Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. szeptember) 9. szám

Lévay Endre: Magyarország és a Balkán

Két évtizedes erőgyűjtés után a történelem újra kitágította a magyar horizontot. A kisebbségi sors keserű, de jó iskola volt ahhoz, hogy a magyarság a nemzetiségektől színes végekben is megtalálja önmagát, s kinyíljon előtte az út az ígéretesebb jövő felé. A történelmi hivatástudat fölismerése nemcsak újabb figyelmeztetés, hanem parancs is, hogy a tökéletes magyar szemlélet kiteljesedéséhez a mellettünk élő nemzetek kultúrájának ismerete is szükséges. Meg kell ismerni a dunavölgyi népek sajátos szellemét, meg kell világítani, milyen kapcsolatok fűzik a kelet-európai népekhez. Ezen a tájon évszázadok óta egybefonódott a kisnemzetek kultúrája, – és a kultúrhatások történelemben rejtező szálainak kibontása magyar feladat. Az idő megint közelebb hozta Keletet és a Balkánt Európához, s „Magyarország gazdasági és politikai jövője ma délfelé jelentőségteljesebb, mint valaha is.” Szellemi és politikai elhivatottság az, amely a magyarság útját az égő Balkán felé nyitja meg és a pánszlávizmus indította eszmék romjain megteremti a békés együttműködés föltételeit.
A Magyar Külügyi Társaság Balkán-bizottságát is ez a gondolat hívta életre, s hogy ez a tudományos alakulat több a hangzatos névnél, azt munkásságának komoly eredménye is igazolja. A tudományos társaság Gál István szerkesztésében most adta ki a Balkán-Könyvtár első kötetét „Magyarország és a Balkán” címmel. A könyv bevezetőjében a szerkesztő történelmi távlatban világítja meg a Balkán szerepét a magyar kultúrpolitikában, s a szálak kiinduló pontjait kutatva visszanyúl a XVIII. és a XIX. század magyar tudománytörténetébe. Középeurópa, Délkeleteurópa és a Dunatáj problémáit meg lehet találni a múlt század magyar gondolkodóinak és politikusainak munkájában éppúgy, mint a századforduló és a világháború után is a nagy magyar írók és tudósok műveiben. Az elméletben közel egy évszázadig érő gondolat most testesedett élő valósággá, s talán majd most siklik át a cselekvés mezejére, hogy politikai és gazdasági vonalon is kiépítse a „középeurópai rendszert.” Ezért kell „állandóan ébren tartani a dunai népek lelkében a közös középeurópai [430] vonások tudatát”, az egymásrautaltság hitét és az időszerű középeurópai kérdések megoldásával elősegíteni a közös jövőt. A középeurópai rendszer kiépítésében a magyarság elsőbbsége és elhivatottsága nemcsak kultúráján, hanem földrajzi fekvésének történelmi fontosságán is alapszik. „Természetes, hogy a szellem itt úttörőket, kalauzként és tanácsadóként kell, hogy szerepeljen.”
A magyar Balkán-kutatás múltját, jelenét és jövő feladatait írók, tudósok, a magyar kultúrélet legelső munkásai világítják meg. Így: Eckhardt Sándor a megüresedett egyetemi szlávisztikai tanszék betöltését sürgeti, Elekes Lajos a Balkán-kutatás központosítását tartja szükségesnek, Fekete Lajos, a Délvidékről elszármazott kitűnő író és költő a történetkutatás terén jelöli meg a feladatokat török-magyar vonatkozásban. Galla Ferenc egyháztörténeti, Galdi László filológiai, Gunda Béla néprajzi kutatások alapjait fekteti le, Hadrovics László, Horváth Endre, Horváth Jenő, Jánossy Dénes, Kardos Tibor, Kniezsa István, Makkai László a kultúrkapcsolatok tüzetes ismertetésében vélik a jövő feladatait legeredményesebben szolgálni. Pukánszky Béla a magyar-szász-román kapcsolatok adatait egészíti ki, s főleg a szász kérdés kutatására irányítja a figyelmet. Szabó Pál Zoltán a Kárpát- és a Balkán-Medence földrajzi összefüggéseire hivatkozva a kettő elválaszthatatlanságát bizonyítja. A már-már divatossá vált felületes szintézisek ellen foglal állást és a tudományos kutatásokban az alapos, kevesebb babért ígérő tökéletes analízisnek ad elsőbbséget. A könyv utolsó fejezetében ugyancsak a fenti írók és tudósok világítják meg a Balkán szerepét a magyar közvélemény előtt.
Az értékes könyv, amely Csuka Zoltán „Láthatár” című kisebbségi szemléjének különlenyomataként készült, úttörő munka a magyar tudományos világ délkeleteurópai feladataiban. Külpolitikai szemléletünkben hatalmas hézagot pótol, mert beleviszi a magyarság köztudatába azokat az ismereteket, melyek a középeurópai elhivatottságot szilárdítják meg minden gondolkozó magyarban. És a Balkán-Könyvtár elkövetkezendő kötetei igazolják majd azt is, hogy ez e törekvés „nem lehet múló divatoknak alávetve”, hanem a tökéletes kibontakozás felé haladva „mindenféle politikai változások közt is változatlan maradnak”…
– – – – – – [431]