Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. december) 12. szám

Majtényi Mihály: Telepítések és juttatások Bácskában

A magyarság életerejének növelésére két síkon folyik különösen eredményes munka Bácskában. Mindkét tevékenység a földdel függ össze, a csodálatos bácskai televénnyel, amely ezen a tájon a sorsok legfőbb intézője öröktől.
Végzetszerű játéka a történelemnek, hogy itt, ahol a föld birtoklása jelenti az igazi gyökeret a nemzettest felé, éppen a magyaroknak jutott legkevesebb belőle. Azoknak a magyaroknak, akik a talajhoz ragadva „esővel mosdanak és port lélegzenek” születésüktől, és ha játékosan belemarkolnak ebbe a porba, kézzelfoghatóan valóságosan őseik sorsának őrlődését érezhetik. Az egykori zsellérek nincstelen utódai ezek.
Nehéz lenne ennek a cikknek keretében választ adni: Miért van ez így? Mint a lábadozó betegnél nem jó önkínzó problémákat felvetni a kór múltjából. A gyógyulás útjáról beszéljünk inkább, amely Istennek hála bekövetkezett: földhöz jutott a magyar is Bácskában. A talaj, a lápok és nádasok, homokföldek és kubikostalicskák vágyószemű szegény magyarja.
A délvidéki birtokrendezés során telepítésről és juttatásról kell beszélni. Ez az a két sík, amely végső céljában a magyarság erősítésében találkozik. A telepítés fogalomkörében a más vidékről ide került magyarok, elsősorban a bukovinai székelyek szerepelnek. A juttatások viszont a bácskai magyar őslakosságot érintik.
A telepítés számszerűleg erősíti a magyar életet a déli végeken. A juttatás viszont megjavítja az itt élők sorsát, életnívóját.
A székely falvak telepítéséről sok szó esett már, annál kevesebbet írtak arról, mennyi földet kaptak a bácskai magyarok. Egyetlen járásban, a zentaiban, többet, mint a székelyek együttesen. Igaz, hogy a telepítés költségesebb, valamint belterjesebb és totálisabb módszer, hiszen a telepes – ha a telepítés tökéletes – házat, földet, fundus instructust, sőt bútort, lábasjószágot, vetőmagot és forgótőkét is kap. A juttatás külterjesebb valami: földet, házhelyet és legfeljebb talán házat biztosít. (A lakóházjuttatás adott esetben külön akció keretébe tartozik.)
A bácskai földjuttatásnak lényeges eleme volt, hogy saját faluja határában igyekezett földet biztosítani az igénylőnek. Az adai nincstelen Adán, a zentai lehetőleg a zentai határban kapott földet és csekély azoknak a száma, akiket községi, vagy járási viszonylatban leemeltek eddigi helyükről. Csak a palánkai, vajszkai és bogyáni rétre kerültek magyarok más járásokból, így a zentaiból is – a megyei keretek között így is megmaradtak. A juttatás tehát kevésbé jelent idegen talajba való átplántálódást, mint a telepítés, az életkörülmények, sőt a helyi szokások tradíciói is közvetlenebbek itt, töretlenebbek.
Húszezer hold jutott nincstelen többgyermekes magyaroknak a zentai járásban, Horgost is ideszámítva. A földbirtok-rendezés szempontjából ugyanis Horgos Bácskának, Délvidéknek számít. Azért vesszük elsőnek a zentai járást, mert itt nagyjában már befejezték a földjuttatás munkáját. Azonfelül itt a leghangosabb az ok és az okozat összefüggése.
A szociográfus, ha történelmet, múltat kutat, Zentával kapcsolatban ilyeneket olvas a világháború előtti viszonyokról:
„Az egész zentai határ 374 négyzetkilométer, vagyis 65 ezer hold, amiből 60 ezer hold a termőföld. Az óriási kiterjedésű határban 30 ezer lélek él és nagyobbára földműveléssel foglalkozik. A termőföld ily nagy mennyisége ellenére Zenta népét vagyonosnak mondani nem lehet, sőt a megélhetés határozottan nyomorúságos, aminek oka nagyrészt az aránytalan birtokeloszlásban rejlik. A 60 ezer holdnyi termőföldből [542] ugyanis a város tulajdona tízezer hold. A fennmaradó 50 ezer hold 6636 mezőgazda kezén oszlik meg és pedig akként, hogy kevés híjján 30 ezer hold 59 száz holdon felüli nagybirtokos kezén van, míg a többi húszezer hold 2074 száz holdon aluli kis- és törpebirtokos között oszlik meg. A statisztika által mezőgazdának nevezett 6636 családfenntartó egyénből a 2133 önálló birtokos levonása után a fennmaradó 4500 mezőgazda eszerint csak mint napszámos, vagy haszonbérlő mások földjein gazdálkodhatik, egyébként azonban teljesen vagyontalan.” (Bács-Bodrog vármegye monográfiája.)
A jugoszláv agrárreform végrehajtotta ugyan a földosztást, de a sebeket itt nemhogy begyógyította, hanem még inkább feltépte. Ennek a földreformnak alkata ugyanis szláv nemzeti jellegű volt, viszont a zentai járásban nélkülözte leginkább azokat, akiknek földet akart juttatni: a szlávokat. Ennélfogva idehozták távoli vidékekről a legtöbb dobrovolyác telepest, akik a szláv elemet erősítették a járásban. A nincstelen magyar rétegekre szomorú napok következtek. Kiszorultak a városi földekről, a nagybirtokokról, ahol addig legalább mint gazdasági cselédek dolgozhattak – szétszóródtak mindenfelé, mindenfajta munkákra, ezek a munkaalkalmak azonban a gazdasági depresszió éveiben csak gyéren mutatkoztak. Szomorú volt elnézni a megszállás évei alatt a tiszaparti városok és falvak úgynevezett köpködőin ődöngő magyar embercsoportokat: szédültek az éhségtől, nyomorogtak, munka pedig nem volt.
A dolgokból önként folyik, hogy a felszabadulás után ebben a járásban akadt a legtöbb magyar földigénylő, hiszen, mint látjuk, már az első világháború előtt is itt élt a legnagyobb tömegben a földnélküli magyar.
Lássuk hát, mit végzett a délvidéki földbirtokrendezés Zentán és a zentai járásban. A földművelésügyi minisztérium földbirtokpolitikai kirendeltsége kiosztott eddig:
Horgoson kb. 4600 hold földet
Martonoson kb. 1400 hold földet
Magyarkanizsán kb. 4400 hold földet
Ezekben a községekben lényeges újabb juttatások nem lesznek, hacsak a zsidóbirtokokból nem, de ezek jelentős részét vitézi telepítésekre szánták. Nem tudtuk megállapítani, hogy hány családfőt részesítettek juttatásban, ellenben ismerjük a lélekszámot azokról, akik mint a juttatott családok tagjai élvezik majd a föld áldásait. Ezek száma:
Horgoson 5122 lélek
Martonoson 3400 lélek
Magyarkanizsán 9160 lélek
Átlagban tehát az egész lakosság felét érinti a juttatás ezekben a községekben. Függött a juttatás elsősorban attól, hány gyermekes családról van szó, tűzharcos-e az igénylő, stb.
Folyamatban van a munka jelenleg Zentán, Adán és Moholon. A felosztásra kerülő terület
Zentán 7000 hold
Adán 2000 hold
Moholon 2000 hold
Sajnos, ebben a három helységben jóval kisebb földterület áll a kirendeltség rendelkezésére, mint az előbbi három községben. Zentán a jelentkezők nagy számára való tekintettel tervbevették az igénylők egyrészének más községek határába való áttelepítését, így elsősorban Délbácskába. Legrosszabb a helyzet Adán, ahol 2000 hold áll mindössze rendelkezésre, az igénylők száma igen nagy. Végeredményben az egész járásban a juttatások eredménye több mint 20 ezer hold.
Ha hozzávesszük ehhez az ONCsA-házakciót, ki kell mondanunk, hogy a hatalmastömegű tiszamenti agrárproletariátus, amely ennek a környéknek gazdasági életét mindig erősen nyomta a valóságban nem létezik már, illetve tűnőben van: átváltozott kisbirtokossá. Ma még csak nyers keret az egész, esztendőre azonban, mire a föld újraéled, az új birtokos keze alatt, mire megszületik az első terméseredmény, a forma átlényegül életté. Ez az élet pedig ma[543]gyar élet, visszavonhatatlanul, erősen és eltörölhetetlenül az.
Érdekes földrajzi kísérőjelensége is mutatkozik a tiszamenti telepítéseknek és juttatásoknak. Nagyobbrészt olyan területekről van szó, amelyek a tiszaparthoz tapadó városoktól és községektől nyugatra, Belsőbácska irányában terülnek el. Amíg az anyaközségek a folyóparthoz tapadva részben vegyeslakósuak ez az új életsáv színmagyar. Horgostól Óbecséig terjed ez a sáv, párhuzamos a Tisza folyásával és úgy lehet a közeljövőben virágzó új községeknek lesz az alapja. Ezek az új községek már az új magyar életütem jegyében születnek mind.