Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, XI. évfolyam (1942. szeptember) 9. szám

H. J.: Gyász a nemzet ünnepén
Egy falusi temetőbe mentünk éppen, drága halottunk emlékének hódolni, aki ezelőtt kilenc évvel Szent István napján hagyott árván bennünket, kisebbségi magyar írókat, azzal az utolsó üdvözlettel, hogy: Szeressük azt, ami a miénk. Ezek a szavak azóta törvényként élnek a szívünkben. Mindent szeretünk, ami a miénk, ami magyar.
Gépkocsink lassítva hajtott a fellobogózott kicsiny sváb falukon át, ahol derűs lélekkel pipázgatva, ünneplőbe öltözve ácsorogtak a parasztok. Jó érzés volt látni a hűséget, jó érzés volt tudni, hogy ezer éve áll az ország a szent király alkotmányát védve, gyászos végű csaták és viharos századok után is. Egy pillanatra talán meg is feledkeztünk arról, hogy ismét háborúban élünk, hogy hazatérésünk után csak rövid ideig élvezhettük a béke nyugalmát és tiszta örömét. Visszahuppantunk apró gondjainkba, amelyek akkor oly nagyoknak tűntek.
S amikor halott társunk sírja fölött fogadkoztunk, hogy hagyományát sértetlenül visszük tovább, ebben a fogadalomban benne volt önfeláldozó ragaszkodásunk hazánkhoz és nemzetünkhöz is.
Ezután már erőt merítve és megnyugodva zavartalanul tárgyalhattunk a falusi kultúrház tágas termében helyzetünkről itt a déli végeken. S akkor egyszerre kitárult az ajtó, egyenruhás hivatali ember lépett be rajta, arca sápadt volt, homloka verejtékezett, de alakja megfeszült, katonásan megmerevedett, amikor bejelentette a gyászhírt.
Elsötétedett az ég, a tragikus magyar sors nagy, fekete madara felszállt fészkéről újra és eltakarta előlünk a napot. A történelem zord szele csapott arcunkba, azé a magyar történelemé, amely Mohácsot hozta ránk és Trianont, azé a történelemé, amely a legszebb ünnepet is feketébe borította annyiszor már, s amely végzetesen a miénk.
Már csak a kegyelet formalizmusa volt, hogy egyperces némasággal adóztunk a nemzeti gyásznak. Hogy lelkünkben mi viharzott át nem egy percig, hanem napokig, arra fájóan emlékezünk ma is mindannyian.
Halottaké az emlékezés, élőké az élet! A csapások és megpróbáltatások csak keményebbé teszik az embert. A nemzeti gyászból merítettünk hitet mi is a jövőhöz, népünk és országunk jövőjéhez, amelynek előkészítéséből részünket a hős Fiú áldozatos példájához híven és a megtört Atyához való tántoríthatatlan hűségünkben kivenni akarjuk. Hiszen törvényünk van rá: Szeressük, ami a miénk. Őrizni s szeretni fogjuk! [383]