Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. október) 10. szám

Szalatnai Rezső: Szlovákiai magyar irodalmi füzetek

Harmadik éve adja ki a pozsonyi Toldy Kör ezeket az egy és másfél-íves füzeteket, csöpp tanulmányokat, elbeszéléseket, néha költeményeket is. Az első sorozat hívta fel, annak idején, a figyelmet az új szlovákiai magyar mondanivalóra. Azóta, úgy tűnik fel, mintha e kisméretű forma túlélte volna elhivatását. A kis tanulmányok elférnek a Toldy Kör évkönyvében is, melynek épp az a szilárd, pontos célja, hogy a szlovákiai magyarság szellemi lélegzését évenként lerögzítse. Talán e kis füzetek helyett ma már méltóbb volna egy-egy nagyabb tanulmány, könyvnyi mű kiadása. Egy-két ilyen könyv évenként több volna, mint tíz aprócska füzet. Elforgácsolódnak a miniatűrökben. A forma is nevelően hat. Ahol nincs kristályosító és bíráló irodalmi folyóirat, ott pláne a hitelesített kánon erejével bír. Itt az ideje nagyon, hogy a nagyobb forma igényesebb és lényegesebb erőfeszítésekre ösztökélje a szlovákiai magyar írástudót.
Esterházy János Magyar hétköznapok című füzete a szlovákiai magyarság vezető politikusának beszédeiből és cikkeiből összeválogatott szemelvényeket tartalmaz. Az idézetek túlkurták ahhoz, hogy Esterházy János politikai és emberi arcképét összeállítsák az olvasónak. Kevesebb: több lett volna. Egy-két nagyobb megnyilatkozás nyilván közelebb hozta volna Esterházy érdekes egyéniségét, mint ez a sok aprócska mondat. De még ezekből is látható Esterházy biztos egyensúlya, a magyar történeti értékrendhez való hűsége, kereszténysége és zavartalan európaisága. A mai magyar politikusok között is Esterházy János számottevő egyéniség, akit hasonlíthatatlan helyzet érlelt azzá. Ami megnyilatkozásaiban sajátosan szlovákiai, az a meleg családiasság, mely mind a magyar, mind a szlovák problémát e föld hagyományainak és természetének nyugodt törvényei szerint értékeli.
A füzetek közül tartalma szerint a legjelentősebb Aixinger László 24 oldalas tanulmánya Széchenyi István pozsonyi vonatkozásairól. A tárgy abból az anyagból való, melyet éppen szlovákiai szakértőknek kellene feldolgozniuk. Minden más téma jelentéktelen és másodrendű az ilyen tárgykör mellett. A szlovákiai vonatkozású magyar tárgykört senki sem dolgozhatja fel úgy, mint mi, akik nemcsak az anyaghoz és a tájhoz kötve élünk, de tapasztalatok és látószög dolgában is felülmúltjuk a nem idevaló kutatót. Aixinger László, a régi Pozsony hűséges fia és pontos ismerője, ismét figyelmezteti a fiatalabb kutatókat, hogy a helyi és tájtörténet feladatai a legfontosabbak. Kis műve az első vázlat Széchenyi pozsonyi napjairól. Pozitivista szemlélettel összeszőtt kép, melynek becse a mögötte felhasadt távlatokban keresendő. A reformkori Pozsonyról nincs mindmáig összefoglaló történeti képünk, holott ez a korszak a koronázó város legnevezetesebb idejét jelenti. Aixinger László az 1809-es Pozsony képével kezdi mondanivalóját; akkor jelent meg először a város falai között Széchenyi. Azután a rendelkezésére álló anyag bizonysága szerint bemutatja Széchenyi minden pozsonyi időzésének eseményét. A városkép leíró részei után elmondja, [472] milyen ebben a korban a pozsonyi élet s milyen változtatással helyezkedett el benne a legnagyobb magyar. Idézi Széchenyi naplójának Pozsonyra vonatkozó mondatait, számbaveszi Széchenyi lépéseit mind, lakását, szórakozó helyeit, közéleti szereplésének színtereit pontosan jelzi. Ugyancsak itt tudjuk meg, hogy Széchenyi emlékét először a pozsonyi diákok örökítették meg, tragikus halála után, 1860-ban, nyilván elsőnek az egész országban. És közli az író Széchenyi Pozsonyban megjelent öt művének bibliográfiáját is. Aixinger műve úttörő jellegű felhívás.
Fölöttébb érdemes kezdeményezésről győződhetünk meg a sorozat dupla-füzetében. Itt Mayer Imre közli Szlovákia neves magyar szülötteinek nevét s néhány lexikális sorban a legfontosabb adatokat is róluk. Mi sem fontosabb ennél. Hisz Szlovákia a magyar szellemiség egyik legdúsabb termőföldje volt századokon keresztül. Nemcsak a születés jogán, hanem az idevaló működés és hatás érdemén tartjuk számon mindazokat a magyarokat, akik e föld egyes pontjait és tájait átszellemítették. Mayer Imre csupán azokkal óhajt foglalkozni e csöpp lexikonban, akik Szlovákia mai területén születtek. 110 magyar író, művész, tudós, közéleti tényező nevét jegyzi így fel, nyílván a helyesen felfogott honismereti nevelés szempontjából. Munkába vitathatatlanul értékes. Épp azért néhány bíráló megjegyzése kell fűznünk hozzá. A kis cikkekben elengedhetetlenül fontos volna a szlovákiai vonatkozások kidomborítása, különösen közismert nevekkel kapcsolatban. Ezt nem találjuk itt. Így többek között a születés helyének pontos meghatározását hiányoljuk egyes címszóknál. A szerző talán régebbi kiadású forrásműveket használt s ez néhány esetben tévútra vezette. Így például szlovákiai születésűnek állapítja meg Mányoki Ádámot, aki szerinte Sokol-Szokolyán születet. Mányoki Ádám, a festőművész tényleg Szokolyán született, de ez a Szokolya nem Szlovákiában, hanem a magyarországi Hont-megyében van, ahol mint ismeretes 1932-ben Kisfaludi-Stróbl Zsigmond emléktáblájával jelölték meg szülőházát. (Azonkívül Mányoki ismert Rákóczi-képe nem Drezdában van, hanem a Szépművészeti Múzeumban.) Természetesen, mint a bevezetőben maguk a szerkesztők is írják, ez az összeállítás nem teljes. Azt hiszem, feljegyzéseim alapján, kétszázon is felül van azoknak a száma, akik itt születtek, Szlovákiában, s a magyar szellem térképén megörökítették magukat. Kár, hogy e kis, hasznos első összeállításból is kimaradt többek közt néhány nevezetes név. E hiányok ellenére is Mayer Imre törekvését úttörő jellegűnek kell elismernünk.
A többi füzetből kiválik még a Stelczer Lajosé. Magyarok Szibériában a címe. A szerző az első világháborúban szerzett hadifogolyélményei alapján írt csöpp emlékiratot, melynek józan, bölcs hangja és magatartása inkább pedagógiai, mint irodalmi jellegű. Stelczer sokszor háttérbe szorítja az érzékleteset, a személyeset s általános vonásokkal elégszik meg. Holott épp az a néhány élménybeli vázlat-vonás, amit mégis feltüntet, mutatja, hogy a fogság naplója az élmény irodalmi megjelenítésével ebben a kategóriában, az irodalmiban, maradhatott volna. Így viszont kisebbségi elhivatása van, mint e sorozat minden darabjának: neveljenek, oktassanak a leírások, az analógiák erejével.
A hatodik füzet ezt a címet viseli: „A legnagyobb magyar egy [473] magyar kisebbség szemléletében.” S három előadást tartalmaz Széchenyiről, melyek a kiadó Toldy Kör Széchenyi-ünnepségén hangzottak el 1841-ben. Az elsőben Aixinger László a mai népi gondolatot állítja meg Széchenyi tanításában, mint a nemzeti egység és öszefogás erejét. A másik előadásban Mayer Imre Széchenyi nemzeti önnevelését elemzi s állítja mintaként elibénk. A harmadikban Duka Zólyomi Norbert Széchenyi eszméit időszerűnek tartja napjaink új Európájával kapcsolatban.
Ifjú szívekben a címe Környei Elek füzetének. A szerző hat kis újságcikke sorakozik itt, azzal a lelkes, rajongó hévvel tele, mely az élénktollú közírót jellemzi. Ott a leghatásosabb Környei szava, ahol a legegyszerűbb, legőszintébb. Ez egyébként minden írói gyakorlat legrégibb receptuma. Ezenkívül L. Kiss Ibolya egyfelvonásos parasztkomédiáját, Ásguthy Erzsébet hangjátékának egy részletét, Páll Miklós három novelláját és Thúróczy Tibor egy elbeszélését találjuk meg a többi füzetben.
* Szerkeszti: Esterházy János és Aixinger László. Kiadja a Toldy Kör, Pozsony.