Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. augusztus) 8. szám, 505–576 p.

Utamon eddig csak a jövő világolt
s most, hogy komisz magányba estem,
vérvörös sebbel megnyílt s egyre tüzel a múlt.

Napok és évek, percek és órák,
arcok és szemek kavarognak körülöttem,
valaki áll a hegygerincen s még int felém,
a régi vár sötéten megfenyít,
a mélységben egy másik város lámpái sorakoznak
s tíz év ködén keresztül egyre fénylenek.
Arcunkról, mint a veríték, csorog a lámpafény.

Ne nézz, ne nézz vissza, ne nézz,
fuss tovább kalimpáló szíveddel.