Folyóiratok
Kalangya, XII. évfolyam (1943. március 15) 3. szám |
| Reményik Sándor: Tusakodás hősi halottakkal |
| Hát igen: Elfolyt a vérük Kárpátok alatt és a Délvidéken, S ha beteg s gyáva létezésem Hozzájuk mérem: Szégyen, Szégyen, Szégyen. Háromszor is, százszor is szégyen. S mégsem, S mégsem, Azért sem! Kifolyt a vérem nekem is, Nem egy hatalmas lendülettel, De vergődve s viaskodva Egy nyomorú életen át Foghatatlan kísértetekkel. Sok vércseppből lett költemény is, Megtartó lélek mégis, mégis. Igazolom, igazolom magam, Hallgassatok, hallgassatok meg: Halott vagyok, S talán mégsem Hullt a vérem haszontalan! Igazolom, igazolom magam! Igazolások bús korszaka ez. Igazolom, igazolom magam – Ha más nem látta, csak a képzet, Sok gyötrő éjjelen Látták a csillagok Vajúdásomat, az egészet. Látták, hogy gyönge s gyáva vagyok én, De gyávaságból, s gyöngeségből Csodára erő lesz és költemény. Én is, én is hősi halott vagyok, Botcsinálta, sors csinálta halott. És hős és hős, Kegyetlenül erős – Másképp nem bírtam volna ki Az évtizedes tehetetlenséget, Dervisként magamkörül forgást, Hirdetve másnak a kitartást, Nézve némán a tíz körömre, Mely belemarkolt az itthoni rögbe. Igazolom, igazolom magam Perc alatt kifolyt hősi vérnél többel, Kopott, örökké véres tíz körömmel – – Jaj, mégsem, jaj mégsem – Állnak, s szájtátva bámulnak egy néven A népek, nevemen – Hogy érdemeltem, hogy ez így legyen? Csak vártam, vártam megváltó Uramra, Átkommal, bűneimmel tusakodva – Hős az, ki ugrik, s a halálba lendül, És hogy jól tette: hiszi, hiszi szentül, Egész országért, fegyverek elé – Én csak a lelkem rémei elé, Mindig azok elé… Bethesdai beteg – Magánytól irtózik – Mégis Magány és Jézus kell neki – Hever és baját ki nem heveri – Nem egyéves, – egy életes beteg – Nem halálos, de életes beteg, S ez rettenetesebb, [99] Ez rettenetesebb – Magánytól irtózik, S mégis Magány és Jézus kell neki, Bár jövetelét alig hiheti, Ő kell egy szál virággal s egy szál szóval, Vagy aki jő az Ő nevében, Az Ő nevében minden örök jóval. Az Ő, az Ő nevében… Haj, a Délvidék halottaitól, Hőseitől most, hogy eltértem, Pedig csak azt akartam mondani. Mégis ők az egyetlenek, igaziak, igaziak, S nem fogadják, nem fogadhatják el Az én véres Igazoló lapjaimat. Állnak, s szájtátva bámulnak a népek Egy néven, nevemen. Mivel szereztem én ezt a nevet, Hogy érdemeltem, hogy ez így legyen? S ők jeltelen és névtelen Sírokban porlanak – Jól végzett munka után Jézusát várja mindenik. Várja, várja. És nem hiába várja. S minden magamigazoló Kapkodó hiúságom: kába, Hiába, Én élek, s gúnynév ez a név már – Ők névtelenül porlanak. S mint porszem fölé a Himalája: Fölém oromlanak |
Fejlesztette: GAS Softwares