Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. március 15) 3. szám

Vitéz Nagy Iván: Az újvidéki Keleti Kereskedelmi Főiskola

Délvidékünk megkapta első magyar főiskoláját. A jugoszláv uralom alatt volt ugyan Szabadkán egy jogi fakultás, mint a belgrádi tudományegyetem kikülönített kara, de annak mintegy 300 hallgatója között magyar nemzetiségű alig 30-40 akadt. A szegedi és pécsi egyetemek között ennek az önálló jogi karnak fenntartása nem lett volna gazdaságos, viszont felszámolásával Szabadka városa olyan új iskolaintézményhez jutott – az ország második állami óvónőképző intézetéhez –, ami sokban kárpótolta a „mezei jogászok” elhúzódott hadáért.
Nyilvánvaló volt azonban, hogy a visszakerült Délvidéket nem lehet a nemzeti művelődés legmagasabb fokát jelentő felsőoktatás-ügyi intézmény nélkül hagyni. Végigjárván a déli országrész városait, úgy tetszett, hogy egy ilyen intézménynek legmegfelelőbb székhelye Újvidék lehet. E városok közül Újvidék a legvárosiasabb. Századok óta fejlett kereskedelme és ipara, a jómódú polgárság magasabb színvonalú élete olyan környezetet biztosítana itt egy kultúrintézmény részére, amit a többi ún. alföldi jellegű városban nemigen találhatunk meg. Nagyszámú iskolái is biztosítani tudják, hogy egy főiskolának már a helyi keretekből is kellő növendéke adódik. A hely hát biztosítva látszott: de kézenfekvő volt az is, hogy ez az ipari és kereskedelmi gócpont – múltjánál és a vidéket benépesítő lakosság érdeklődési körénél, vállalkozói szelleménél, gazdasági hajlamánál fogva – egy gazdasági irányú főiskolát kapjon, mégpedig olyan szerkezetűt és hivatásút, amelyik különlegesen is megfelel Újvidék geopolitikai helyzetének.
Ez a város itt fekszik annak a Dunának partjainál, amelyik valóságosan összeköti Keletet a Nyugattal. Ma azonkívül hazánk déli kapuja is: ide érkezik meg Keletről az utas először, aki Nyugatra vágyódik. És a számára annyiszor megálmodott, ismeretlen és titokzatosan nagyszerű „Nyugat”-nak Újvidéken való bemutatkozása nem hátrányos a magyarságra nézve. Hiszen Újvidék valóban „város”, a városiasság minden külső ismertetőjelével: életritmusa, forgalma, társadalmi élete lüktető és európai színvonalú; lakói vendégszeretők és kitárt szívűek. Az idegen szívesen van itt, és szívesen tér ide vissza. Aki pedig Kelet felé indul, itt búcsúzik el Nyugattól. Kultúránk és a nyugati civilizáció itt váltják egymást azzal a kultúrával, amit viszont mi tartunk különösnek, egzotikusnak, „keletinek”. Ha a technikai civilizációnk talán nem is egyforma, azt azonban semmiképpen sem lehetne állítani, hogy ez a kultúra alacsonyabb volna, mint a miénk; egy azonban biztos, hogy – más. Ezen a Dunán valamikor evezősgályák, majd lovaktól vontatott dereglyék, később lapátos kerekű gőzösök, majd legújabban korszerű tengerjáró hajók szállítják le- és fölfelé az árukat. Csak ettől a várostól és szorgalmas, vállalkozó szellemű polgárságától és derék magisztrátusától függ, hogy ezek a hajók itt rakodjanak be és ki, és a létesítendő szabad kikötő révén az egész Dél-Magyarország fellendülését és újabb gazdagságot árasztó központjává erősítsék Újvidéket. A nagy, immár földrészeket összekötő vasútvonalak itt mennek át egyrészt Konstantinápolyon keresztül most már majdnem Közép Ázsiáig, másrészt Hamburgból indulóan Szalonikin keresztül a görög félsziget déli csücskéig. A korszerű, új nemzetközi autóút lehetővé teszi, hogy a Keletre induló gazdag nyugatiak itt is megálljanak, pénzt hagyva a vendéglátó iparosoknál, és felejthetetlen emléket víve magukkal messzi útjukra. Ha mindezt jól átgondoljuk, még közelebb juthatunk az új főiskola nemzeti feladatának megállapításában: a Kelet felé irányuló, új, szakképzettségében kitűnő, életformájában pedig lelkes és áldozatos szellemű [112] magyar kereskedőnemzedéket, amelyik azon az úton haladva, amelyen valamikor hódoltattuk Havasföldet, Észak-Bulgáriát, a macsói és ozorai bánságokat, Szerbiát és a Ráma királyságot, és leereszkedtünk a dalmát tengerpartokra is, most már nem a fegyverek erejével, hanem a magyar ipar és mezőgazdaságunk verhetetlen termékeivel és a magyar kereskedők kiváló szakképzettségével hódoltassa a Balkánt és a Közel-Keletet a magyar gazdasági expanzió szolgálatában.
Már a századfordulókor kitűnt, hogy ipari termékeinkkel a nyugati államok felé nem tudunk szélesebb utakat törni, és így e téren is ugyanazt a tradicionális politikát kell folytatni, mint amit már az Árpádok elkezdettek: a Balkán és a Kelet gazdasági megszervezésére lehetett csak gondolni. A magyar gazdasági imperializmusnak első céltudatos megfogalmazása a „Keletre, magyar” jelszava volt. Ipari termékeinkkel, bányászatunk és – amennyiben lehetséges – mezőgazdaságunk terményeivel is elsősorban a keleti és balkáni államok még nálunk is kezdetlegesebb gazdasági életterébe kell tehát behatolnunk, és nekünk, a magyar vállalkozóknak és kereskedőknek kell azoknak lennünk, akiknek bevonásával és útján ilyen irányú szükségleteiket ezek az államok elsősorban ki tudják elégíteni. Ezekből az elgondolásokból született meg a budapesti Keleti Kereskedelmi Akadémia, majd közvetlenül az első világháború kitörése előtt a fiumei Magyar Királyi Kiviteli Akadémia. A trianoni békediktátum országcsonkító rendelkezései exportlehetőségeinket is szinte egyik napról a másikra megszüntették, az új impériumok is lezárták előlünk határaikat, elvesztettük Fiumét is, és így megszüntette működését az említett két intézmény, amely hivatva volt a magyar gazdasági expanzió vezérkarát és harcosait kiképezni. A négyszeres országgyarapodás után szerencsésen megváltozván azok a körülmények, amelyek bezáratták az említett akadémiák kapuit, Szinyei Merse Jenő közoktatásügyi miniszterünk olyan intézmény életre hívására tett előterjesztést a Kormányzó Úr Őfőméltóságának, amely egybefogva a két régebbi alapítás feladatait, korszerű keretben biztosítsa, – amint a Szervezeti szabályzat mondja – : „hogy széleskörű kereskedelmi szakképzést nyújtson, ezzel hallgatóit a gazdasági életpályára eredményesen előkészítse, és egyszersmind a magyar állam és társadalom számára hazafias, nemzethű és erkölcsös tagokat neveljen. Különösen feladata a főiskolának a balkáni és közép-keleti államokban élő népek nyelvének tanítása, hogy ezáltal a kelet felé irányuló magyar kereskedelmi kapcsolatok fenntartására és fejlesztésére alkalmas szakembereket képezzen.”
1942. november hó 8-án nyílt meg az új főiskola az ún. Báni-palota termeiben. Rendes hallgatókul középiskolában vagy tanítóképzőben érettségit vagy képesítést szerzett fiú- és leánynövendékek vehetők fel. A tanulmányi idő két esztendő. A kötelező tárgyak óraszáma az első félévben 27, a másodikban 25. Ezek a következők: az I. évfolyamban – közgazdaságtan a gazdaságtörténettel, üzemgazdaságtan és kereskedelmi technikai gyakorlatok (számvitel, levelezés), magánjog, kereskedelmi és váltójog, gazdaságföldrajz különös tekintettel a Balkánra, kereskedelmi számtan gyakorlatokkal, közlekedéstan és politika különös tekintettel Délkelet-Európára; a II. évfolyamban – közgazdasági és külkereskedelmi politika, pénzügytan és pénzügyi jog, üzemgazdaságtan (piackutatás, mérlegtan), kereskedelmi és váltójog, nemzetközi és összehasonlító gazdasági jog, kereskedelmi számtan, nemzetközi fizetőforgalom, gazdaságföldrajz különös tekintettel a Közel-Keletre. Ezeken kívül mindenki köteles hallgatni egy nyugat-európai (német, olasz, francia, angol) és egy keleti nyelvet. Egyelőre a horvát, illetve a szerb, az orosz és a román, valamint a finn és a bolgár nyelveket lehet tanulni, kiépül azonban a török, a [113] görög, az albán, az arab és esetleg a japán nyelv tanítása is.
A gyakorlati kereskedői pályára vagy ipari vállalathoz készülő hallgatók a felsoroltakon kívül az áruismeretet, míg a pénzintézetekhez vagy biztosítási vállalathoz készülő hallgatók a banküzemtant és az ezzel kapcsolatos biztosítási számtan tárgyakat kötelesek választani. Nem kötelező tárgyak az I. évfolyamban a közjog és a közigazgatási jog, valamint a híresítés és hírverés (vagy idegen műszavakkal: a reklám és propaganda), valamint a nem magyar anyanyelvűek vagy a nem magyar iskolát végzettek részére a „magyar nyelvhelyesség” tantárgya. Minden hallgató köteles azonkívül – szabad választás szerint – valamelyik tanszak tanára által meghirdetett szeminárium heti 2 órát kitevő munkásságában is részt venni. Minden magyar állampolgár férfihallgató számára kötelező végül a „korszerű honvédelem” című kollégium hallgatása, amit egy vezérkari tiszt ad elő.
A hallgatók félévenként minden tárgyból kollokválni kötelesek, a második tanév végén pedig záróvizsgálatot tesznek. A záróvizsgálat tárgyai: írásbeliek a következő tárgyakból: a) számvitel és mérlegtan, b) kereskedelmi számtan, c) idegen (nyugati és keleti nyelvi kereskedelmi levelezés; szóbeliek: a) közgazdaságtan és kereskedelmi politika, b) üzemgazdaságtan, c) kereskedelmi és váltójog, d) gazdasági földrajz és vagy áruismeret, vagy banküzemtan; gyakorlatiak: a gyors- és gépírás. Az írásbeli vizsgálat tartama tárgyanként 5-5 óra, míg a szóbeli vizsgálaté legfeljebb fél óra, ezen időn belül a vizsgáztató addig kérdez, amíg a vizsgázó készültségéről kellő tájékozást nem szerez. A vizsgálat sikeres befejezése után a hallgató „Kereskedelemtudományi bizonyítványt” kap, mégpedig kitűnő, jeles vagy jól megfelelt, esetleg csak „megfelelt” érdemjeggyel.
Az intézet élén Urbányi János dr. igazgató áll, aki a pestszentlőrinci Állami Kereskedelmi Középiskola igazgatói székéből nyert ide kinevezést. Egyúttal ő az üzemgazdaságtan professzora. A jogi tanszékre dr. Julov Jenő mármarosszigeti törvényszéki bíró, a gazdaságföldrajzi tanszékre dr. Kádár László egyetemi magántanár, az áruismereti tanszékre dr. Király Sándor, a kassai Kereskedelmi Főiskola adjunktusa, a közgazdaságtani tanszékre dr. Tahy István, az Ipartestületek Országos Központjának titkára, a nyelvi tanszékre dr. Berczik Árpád székesfővárosi kereskedelmi középiskolai tanár, végül a kereskedelmi számtani tanszékre dr. Szörcsei László, a kassai Kereskedelmi Főiskola tanársegéde nyertek kinevezést.
Az ifjúság szociális viszonyainak figyelembevételével az egyetemeken előírt 232 P tandíjjal szemben félévenként mindössze 60 P-t kell fizetni. Körösi Csoma Sándor, a nagy Ázsia-kutató tudós nevéről elnevezett diákotthont is állított fel Szinyei Merse Jenő közoktatásügyi miniszter, ahol egyelőre 40, később 80 hallgatót lehet elhelyezni. A menzán kedvezményes ellátásban részesülnek a diákok. A kiváló hallgatók jutalmazására 5 teljesen ingyenes és 10 féldíjas internátusi hely is rendelkezésre áll. De máshonnan is érkeztek ösztöndíjak. A Németh és Társa szállítmányozó cég beltagja, Németh János igazgató 12 000 pengőt, Nagykovácsy Milenkó és Juhász István, a Gamma-gyár vezérigazgatója 5-5000 pengőt, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde 1000 pengőt, a m. kir. kereskedelemügyi miniszter pedig ugyancsak több ösztöndíjat ajánlott tel. A kultuszminisztérium ösztöndíjat rendszeresített azonkívül 2 bolgár és l-l török, görög és albán főiskolai hallgató részére is. Remélni lehet, hogy azonkívül is mind többen és többen érkeznek majd külföldiek az új főiskolára, és viszik el innét a magyar ipar és kereskedelem jó hírnevét.
*
A tudományos és kulturális élet Újvidéken mindig magas fokú volt, ha ennek színezete nem is volt mindig kimondottan magyar jellegű. Ezt a várost [114] ugyanis a „szerb Athén”-nek szokták emlegetni. Erre azonban mi, magyarok is büszkék lehetünk. Mert amikor az első szerb tudományos egyesület annak idején, több mint száz esztendővel ezelőtt itt alakult meg, amikora szerb irodalom és tudomány alapvető munkáit magyar földön nyomatták ki, és a szerb kultúra a Dunán innen is szabadon fejlődhetett, ez mind csak azt mutatja, hogy ezen a földön nem lehet nemzetiségi elnyomásról beszélni. Hiszen íme! nem Ó-Szerbiában, hanem ősi magyar földön, a Magyar Birodalom védőszárnyai alatt alakult ki ez a magas idegen kultúra. Az új főiskolának egyik legfontosabb hivatása az oktatáson kívül éppen az kell, hogy legyen, hogy a déli végeken csillogó fénnyel gyújtsa meg a magyar tudományosság és művelődés messze világító fáklyáját. Kell, hogy ez a vakító erejű tűzláng átragyogjon túl a Dunán, a Fruška Gorán, le egészen a Balkán-hegység és a Földközi-tenger mentére is, és ide csábítsa, ide hívja – mint a sötét tengereken a világítótornyok biztos utat jelentő fénye – a déli és keleti országok Nyugat felé induló fiait. Akkor tehát, amikor egyrészt e főiskola termeiben kell nevelődni annak az új magyar kereskedői generációnak, amely innét induljon a magyar gazdasági impérium szolgálatában Kelet felé, e főiskolának az is a kötelessége, hogy véglegesen reányomja erre a magyar végvárra magasabb rendű kultúránk letörölhetetlen bélyegét.