addig nem ülnek le, amíg az ebédhez szükséges mindenféle nincs az asztalon, mert az ebéd alatt nem szabad senkinek sem fölkelni, hogy majd jól üljön a kotló a tojáson. Az ajtót ebéd előtt bezárják, és ha valaki zörögne is az ajtón, nem engedik be, de tisztességes ember nem is háborgatja ilyenkor más házanépét.
Legelőször mézbemártott foghagymát esznek, ami a fogfájás ellen oltalmaz. Azután a családapa egy almát vág szét annyifelé, ahányan az asztalnál ülnek. A szeleteket leteszi az asztal közepére; mindenki vesz belőle egyet. Akinek az almájában elvágott mag van, az beteg lesz a következő évben. Ennek a közös almaevésnek megvan az a hatása is, hogyha valaki útjában eltéved, azokra gondol, akikkel a karácsonyi almát megette, akkor rátalál a helyes útjára.
Az alma után mindenki egy diót választ ki az asztal közepén elhelyezett diók közül. Akinek a diója egészséges, az egészséges marad egész évben, akié rossz, az beteg lesz a következő évben. Emellett a karácsonyi dió fejfájástól is oltalmaz; ezt is mézbe mártogatva eszik. Ezután vajjal berántott bablevest esznek. Egypár szem babot letesznek az asztalra, ez az angyaloké. Bableves után mákoscsikót esznek; ezt angyalcsíknak, mézescsíknak is nevezik. Ebből is tesznek le egy keveset az angyalok számára.
Evés után kanalukat eldobják az ajtó felé; akinek a kanala nyelével, lábával van fordulva az ajtó felé, az a következő évben kimegy a házból (elszegődik, férjhezmegy, meghal).
Az ebéd hulladékát nem dobják el, hanem összegyűjtik, és elteszik; ezt beteg állatok gyógyítására lehet felhasználni. Ha valamilyen állat megbetegszik, akkor parazsat készítenek a katlanba, a parazsat kiviszik az udvarra, a karácsonyi ebéd maradékából szórnak rá, és annak a füstjén hajtják keresztül az állatot.
Az ebéd elfogyasztása után földíszítik az asztalt. Cserépben kikelt zöld búzát tesznek az asztalra. Ezt a búzát Luca napján meleg vízben áztatják, utána cserépbe teszik, meleg helyen tartják és meleg vízzel öntözik, karácsonyra már szép nagyra megnő. A zöld búzába agyagbáránykát tesznek. Egyesek maguk készítik a báránykát, de a piacon is lehet venni; ügyes asszonyok még gyapjúval is bevonják. Az asztal alá kis köteg szénát, két cső kukoricát tesznek; ez az istálló állatainak az eledele, ahol Jézus született. Oda teszik még az asztal alá a nyújtófát, hogy a gazdaasszony mindig jó tésztát tudjon nyújtani; a mángorlót, azzal majd embernek vagy állatnak beteg testrészét lehet megdörzsölni, meggyógyul tőle. Baltát is tesznek az asztal alá. Szent József ács-szerszámát. Törülközőt, fejkendőt, különféle ruhadarabot tesznek az asztalterítő alá; az ilyen ruha megóv a betegségtől. A törülközővel a fájós torkot lehet meggyógyítani: háromszor kell a fájós torokhoz szorítani, megkönnyebbül és meggyógyul tőle a beteg. Újabban minden parasztház asztalán ott találjuk a karácsonyfát is.
Éjféli misére elmegy az egész család. Legények vagy fiatal lányok meglátják jövendő mátkájukat, ha zsebükben van az az első falat, amit a karácsonyböjti ebédből nem nyeltek le, csak megforgattak a szájukban. Éjféli mise után ismét esznek egy keveset annak az emlékére, hogy Szűz Mária is evett a kis Jézus születése után.
Aprószentek napján kisfiúk járnak házról-házra, megvernek mindenkit gyenge eperfa-vesszejükkel. Azt kérdezik: „Hányan voltak az aprószentek?” Addig üthetik az illetőt, amíg azt nem mondja, hogy száznegyvennégyezren. Csak friss, fiatal ággal szabad ilyenkor megverni valakit, mert a száraz ág betegséget hozna.
Vízkereszt ünnepével zárul a népi karácsony. Ilyenkor a frissen szentelt vízzel az udvart, ólakat, istállót, a szobát beszentelik, a családtagok isznak belőle, [567] a maradékot pedig a szenteltvíztartóba teszik. Ilyenkor bontják le a karácsonyi asztalt is; a karácsonyi búzát learatják felét a jószággal etetik meg, felét a kútba dobják.
Ezekkel a szokásokkal ünnepli meg környékünk népe a karácsonyt a maga körén belül. Szokásaik legnagyobb része az ország különböző helyein fellelhető szokásokkal mutat rokonságot, de van köztük több eredeti is, és sajátos formái mindenik szokásnak adnak valami érdekes, helyi színezetet. Mindenestül egy eltűnőben lévő szokás- és hiedelem-világ kedves emlékei, a tiszai magyarság népi életének értékes dokumentuma.