Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. szeptember) 9. szám

Csuka Zoltán: Máthé Elek: Amerikai magyarok nyomában

A kibontakozó új világháború első fél esztendejében, úgyszólván „kapuzárás előtt” indult el napkelet helyett napnyugatra, új Julianusként Máthé Elek, hogy meglátogassa az északamerikai magyar népszigeteket és tájékozódjék jövendőjük, sorsuk felől. Három hónapig tartózkodott künn Amerikában Máthé Elek s ez a három hónap elegendő volt számára, hogy New Yorktól kezdve egészen Chicagóig bejárja a nagyobb magyar településeket s hazahozza vágyaikat, kívánságaikat, üzenetüket az óhaza magyarsága részére.
Máthé Elek hozzávetőleges számítása szerint (jórészt Kosáry Domokos és vitéz Nagy Iván becslései alapján) közel hatszázezerre lehet tenni az Amerikában élő magyarok számát, eszerint az északamerikai magyarok jelenleg a világ legnagyobb egy államban élő magyar nemzeti kisebbsége. Az amerikai magyarság kérdése természetesen nem olyan egyszerű, mint első pillantásra látszik, hiszen itt már nem egy, hanem két-három nemzedékről van szó, olyan nemzedékről is, amelyek már odakünn, Amerikában születtek, s amelyek sokszor már magyarul sem beszélnek, de származásukban még tudatosan magyarok. A felszabadult Délvidéken különösen nagy érdeklődéssel lehet olvasni Máthé Elek könyvét s annak is azt a részét, ahol a hazatelepítés esetleges lehetőségeiről ír. Ez a haza telepítés az amerikai magyarok véleménye szerint (de Máthé Elek véleménye szerint [428] is) nem alkalmazható az amerikai magyarság teljes egészére, hiszen az itt letelepült magyarok jó része már nem földművelő és így természetesen ebből a szempontból már nem is jöhet a földbirtokreformmal kapcsolatban, de nagyrészüket még mindig haza lehetne hozni, mint rendkívül képzett és kitűnő szakmunkásokat, akik minden bizonnyal nagy hasznára lennének a fejlődő magyar gyáriparnak. A mai háborús időkben persze nem lehet erről a hazatelepítésről, mint időszerű feladatról beszélni, de számolni kell azzal, hogy a világháború befejezése után a megnagyobbodott Magyarországnak minden egyes fiára szüksége lesz és a korszerűen kifejlesztett ipar már legalább is megközelítheti azokat az igényeket, amelyek az amerikai magyar munkások előtt ma természetszerűeknek látszanak. (A jól kereső amerikai magyar munkás házában ma már nem fényűzés a saját gépkocsi, vízvezeték, fürdőszoba, központi fűtés stb. s remélhető, hogy a szociálisan fejlődő Magyarország a háború után ezen a téren legalábbis megközelíti majd a nyugati világrészt.) De reálisan számolni kell azzal is, hogy a kinti magyarok jórészét nem lehet hazatelepíteni s gondoskodni kell arról, hogy a nyelvében már nem, de érzésében még tudatosan magyar az óhaza hasznos képviselője legyen Amerikában.
A nagy háború azóta, sajnos, minden kapcsolatot megszakított az óhaza és az amerikai magyarok között, de Máthé Elek könyve jó figyelmeztető arra, hogy fel kell készülnünk a világháború utáni időkre és egyetlen pillanatig sem szabad megfeledkeznünk, hogy a távoli világrészekben, elsősorban pedig Amerikában százezer számra élnek magyarok, akik még sokat jelenthetnek hazájuknak, akár úgy, hogy visszatelepednek, akár pedig úgy, hogy a legszorosabb kapcsolatok kiépítésével továbbra is megtarthatók nemzetüknek. Az amerikai magyarságnak jó híre van, értékes, szorgalmas emberanyag (Amerika bűnügyi statisztikáiban egyetlen kivégzett magyar sem szerepel) kitűnő munkás, és ha farmer, nagyszerű földmívelő. Jó része ma is hazavágyik, másik része pedig, amely már az asszimiláció útján van, tudatában őrzi magyar származását s ez is sokat jelent. Reméljük, Máthé Elek könyvét sok magyar gondolkodóember olvassa el és a magyar társadalom rendszeresen lelkészül ennek a fontos kérdésnek is a mostani háború után történő megoldására.