Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. december) 12. szám

Bodroghy Szabolcs: A bácskai székelyek karácsonyi szokásai

„A karácsonyest erős, mélyszínű finomsága abban van, hogy minden hasonló mély fájdalmat iparkodik felszívni magába és iparkodik puha, fehér kézzel békességesen elsimogatni!” – hirdeti Domonkos István.
Az ember sorsa mindenkor és mindenütt a fájdalom. Így szomjas szemmel néz az év legfehérebb napja: a karácsony felé, amikor az Isten Fia földreszállását ünnepli a világ, hogy talán e nap meghozza a várvavárt békét, enyhülést, boldogságot.
A magyar nép történelme páratlan a népek között. Amíg Nyugat országai napról-napra emelkedtek fényben, gazdagságban, addig ez a nép csak egyért küzdött a századok hosszú során át: a csupasz létért. A harc, a fájdalom e népének ezért karácsonyi énekei és szokásai szintén egyedülállóak az összes népek között. Mert a magyar ezen elhagyatottságában egyre csak az égre nézett és onnan várta az enyhülést és megváltást.
Amikor a múlt évben bácskai magyarságunk 13 és félezer fővel szaporodott a Bukovinából hazatelepített székelyek révén, izgatott lélekkel mentünk közéjük, éppen e szemponttól is: vajon megtaláljuk-e náluk a magyarság ősi karácsonyi szokásait, amelyek sokban még a pogány ősvallás téli napünnepéről maradtak ránk, s amelyeket csak a későbbi keresztény kor szentelt és alakított át karácsonyiakká milyenek azok, mennyit fejlődtek, vagy változtak a bukovinai számkivetés 177 éve alatt stb.
Kutatásainkat siker koronázta.
*
… Karácsony böjtjét a bukovinai székelyek „szentvedéjé”-nek nevezik az Istenszülő Boldogasszony szenvedésének emlékére. E napon már senki sem végez külső munkát a székelyeknél. A fehérnép a másnapi „üdnap”-ra süt, főz, a férfiak a takarmány bekészítésével foglalkoznak. Szigorú böjti nap ez náluk, amikor még tejeset sem esznek.
És mihelyt leszáll az est, beáll az ünnep. A falu legényeinek egy része – de csak egy része! – megindul „serkenyelni”. Onnan ez elnevezés, mert ilyenkor ez énekkel szoktak beköszönteni minden lányos házba:
Serkenj, ember, mély álmodból,
Megszabadulsz rabságodból,
Közeleg már üdvösséged.
Eltöröltetik vétséged.
De a régi öregek inkább „kólindálás”-nak emlegetik e felköszöntést. Ez is jele annak, hogy ez a pogány ősvallás téli napfordulói – újévi – szokásának maradványa. Mert a latin „calendae” a hó első napját jelenti.
Maga a „serkenyelés” így történik: 8–10 legény csapatba áll és megválasztja a vezetőt: a „bíró”-t, a két „lámpásos”-t, a „tarisznás”-t és a „muzsikáló”-kat. Aztán nekiindulnak a falunak. Előre a két „lámpásos” megy és megtudakolja a lányos háznál: vajon befogadják-e őket? Az igenlő válaszra bemennek, de csak az „eresz”-be (előszobába) és elénekelik a fenti „serkenyelő” éneket. Majd botjukkal éktelenül megverik a belső szoba ajtaját. A „Szabad!”-ra bemegy először egyedül a „bíró”. Ünnepélyesen felköszönd az egész háznépet és szerencsés karácsonyt kíván mindnyájuknak.
Ennek elhangzása után bejönnek a többiek is. Az asztalon ott egy nagy kalács és egy üveg ital. De mindnyájan csak egy-egy pohárkával kapnak. Majd felzendül a zene és egyet fordulnak a ház virágszálával.” Aztán megköszönik a vendéglátást, a „tarisznyás” a „tarisznyá”-ba ereszti a nagy kalácsot, és sietve nekivágnak az esti szürkületnek, mert minden lányos házat végig kell járniuk…
Közben egészen este lesz. Ekkor minden házigazda szénát hoz be a házba és az asztal alá teszi. Azután minden ház népe buzgó imádsággal estebédhez ül, amely most este is szigorúan böjtös.
De már estebéd után újra felcsendül az ének. Nagyobb iskolás és iskolát kijárt legénykék járják sorba a háziak elejét és csak ott az ablak alatt éneklik ősi székely köszöntőjüket:
Paradicsom mezejébe
Arany színe leterítve
Azon vagyon rengő bölcső,
Abba, fekszik az Úr Jézus. [530]
Jobb kezébe' aranyvessző,
Bal kezébe' aranyalma.
Megzudítá a vesszejét,
Zúg az erdő, cseng a mező.
Én nem láttam szebb termőfát,
Mind a Jézus keresztfáját,
Mert az vérvel virágozik.
Szentlélekkel gyümölcsözik.
Diót, kalácsot szórnak nekik az ablakból és ők: „Isten fizesse! Isten fizesse!” víg kiáltozásával továbbkocognak.
Később nagyobb legények verődnek csoportokba, és különféle karácsonyi énekeket énekelve állanak mag az ismerős házak előtt. Ők is diót, cukrot kapnak. Amikor már beáll az éjszaka, felkerekednek a felnőttek is, hogy az öregeket: az öregszülőket, apósokat, anyósokat „megénekeljék.” Ők is az „eresz”-ben állnak meg, elénekelnek pár karácsonyi éneket és csak azután mennek be, hogy az öregeket felköszöntsék.
Gyönyörű szokások ezek: a székely nemes, meleg szív színpompás ájtatos virágai. De legszebb és leghatalmasabb köztük a „betlehemjárás”.
*
A játék ideje: karácsony napjától újévig, aszerint, hogy mennyi idő alatt tárhatják be a falu összes házait. A betlehemjárás szereplői ezek: a „gazda”, vagy „szálláskereső”, a „király”, a „királyszolga”, „Szűz Mária”, „Szent József”, az „angyal”, a „fehér pásztor”, vagy „monyotor”, a „fejő pásztor”, a „meddő vagy fekete pásztor”, „az öreg vagy szürke pásztor”, a „furulyás pásztor” és végül a „panusás pásztor”.
Felöltözve résztvesznek az éjféli misén és a karácsonyi nagymisén és pedig a szentélyben kapnak helyet. A nagymise után egyenesen a lelkészlakba mennek onnan a bíróhoz, maid a helybeli iskolaigazgatóhoz és játsszák el a betlehemes játékot.
Az utcára érve így állnak fel: a panusás pásztor előreszalad a kapuhoz és senkit se enged be a házba. A királyszolga elől megy, fején viszi a betlehemet, kis kápolnát, melynek tornyocskájában kis csengő csilingel. A belsejében van a Szent Család angyalokkal, és a persely az adományok gyűjtésére. Öltözete: „örményes” bunda, fekete, aranyzsinóros nadrág és sarkantyús csizma.
Utána lépked a „király”, aranyozott papír koronával, sarkantyús csizmában, huszáros, fekete nadrágban, karddal az oldalán, aranyvitézkötéses dolmányban jobb kezében cifra kendővel leborított pálca.
Utána egy sorban: az angyal, Szűz Mária és Szent József. Sz. József a középen, fehér szűrben, letűrt karimájú kalapban, nagy fehér szakállal és bajusszal. Mellette Szűz Mária, 12–14 éves leányka, fehér rokolyában (szoknyában), hímzett, szedettujjú ingben; fehér fejkendő a fején, fehér kesztyűben, fehér kendő alatt tartva kezeit. Másik oldalán az angyal: fehér szoknyában, vörös mellénykében, a mellényke alatt hátul behúzva egy vörös kendő, melynek két ága hátul lelóg, mint két szárny. A kezét egy összehajtott fehér kendő alatt tartja.
Utánuk a monyotor, vagy fehér pásztor, bocskorban, bokáig érő fehér gatyában, fehér juhbőrrel a mellén és hátán. Arcán álarc, bőrből készítve, hosszú orral, babszemekkel a fogak helyén. A bőrök szőrrel kifelé vannak. Kezében bot, melynek belsejébe zörgők. Kifordított fehér bundát visel.
Utána hancúrozva, a gyerekeket ijesztgetve sorakoznak a többi pásztorok. A fejő pásztor éppen olyan öltözékű, mint a monyotor, csak a hátán levő juhbőr szürke. A meddő pásztoron a bőrök feketék és kifordított bundája is fekete. A szürke pásztor egészen szürkébe van öltözve. A panusás és furulyás is ilyenformán öltöznek, csak az a fontos, hogy minél furcsábbak legyenek. Mindegyik kezében hosszú bot.
A házhoz érve, a királyszolga lép be először. A betlehemet leteszi az asztalra és balra áll. Utána bejön a király és az ajtó és a betlehem között lassan sétál és énekel:
Dícsértessék Krisztus, a magas mennyekben,
Ki kegyelmeteket hagyta az életben
Tartsa és marassza végnélkül mennyekben.
Ez nemes gazdának jöttünk hajlékába,
Nem lennénk urának nagy nehézségére,
Nem lennénk házának nagy terlésére
Kérjük nagyon szépen az nagy Úristenre,
Hogy figyelmetesen hallgatnának erre. [531]
Mi nem azért jöttünk, hogy históriázzunk,
Vagy valamely tréfás játékot indítsunk,
Hanem Betlehemről mi példát mutassunk,
Ha meghallgatnának, gazdánk, gazdasszonyunk.
Utána oldalt áll. Az ajtón kívül Sz. József kopogtat és halkan énekli:
Üdvözlégy Jézus, pásztorok pásztora,
Mennynek és földnek teremtő szent Ura,
Teremtő szent Ura.
Ha nem utálsz meg, Te szolgáid vagyunk,
És azért jöttünk, hogy Téged imádjunk,
Hogy Téged imádjunk.
Ezután megránt kopogtat és énekli
Egészséggel, gazda, nyisd meg az ajtódat,
Ereszd bé megszűkült, szegény jóakaródat,
Ez világ Urának dajkáló dajkája,
Nagyon megbágyadott az nagy utazásba'.
Az utolsó sor éneklése alatt a királyszolga az ajtóhoz megy s ott a betlehem felé fordulva vigyázz-állásban várakozik. A király a betlehem előtt szintén vigyázzállásban a királyszolga felé fordulva mondja:
– Egy szózatot hallék mostan az ajtómon; nem tudom mi lészen az oka. Parancsolom, szolgám, sietséggel, lásd, ki zörget az ajtómon olyan bátor szívvel.
A királyszolga erre hirtelen megfordul, kinyitja az ajtót és kiszól:
– Mit akarsz, barátom? Mondd meg, honnan jöttél, ajtónkon zörgetni ily bátran hogy mertél? Felelet e szókról mindjárást adj nékem!
Az ajtót beteszi. Szent József az ajtón kívül énekel:
Tibérius császár parancsolatjára
Jöttünk Názáretből az beiratásra
Hogyha befogadnál ez egy éjszakára
Bizony megfizetne az egek szent Ura
A királyszolga kiszól:
– Várjál egy kevéssé, mindjárást jelentem!
Az ajtót betéve, a király felé fordulva jelenti:
– Felséges királyom, olyan emberekre találtam, kiket bejönni országunkba éppen nem ismerek!
Király: Nohát, szolgám, adj tanácsot nékem!
Szolga: Felséges királyom, az lesz a tanácsom, hogyha befogadjuk, ez ékes városból éppen kipirulunk!
Király: No, ha így van szolgám, eredj hamar gyorsan, ajtót, kaput bezárj, s éppen bé se bocsásd!
Az utolsó szavaknál a kardját félig kihúzza, s aztán keményen visszavágja.
Szolga kinyitja az ajtót és kiszól élesen:
– Mit barátom? Hogy épp neked szálást adjak? Abba nálam nem kapsz, ámbár a városutcán kívül meg is fogsz!
S az ajtót keményen bevágja. Erre Szent József elkeseredve énekli:
Óh, kemény kősziklához hasonló nemzetség.
Hogy lehetsz Uradhoz ily szörnyű dühödtség,
Még a jószágnál es van engedelmesség,
Hát hogy tenálad nincs Uradhoz kegyesség.
A király a szolgához:
– Ereszd bé hát, szolgám, fütürni, nem bánom, mert karácsony erejének nagy dereje vagyon, azt magam es jól tudom.
Szolga kiszól:
– Jer bé hát, barátom, fűtőzzél kevéssé.
Sz. József, Szűz Mária és az angyal bejönnek. Szent József a király elé áll:
– Adjon Isten minden jót, felséges királyom!
Király: Hozott a szerencse, szerelmes barátom!
Sz. József: Felséges királyom, az egész városon szállást nem kaphattunk: hogyha befogadnál ez egy éjszakára, bizony megfizetne az egek szent Ura.
Király: Szerelmes barátom, szállást nem adhatok, mivel az estére vendégeket várok; a városon kívül vagyon egy istálló oda szokott szállni a jövevény szálló!
Sz. József Szűz Máriához fordul:
– Jaj, szerelmes jegyesem, már mire jutottunk, az egész városon szállást nem kaphatunk. Az városon kívül mondnak egy istállót; oda szokott szállni a jövevény szálló!
Szűz Mária: [532]
– Nem bánom, szerelmem, menjünk hát el innen, csak száljunk bé oda, csak száljunk bé oda!
Letérdelnek a betlehem elé. Szűz Mária imádkozik.
– Óh egek szent Ura, világ Megváltója, tekints alá mennyből szegény szolgálódra, ne hagyj el minket es e bujdosásunkban!
Azután odaáll Sz. József mellé a betlehem jobb oldalán. Az angyal Szűz Máriához fordul:
– Óh Istennek Anyja, látod jelenlétem, parancsolj most nékem, tehozzád küldettem.
Szűz Mária: Menj el sietséggel, adj hírt a nyáj mellett levő pásztoroknak, hogy jöjjenek Krisztus imádására!
Szűz Mária és az angyal egymásnak fejet hajtanak. Az angyal és Szűz Mária beszélgetése alatt bejönnek a pásztorok négyen, leülnek háttal az ajtónak támaszkodva. Az angyal a pásztorok elé áll és énekel:
Ne féljetek pásztorok, pásztorok,
Örömet hirdetek!
Mert ma nektek született,
Ki megjövendöltetett,
Egy szűznek méhéből,
Szűzen szült véréből,
Megváltó Istentek,
Alle-alleluja!
Alle-alleluja!
Aztán visszaáll a helyére Szűz Mária mellé. A fejő pásztor odaszól az öreg pásztorhoz :
– Hallod-e, Kuridon, valaki szólita; pásztorok kiált, hallám, de nem tudom, kicsoda?
Öreg pásztor: Hjajaj! Én mit hallék, s épp álmomban mit láték?! Nékem az Isten angyala megjelenék, nem tudom, hogy ördög-e vagy angyal: azon csak csodálkozom. Hogy Jézus született volna, éppen nem hihetem. Hanem én azon nem töröm az elmémet, leteszem a fejemet e szuszékra. (A monyotor vállára hajtja fejét.) Álomnak adom szemem s testem nyugovásnak.
Az angyal megint a pásztorokhoz megy, lábával megérinti az egyik pásztor lábát és énekel:
– Pásztorok!
A pásztorok mind:
– Ki vagy?
Az angyal ismét:
– Pásztorok!
A pásztorok mind:
– Mi vagy?
Az angyal:
Pásztorok, keljetek, keltek nagy örömre!
Egy igen nagy vendég érkezett a földre!
Betlehemnek városában,
Istállóban a jászolban,
Aluszik Teremtőnk, édes Üdvözítőnk
Majd így szól:
– Serkenjetek fel ti, szegény pásztorok, kik itt a nyáj mellett alusztok, mert szorgalmatosan vár a ti asszonyotok, a ti asszonyotok. Jertek sietséggel, menjünk a városba, ott fekszik Jézus a szénakóróban, a szénakóróban.
Aztán visszaáll Szűz Mária mellé. A pásztorok ébredezve kezdenek felkelni; közben egyszerre mondják:
– Menjünk el hát, nem bánom, de ne üres kézze. Vigyünk neki ajándékot, kitől mit ehet.
Egyszerre felállnak, sorba helyezkednek, s a betlehem felé fordulva, botjaikat maguk előtt le leütögetik; énekelve lassan a betlehem felé haladnak:
Mennyből az angyal lejött hozzátok pásztorok,
Hogy Betlehembe sietve menvén lássátok!
Az ének végével a betlehemhez érnek. Az öreg pásztor kilép közülük letérdel a betlehem elé és mondja:
– Jó napot, Szűz Mária. Istennek szent Anyja! Serkentsd fel Fiad, a Jézust, mert szent angyalidtól hozzája küldettünk!
Szűz Mária énekli:
Serkenj fel, Fiam, pásztorok eljöttek
Kik szent angyalidtól Tehozzád küldettek!
Az öreg pásztor: Hát ezt érdemlette meg, menny és föld Teremtője, hogy az egész városon hely nemadatott nekie?! (Botjával megfenyegeti a királyt.) Várjatok csak! Megfizettek ti erre valahára!
Az öreg pásztor erre felkel és elrejtőzik valamely szegletben. A meddő pásztor:
– Nem kéne minekünk itt históriázni; ki milyen ajándékot hozott, be kéne mondani.
A betlehem elé megy és letérdel:
– Ó, édes kicsi Jézuskám, én a többi pásztorok közt csak meddő pásztor vagyok. Én azért túrót, ordát nem adhatok, [533] mert az a vén öreg mind elhúzta a bőrünket. Hanem, de ha nem, egy báránykát ugyan szépet adok. Vegyed el jó néven, melyet most adhatok. Holnap, holnapután még többet es adok, ha kapok.
Felkel s visszaáll a többiek sorába. A fejő pásztor lép most elő, letérdel a betlehem előtt és mondja:
– Óh, édes kicsi Jézuskám, a többi pásztorok között csak fejő pásztor vagyok. Egyéb ajándékot nem adhatok, egy sajtocskát ugyan szépet adok. Vegyed el jó nevén melyet most adhatok, holnap, holnapután többet es adhatok, ha csinálok.
Visszamegy a helyére a többi pásztor közé. Most a monyotor jön elő, letérdel a betlehem elé és mondja:
– Óh, édes kicsi Jézuskám, én a többi pásztorok közt csak monyotor vagyok. Hanem én azért neked túrót ordát nem adhatok, mert az a vén öreg mind elhúzta a mü bérünköt. Hanem, de ha nem, egy nyulacskát ugyan szépet adok. Vegyed el jó nevén, melyet most adhatok, holnap, holnapután többet es adok, ha fogok.
Felkel s a többiekhez fordulva kérdi:
– Jézuskának ajándékot adátok-e?
A másik két pásztor:
– Adtunk, csak az a vén öreg nem adott!
A monyotor:
– Hát hol van? Keressük csak meg!
Elmennek mind a hárman és keresik. Végre megtalálták a szegletben, ahogy alszik.
Monyotor:
– Itt vagy-e te vén öreg?
Az öreg felébred és egyet morog. A monyotor:
– Aluszol-e?
Öreg: Mit-e?
Monyotor: Jézuskának ajándékot adsz-e?
Öreg: Hát tán tük adtatok es?
Monyotor: Adtunk hát, gyere, adj te es!
Öreg: Adok es, csakhogy elé mehessek!
A többiek támogatása mellett feltápászkodik, elémegy, és letérdel a betlehem előtt.
– Óh, édes kicsi Jézuskám, én a többi pásztorok közt a legöregebb vagyok. A nagy számadásban még a hajam es mind elhullott. A sok ordafőzésben még a füst es megfogta a szakálomot. Hanem én azért neked túrót, ordát nem adhatok, mert az a sok sinter kezébe való mind elhordta valahány, annyi felé. Hanem, de ha nem egy bogláros szíjjacskát ugyan szépet adok. Vegyed el jó nevén, melyet most adhatok. Holnap, holnapután, többet es adok ha csinálok.
Aztán felkel. Szűz Mária ekkor így énekel a pásztorok felé fordulva:
Köszönöm, fiaim, mindnyájan tinektek,
Kévánom, hogy mennyben koronát nyerjetek!
Utána a négy pásztor körbe áll és a Szűz Máriával és angyallal együtt énekel:
A szűz szülő szent Fiát örvendezvén
Rózsa nemzé liliomát, jer, dicsérjük.
Atya nélkül születtetek, jer, jer vigadjunk!
Az ének ütemére a pásztorok egyszerre körben járnak, még pedig bal felé indulva kettőt lépnek (az első ütem), azután megállnak, de egymással szembefordulva, a botjukat egyszerre földhözütik és mélyen meghajtják magukat (a második ütem). Így mennek körül, míg az ének végére nem érnek.
A fejő pásztor: Hajrá Tódor, vén nagybátyám, hallod-e, mit mondok? A kis Jézuska kedvéért járnánk egypár táncot! Ráda Ignánc, a román bakter es ezt mondta: „Nem bánnánk, ha valahol egy rongyos muzsikást kaphatnánk!”
Öreg: Hiszen az jó volna! Öreg létemre ugyan raknám! Ezt a füstös bandámat bizony meghordoznám!
Monyotor: Halló, pásztorok! Muzsikásra szükségetek volna, kivált es mái nap vigadni akartok. Mindjárás aztán indulok, higyjétek, bajotokban majd híven szolgálok. (Elmegy.)
A többiek: Meglátjuk, milyen legény lesz.
A monyotor éppen az ajtóban találkozik a furulyással, aki most lép be először. Itt vagy-e, Zóriás?
Furulyás: Itt vagyok hát. Velem mi bajod vagyon?
Monyotor: Hallottam, barátom, a múlt esztendőben a pásztorok közt főfurulyás voltál.
Furulyás: Ugyan sokat hallasz. Voltam hát, mi voltam. Téged nem es tudlak. [534]
Monyotor: Hanem azért vedd elé muzsikád, zengesd meg likjait hangokval.
Furulyás: Elé, ha megfizetsz.
Monyotor: Még, a zergősvel. (Megrázza a botját feléje.) A furulyás belefú a furulyába. A monyotor pedig visszamegy a többiek közé és így szól:
– Itt a muzsikás, elhoztam, pásztorok. A kis Jézuska kedviért lehet hát vigadnunk, s vigasságunkat néki felajánlani melyet ő jó nevén veszen, azt mü es jól tudjuk!
– Öreg: No, izzadt öregem, táncoljunk egy kicsit! Muzsikát, öregem a kicsi Jézuska, hadd örüljön neki! Fel a táncra pásztorok! Te meg, öreg, rajta!
A furulyás furulyál, a pásztorok körbetáncolják, de mind külön-külön.
A furulyás a végén: Fizess már, öregem, mert én tovább nem muzsikálok!
A pásztorok ekkor mind rárohannak, fenyegetik botjukkal, mintha ütni akarnák. Ez megijed és ismét furulyál, a pásztorok pedig összefogódzva táncolnak.
A meddő pásztor botjával megveri a gerendát.
– Induljunk más útnak, kedves atyafiak, mert más háznál es jó emberek várnak.
Az öreg pásztor botjával nekimegy a meddő pásztornak:
– Hogy gondolod útnak ily szorgos járását, nem gondolod, öreg vagyok, testnek nyugovását?
A fejő pásztor: Óh, te vén bohó, balgatag, vén nagybátyám, nem gondolod, mit példáz azzal: alázatosságát azzal jelenti!
Az öreg meglöki a fejőt:
– Én vagyok János, Venin Lajos fia, Kuridon bátyámnak kedves atyafia. Már én es jól tudom ez napoknak számát. Ma es más mondta meg nagykarácsony napját. (A botjavégét a földhöz üti.)
Monyotor a házigazdához:
– Ennek a gazdának tavaly es én voltam a báccsa. Hej, de jó gazdám volt ő nékem akkor es. Százszor kértem, de nem adott egyszer es. De bezzeg most megtöltené még a galugáimat es pilifejérkével.
Közben bejön a hatodik pásztor is a panusás, akire a négy pásztor ráront és lökdösi a háziasszony felé. A panusás:
– Látom gazdiasszonynak sűrű mosolysását, keresi a kácsát, kinyitja a ládáját kiveszi számunkra hat ezüst garasát s három részbe felfont szép. piros kolbászát, s még amellett szent János kalácsát.
Erre a király megrázza ,a betlehemben levő csengőt, mire a pásztorok eltávoznak a házból. A király az ajtó és a betlehem között sétálva énekel:
Egész kereszténység mondhassa áldottnak,
Pestis ellen levők itten pátrónusnak.
Szent Betlehem versét hallá az angyalnak,
Szent imádságával ellentálló annak.
Mert nyolcvanezeret egy órában megölt,
Szűz Anyánk képével nagy diadalmat tett,
Azután Istennél a kegyelem megvolt.
Haragos fegyverét az angyal letevé
Mennyek királynéját énekelni kezdé.
Ki hiszi szent Gergét, e szót hozzátevé!
Ti pedig, jó gazdák, kik itt hallgattátok,
Alacsony munkánkat meg sem utáltátok,
Mi immár elmegyünk, vígan maradjanak.
Majd szavalva: Áldás, békesség a következő újesztendőben!
Ekkor kezetfog. a házigazdával s azután a szolga fejére teszi a betlehemet, s olyan sorrendben, ahogy jöttek, távoznak. Jobbmódú házakban a rendes ajándékon kívül meg is tisztelik őket borral, édes pálinkával, vagy teával.
*
E betlehemes játéknak mind a mai napig való megőrzéséivel hallatlanul értékes kincset mentettek ide át Bácskába a bukovinai székelyek: az egyik legősibb karácsonyi misztériumot, amelynek váza még a középkorban sarjadt a magyar szívéből. De amelynek csak igen rövidített, halvány csökevénye tengődik nálunk sőt a legtöbb bácskai faluban már teljesen ki is veszett. [535]
De szemléljük most tovább a székely karácsony megünneplését.
Karácsony ünnepét ők az ősi egyházi fegyelem szerint tartják meg: három napon át. Mind a három nap ünnepi istentisztelet van délelőtt és délután is a székely templomokban.
Negyednap, Aprószentek napján, náluk is dívik a „suprikálás” szokása: egymás megvesszőzése. Ez a bukovinai székelyeknél úgy történik, hogy a férfiak suhogó pálcát vesznek kezükbe és az utcán akit érnek, végigvesszőzik. És közben ezt mondják:
– Aprószentek, Dávid, Dávid, jó egészségével viseld az újesztendőt!
Akkor a pálcát odaadják a másiknak és az viszonozza a vesszőzést. Mondásuk szerint „így megtisztelik egymást!”
Szilveszter napján az esti hálaadáson ott szorong a falu apraja-nagyja teljes számmal. Ilyenkor felolvassák az anyakönyvek elmúlt évi adatait. És megelégedéssel hallgatják mindig, hogy a születések száma majd még egyszer annyi, mint a halálozásoké… Éjfélkor pedig megszólalnak a toronyban az összes harangok: jelezve az újév beköszöntését.
Vízkereszt napján, illetőleg annak nyolcada alatt, meg kell szentelni minden székely házat. Amíg a lelkész a szertartást végzi, a kántor felírja az ajtó fejfájára az évszámot, de közé a három sz. király neve kezdőbetűit és kereszteltet illeszt.
…Fölötte értékes megnyilvánulásai e szokások a székely léleknek. Először is azt bizonyítják, hogy a nép szíve gyökeréig magyar: hiszen több szokást még a magyar ősvallásból mentett a mába: nemcsak a „kolendálás”, hanem az asztal alá való szénahintés is a magyar ősvallás téli Napünnepének szertartása volt, amelyet a téli Napforduló napján: XII. 21-én ünnepeltek. Az egymás vesszőzése pedig azon ősi napfordulati szokás maradványa, amikor minden családapa nyír faággal megvesszőzte gyermekeit, sőt állatait is, – „hogy az új esztendőben erőben egészségben tartsa meg őket a mindent éltető és szaporító „aranyszakállú Nyírfaszelem”: az aranysugarú Napisten.”
De a székely karácsonyi szokások túlnyomó részén a mély keresztény hit aranya ragyog. A székely lélek vallásos buzgósága az év e legszentebb napjain valóban a tetőpontját éri: oly gyönyörű és ájtatos, amellett dús e karácsonyi szokások sora, mint kevés helyen másutt a magyarnál.
Bácskai székely telepeink valóban azon fényes csillagok, amelyek túlragyogják a mai étet fájdalmas sötétségét és legboldogabb, legtündöklőbb fénnyel most ragyognak fel: Krisztus születésének áldott éjszakáján…