Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. október) 10. szám

Bálint Sándor: A délmagyarországi bolgár népélet

A Délvidék tarka népi egyvelegébe Torontál-, Temes- és Krassószörény-vármegyékben a bolgár szórványok is érdekes színfoltokat szőnek bele.
Tudjuk, hogy a bolgárok voltaképpen fajrokonaink. Egy bolgár-török törzs szervezte meg a mai Bulgária szláv őslakóit, később azonban elvesztette régi anyanyelvét és kultúráját, azaz elszlávosodott. A középkori magyar-bolgár kapcsolatok élénkségére jellemző, hogy egyes kutatók szerint a Délvidék magyarsága a honfoglalás után bolgár „kultúrzónába” került, amely csak később, a nyugati kereszténység fölvételével, főleg Ajtony legyőzésével (1028) kezdett hanyatlani. A középkori magyar-bolgár kapcsolatok különösen Nagy Lajos korában válnak élénkké. Nagy Lajosnak sok gondot okozott az anarchista jellegű bogomil eretnekség, amelynek éppen Bulgária volt a főfészke. Elfoglalja Viddin vidékét (1365) és a bodonyi bánságot szervezi meg belőle. Az odarendelt magyar franciskánusok állítólag 200 ezer lelket térítettek át a katolikus vallásra. Amikor Viddint elvesztjük, a katolikus bolgárok hazánk déli részeire menekülnek és a török hódoltság idején a Karas völgyében húzódnak meg.
Buda felszabadulása után újra katolikus bolgár rajok vándorolnak hazánkba. Ezek leginkább a Temesközben telepednek le.
A magyar földön élő katolikus bolgárok tehát két nagyobb csoportban élnek. Az egyik rész a Karas folyó völgyében, ezeket krassovánoknak hívják. Életmódjuk kezdetleges, leginkább pásztorkodással foglalkoznak, erős román hatások jellemzik őket.
A Temesközben élő bolgárok főleg Óbessenyő (Torontál) és Vinga (Temes) vidékén telepedtek le. Hagyományaikhoz szívósan ragaszkodnak. A földmívelés és belterjes állattenyésztés révén jólétben élnek. Mi inkább ez utóbbiakról szeretnénk szólani.
A temesközi bolgár faluk (Óbessenyő, Bolgártelep, Valkány, Módos, Csákovár, Denta, stb.) településformáira és háztípusaira – éppenúgy, mint más nemzetiségekére – jellemzők a Mária Terézia-korabeli telepítési előírások: parkszerű főtér a templommal és egyéb középületekkel, széles, sakktáblarendszerben bővülő fásított utcák, tágas udvarok, jókora kertek, tetszetős hajlékok. A ház hármas tagozódású: tiszta szoba, konyha, kis szoba, előtte tornác, az udvaron a különböző mellékhelyiségek. Anyaga leginkább vályog, csak az alap készül téglából. A bolgár ház belső díszítésében nagy szerepük van a háziszövésű és hímzésű takaróknak és térítőknek.
A délvidéki bolgárság még sokat megőrzött a népi önellátás régi világából. Ez viseletén is meglátszik. A kalap és [446] csizma, lábbeli kivételével minden az ő kezéből kerül ki. A férfiak nyáron mezítláb, vagy papucsban járnak, ünnepeken alacsonysarkú, elől ráncos, hegyesorrú csizmát húznak és keskenykarimájú pörge kalapot viselnek. Télen vitézkötéses magyar nadrágot, bőrmellényt és fehér vagy sötét posztókabátot, ezen fölül pedig a felsőlábszár közepéig érő fehér ködmönt, fejükön fehér báránybőr sipkát viselnek.
A bolgár nők viselete még sokat megőrzött az öltözködés ősi életkor- és állapotjelző hagyományaiból. A lányok viseletének legjellegzetesebb darabja a gazdagon kivarrt patyolating és a díszítésektől valósággal roskadozó kötény. Az asszonyi sorsot a pistyir, furcsaállású fejkendő jellemzi.
Bolgárjaink táplálkozása már eléggé alkalmazkodott a magyar konyhához, de még mindig ismernek néhány ősi ételkülönlegességet, így a komlóval élesztett rétest, a mákkal és mézzel ízesített árpakását (balgur), stb.
A délvidéki bolgárban a patriarkális közösségi szellem még elevenen él. Az ősi házközösség (zadruga, fis) nyomai még ma is föllelhetők. A kölcsönös segítség paraszti készsége szépen nyilatkozik meg tűzvész idején. A leégett szegény embernek az egész falu ingyen hordja a meszet, homokot, fát és vályogot. Ingyen ácsolják és építik föl a házat, takarmányt hoznak jószágainak, hogy újra talpraállítsák. Templomi célokra is mindenki szívesen áldoz. Különösen ragaszkodnak a barátokhoz, akik valamikor Magyarországba vezették őket és akik mindenkor anyanyelvükön szólottak hozzájuk. Érthető tehát, hogy a rádnai és szegedi franciskánus kegyhelyeket – amíg lehetett – a bolgárok mindig nagy számmal keresték föl.
A bolgár embert komolyság, hallgatagság, munkaszeretet jellemzi. Érdekes, hogy a szegényebbje napszámosnak szívesen elszegődik, de cselédnek nem. Az asszony is keményen dolgozik: lent, kendert termel, őmaga is dolgozza fel asszonybarátaival kalákaszerű munkaközösségben.
A bolgár a mulatságban, táncban kimért, nem kurjongat, nótakincse szegényes, ritkán dalol. Ellenben, ha valami különös, akár szomorú, akár víg esemény adja magát elő, azt versbe szokta szedni.
A bolgár ember mélyen vallásos. Szeret templomba járni, énekelni, imádkozni. Nem ül le az asztalhoz, ki nem megy a mezőre, vásárra, útra, amíg magára szenteltvízzel keresztet nem vetett. Az anya szenteltvízzel hinti be alvó kisgyermekét, a családtagok fekvőhelyét. A közösség legtiszteltebb embere a pap, plébános, akiben a bolgár szinte emberfölötti lényt lát: szertartásaival, imádságaival elhárítja a veszélyt, meghiúsítja a gonosz lélek incselkedéseit, áldást ad a háztájékra, földekre. A múlt században még általános hiedelem volt, hogy a pap ki [447] tudja nézni az ostyából meg fog-e halni a beteg, vagy nem. Ő tudja a misekönyvnek, vagy a Szentírásnak véletlen felütött helyéről, boldog lesz-e a házaspár, vagy nem. Vitás esetekben hozzá szoktak fordulni, mert ő pártatlan és „szenteltkezű”. A paplak előtt kalapot emelnek a férfiak, akár látják a plébánost, akár nem. Ha az utcán megpillantják, azonnal abbahagyják munkájukat a ház előtt foglalatoskodó asszonyok és megcsókolják a pap kezét, majd a homlokukhoz érintik. A kisgyermekek ruhája szegélyét csókolják meg. Ez a magatartás a bolgár nép teokratikus múltjával is magyarázható, amikor egyedül papok voltak a vezetői.
A bolgár népnek érdekes szokásai is vannak, amelyekben sajátos módon vegyülnek a katolikus kultusz elemei ősi szláv hagyományokkal. A bolgár ragaszkodik szokásaihoz, ösztönösen érzi összetartó erejüket.
Az esztendő kiemelkedő jeles napja a karácsony. A karácsonyi vacsorához úgy készülnek, hogy a szobát teleszórják szalmával. Az asztal tetejére is jut belőle. Az abrosz négy sarkába annyi fokhagymagerezdet köt a gazdaasszony, ahány családtag van. Az asztal közepére pedig gabona- és tömjénszemeket szór. A vacsora a szenteltgyertya meggyújtásával kezdődik. A gazda imádkozik, majd a gyerekek kezet csókolnak neki és ezt mondják: szerencsés újjászületését kívánjuk a Jézusának! Ezután hozzá fognak az evéshez. Az asztal közepére tett, különféle karácsonyi jelképekkel (bárány, csillagkereszt) díszített kalácsot először a ház feje szeli meg és mindenkinek juttat belőle egy darabkát. A vacsora étrendje egyébként halleves, főtt szilva, balgur, gyümölcs, stb. Vacsoraidő után kezdődik a kántálás: szegényebb gyerekek házról-házra járnak és énekelnek. Karácsony estéjén a jószágokat, a betlehemi esemény tanúit is különösen jól tartják. Az estének a bolgároknál is gazdag hiedelemanyaga van. Így azt tartják, hogy karácsony éjszakáján megnyílik az ég és be lehet látni a mennyországba.
Aprószentek ünnepén megajándékozzák a gyermekeket ruhával, pénzzel, gyümölccsel. A felnőttek ilyenkor elnézőek velük szemben.
Szilveszter estéjén lámpással indulnak az év utolsó vecsernyéjére. Hazaérve másodszor esznek a karácsonyi kalácsból. Közben megkezdődik a durrogatás, ostorpattogtatás a gonoszok elriasztására.
Újév reggelén pisztolyt szoktak sütögetni. A gyerekek gyümölcsfavesszővel veregetik egymást, majd az idősebbeket is, miközben újévi köszöntőt mondanak.
Vízkereszt napján kezdődik a házszentelés: a pap a ház minden zegét-zúgát kifüstöli, beszenteli. Ilyenkor szokták a gyerekek keresztszüleiket meglátogatni. Ez valószínűleg még [448] a keleti egyház liturgikus hagyományaiban gyökerezik, amely a keresztség napjának is nevezi.
Gyertyaszentelő Boldogasszonykor minden család több gyertyát szenteltet a templomban. A szallagokat, amelyekkel a gyertyákat átkötik, a gyermekek ingébe fűzik, hogy a betegségtől így megóvják őket. Ezenkívül sok keskeny szalagot is tesznek a szentelendő gyertyák mellé, hogy az áldás szava azokat is érje: velük szokták összefűzni a fehérneműket. A szentelt viaszgyertyát válságos pillanatokban: jégveréskor, szülés alkalmával, nagy ünnepek előestéjén, stb. szokták meggyújtani.
Farsang végén kora reggel kocsira ül az egész család, az asszony még fonóját is elviszi magával és víg ostorpattogtatás, kendőlobogtatás közben hajtanak valamelyik ismerős házához. Ott elmulatnak napestig, sőt késő éjszakáig. Farsang utolsó napján, Vingán a ćurka, vagyis a farsangi báb körüljáratása dívik. A legények asszonyruhát öltenek, ökörszarvat kötnek a fejükre s a szekérre maguk mellé egy fölcicomázott bábút ültetnek, amelynek szörnyen udvarolnak.
Hamvazószerda reggelén hamvazás után zászlókkal sietnek ki a mezőre, elégetnek egy csomó kukoricaszárat és azt mondják: meghalt a farsang. A böjtöt a bolgár szigorúan veszi. Kenyéren, babon, káposztán, paprikán kívül alig eszik mást.
Baba marta ünnepe még Bulgáriából való, de már kiveszőben van. Március havának első holdnegyede után tartják. Az ószlávok megszemélyesítették a hónapokat is. Március havát nőnek érezték és éppen ezért mai napig az asszonyok hónapjának tekintik. Ilyenkor az asszonyokat férjeik kényeztetni szokták. Ugyanis baba marta (március asszony) a durva, kíméletlen férjeket azzal bünteti meg, hogy fagyot kér februártól és ezzel tönkreteszi a termést, elöli a bárányokat és a születendő gyermekeket.
Szent Tamás (márc. 7) napján ültetik a kotlóst a tojásra. Hogy valamennyi tojást kikeltse, a gazdaasszony szalmát szór a földre és arra ő maga is leül, hogy ezzel az analógiás varázslattal a kotló jól üljön. Aznap mindenkinek, aki a házba vetődik, le kell ülnie, különben elviszi az aprójószágokról remélt hasznot.
Gyümölcsoltó Boldogasszony napján vörös bort isznak és pattogatott kukoricával vendégelik meg egymást, hogy egész éven át egészségesek maradjanak. Az ünnepen ivott vörösborról az a hiedelem, hogy vérré válik az emberben. A pattogatott kukoricával pedig mágikus úton-módon a természetet akarják rügyfakadásra bírni.
A húsvéti ünnepeknek kiemelkedő játékos szokása a fiatalság tojásütése. [449]
Pünkösd napján a házat zöldággal szokták földíszíteni. A pünkösdölést, pünkösdi királyné választását nem ismerik.
Apróbb szokástöredékek egyéb napokhoz is fűződnek.
Az élet három nagy szükségét: a születést, házasságot és halált a bolgár nép is nagy emberi elragadtatással ünnepli meg.
Szüléskor az asszonyt a sarokba, Mária képe alá, fejjel az ajtó felé kell fektetni, különben a magzat meghal. Az újszülöttet szenes vízben azonnal megmossák. Tanácsos a gyermeket mielőbb megkeresztelni, hogy a rossz nézés meg ne verje, a boszorkány meg ne fojtsa. A keresztelés után azonban még egy hétig nem szabad a gyermeket igazi nevén hívni, mert figyelmesek lesznek rá a gonoszok. Talán innen van, hogy sok bolgár másképp írja és másképp nevezi magát. A kisdedet az első hetekben éjjel-nappal őrzik, főleg a harmadik és hetedik éjszakán. A keresztszülék nagy tiszteletben részesülnek. A komák között hetedíziglen tilos a házasság.
A bolgár aránylag korán házasodik. Legtöbb helyen az a szokás, hogy a szülék még kis korukban eljegyzik gyermekeiket egymásnak. Szerződést is kötnek, bánatpénzt tesznek le a plébánosnál arra az esetre, ha valamelyik szerződő fél később eláll a szándékától. Sajátságos dolog, hogy a lányok egy-két évvel idősebbek szoktak vőlegényüknél lenni. Óbessenyőn a kezdeményezés joga régebben a lányt illette. Ugyanis vonzódása jeléül pistyirt küld a legénynek. Ez mintegy fölhatalmazás arra, hogy megkérheti a kezét. Ha a legény elfogadja, ez annyit jelent, hogy el akarja venni a lányt. A legény szülei selyemkötőben különféle ajándékokat küldenek viszonzásul a lánynak, elmennek a lányékhoz, ahol megvendégelik őket. Az eljegyzés alkalmával a mátka lefátyolozva lép a szobába, sorba csókolja a vendégek kezét, a lakomán azonban nem eszik. A vőfénynek (kum) lánykiadó rigmusára körülvezetik a szobában, füle mögé rózsát dugnak, vállára piros szallagot kötnek, ujjára gyűrűt húznak. A legény egészen a lakodalomig nem találkozhatik a lánnyal.
A lakodalmat a lányos háznál tartják meg. A menyasszonynak saját készítésű, teljesen új ruhában kell megjelennie az esküvőn. Fejére óriási, majd egy méter átmérőjű lefátyolozott koszorút tesznek. A lakodalmi menetben a vőlegény nem vesz részt. Valahol a templom körül lesi a násznép jövetelét. Látszólagos érdektelenségét meg kell őrizni és azon kell lennie, hogy észrevétlenül osonjon be a templomba. Az esküvő után az új pár a templom ajtajáig együtt megy, itt azonban elválik egymástól.
A menyasszony a lakodalomra érkezőket a küszöbön állva, kézcsókkal szokta fogadni, a mulatságba azonban nem vegyül. [450]
Késő este megjelenik a fiatal férj is. A kum felöltöztetett alakokat vezet be új pár gyanánt, végre azonban az igazi jön be. Most mutatkoznak a nyilvánosság előtt először. A vőlegényt kínálgatják, de semmihez sem szabad nyúlnia. Egyes helyeken be sem jöhet a lakodalomba, hanem kinn kell rejtőzködnie az istállóban, vagy a padláson.
Vacsora után a menyasszonyt különféle próbáknak vetik alá. Jelképesen csépeltetnek, kapáltatnak vele, sőt be is fogják az ekébe és mintegy fölszántják vele az udvart. Mindezt békésen, szótlanul állja ki. A lakodalmi vendégség végeztével az új ember elkéri élete párját szüleitől, akik áldást adnak a siránkozóra. Majd felrakják ládáit a szekérre és végső búcsút vesznek tőle. Az új ember néhány barátja kíséretében viszi haza feleségét, akinek új hajlékának küszöbén kenyeret, sót, mézet nyújtanak. A lakodalmat követő vasárnap avatni viszik az új asszonyt, hogy majd szerencsésen szüljön.
Az élet harmadik szüksége a halál. A haldokló bolgár elkészíti végrendeletét, megbeszéli temetését, magához hivatja a papot. Feje fölé szentelt gyertyát gyújtanak. Alig száll el a lelke, felfordítják az edényeket, nehogy a lélek alájuk rekedjen és a házbelieket nyugtalanítsa. Különösen akkor, ha életében rosszul bántak vele és így van okuk a félelemre. Azután cipókat sütnek, kis viaszgyertyákat ragasztanak rájuk és a rokonokhoz küldik azzal a kérelemmel, hogy imádkozzanak a megholtért. Ismerik a virrasztást is. Temetés után tort szoktak ülni. Mielőtt a halottas házba lépnének, a tisztulás jeléül megmossák kezüket és olvasóikat. A terített asztalnál előbb a megholtért imádkoznak, csak utána fognak az evéshez. A halottért természetesen misét is szolgálnak. A bessenyeieknél az özvegy guggolva imádkozik a mise alatt, a templom kövére ragasztott gyertya mellett.
* * *
Nagy vonásokban ez a délmagyarországi bolgárok néprajzi képe. A kutatásnak még sok tennivalója volna, ha mostanában nem ütköznék leküzdhetetlen külső akadályokba. Kötelességeinket azonban számontartjuk, eddig is teljesítettük és a viszonyok kedvezőbb alakulásával ezután is teljesíteni fogjuk, hiszen a magyar tudománvnak alig van sürgősebb és kézenfekvőbb feladata, mint hazai nemzetiségeink teljes megismerése.
Irodalom: Dolgozatunk anyagát főleg Czirbusz Gézának romantikusan szertelen, olykor kritikátlan, de egészében mégis tanulságos és szellemes munkáiból: A délmagyarországi bolgárok ethnotógiai magánrajza. Temesvár, 1882. továbbá A temes- és torontálmegyei bolgárok és A krassószörényi krassovánok. Budapest, 1913. Nemzetiségi Ismerteti Könyvtár VII. merítettük. Itt-ott felhasználtuk StraussAdolf: Bolgár néphit, Budapest. 1897. és Bolgár népköltési gyűjtemény I-II. Budapest, 1892. Thallóczy Lajos: Magyar-bulgár összeköttetések. Századok. 1898. Melich János: A honfoglaláskori Magyarország. Budapest, 1426. Kniezsa István: Magyarország népei a XI. száladban. Szent István. – Emlékkönyv. II. és Cs. Sebestyén Károly: Adatok a krassovánok néprajzához. Ethnogtaphia, 1941. adatait is. A monografikus feldolgozás elengedhetetlen föltétele lesz a délvidéki bolgár népélet bulgáriai örökségének és analógiáinak, továbbá a hazai egyezéseknek és párhuzamoknak korszerű kifejtése. [451]