Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. július-augusztus) 7-8. szám

Vitéz Barkóczi László: Régészet a Bácskában

Banner János már foglalkozott a Sombor-i múzeummal (Délvidéki Szemle, I. évf. 1942. l-2. szám.) de most, hogy az átrendezéssel kapcsolatosan annak más feladatairól kell beszélni, szeretnénk még néhány szót hozzáfűzni Banner János értékes beszámolójához. A múzeum feladatának megértéséhez ismernünk kell a környéken lejátszódó történeti eseményeket és népmozgalmakat, amelyeknek keretében a kutatásnak föltétlen rendszerességet és módszerességet kell tartania. Jelen esetben nem különálló területről van szó, hanem egy nagy szerves egység egy részéről, melynek ismerete nem tekinthető át a szomszédos területek figyelembe vétele nélkül.
Bács-Bodrog vármegye ős- és ókori történelmének tanulmányozásával önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy mily népek és kultúrák összetevői játszottak közre a népiségi kialakulásnál, továbbá, hogyan kapcsolódott be az antik ember világszemléletébe. Már az őskorban lakott terület volt országunknak ez a része, erről egyébként Banner János már részletesen beszámolt és mi a továbbiakban csak a történelmi áttekintésre fogunk szorítkozni. Ezekben a korai időkben még csak kultúrákról beszélhetünk és a népességi elterjedés is csak a kultúrák elterjedésével hozható kapcsolatba. A hipokratesi világszemlélettől eltekintve a rendszeres írott forrásaink amennyire ezeket rendszeresnek lehet nevezni, a rómaiak pannóniai foglalásával kezdődnek. Erre a területre nem terjedt ki a római hódítás, de sorsa nem maradhatott közömbös előttük, sőt amint a továbbiakban látni fogjuk, intenzíven kényszerül részt venni az itt lejátszódó eseményekben.
Magyarország területén a bronzkor közepe táján alakul ki a trákság.1 Ez az első eset, hogy az etnikum kézzel fogható formában mutatkozik meg. Ittléte azonban nem végleges, mert a korai vaskor népének az illíreknek a vándorlása, majd a kelták rohama a mai Bulgária területére szorítja őket. Amint látjuk, tehát a trák és illír népességet a kelta invázió töri ketté, ennek arculatát pedig a római foglalás változtatja meg, mely a Kr. e. első évtizedben következett be. A pannóniai kelta és illír népesség, mely már kb. Kr. e. 80 óta részesül a római kultúra áldásaiban, szívesen fogadta a hódítókat.2 A romanizáció ereje olyan nagy, hogy a bennszülöttek egyéni és közösségi élete csaknem teljesen eltűnik [341] az interpretatio Romana köntösében. Természetesen a romanizációnak ez a folyamata nem állhatott meg a folyam határain innen. Főleg nem állhatott ez meg a Dráva-Száva közén, ahol a romanizmus még ősi itáliai alakjában jelentkezett. – Hatását a Duna-Tisza közére ha ebben a korai időkben nem is tudjuk kimutatni, de fényes és teljes bizonyságot nyújtanak számunkra az I.-IV. sz. folyamán, a jazig sírokból előjött római leletek. Ez nem csak a két nép között fennálló kereskedelem mértékét mutatja, hanem egy kultúrfölényt is jelöl, mely kultúrfölény az abszolút hasonulás akaratában kristályosodott ki. (A barbár népeknél ez a folyamat minden esetben megmutatkozik. Különösen jól észrevehetjük ezt Attilánál, aki magának ugyanazokat a címeket követeli, mint a római császárok. Ennek kapcsán jó volna megállapítani a romanizmus formáját a Duna-Tisza közének déli részén. Körvonalazva már ismerjük ugyan, de teljes feleletet csak a rendszeres ásatások és más irányú régészeti munkák adhatnak.) – De, hogy visszatérjünk az előbb megkezdett fejtegetéseinkhez, a természetes folyamat útjába egy újabb gátló körülmény került.
A dák nagyhatalom, mely eddig Macedóniát és a déli provinciákat fosztogatta, szemet vetett Pannóniára is. Ennek ellensúlyozására már Tiberius alatt (Kr. u. 14-37.) a rómaiak engedélyével a jazig-szarmaták felnyomulnak egész Budapestig, sőt azon túl is. Így tehát az egész Duna-Tisza köze ennek a harcos nomád népnek uralma alá kerül. Természetesen Sombor és környéke sem maradhatott kivétel, aminek tanúbizonyságát mutatják a Sombor-i múzeumban látható gazdag leletek. Ez az élő sövény lett volna hivatva a békét fenntartani a Kárpátmedencében. A puska azonban rosszul sült el, mert amit eddig a dákok csináltak, azt most a jazig-szarmaták folytatták. Hiába igyekszik pannóniai portyázásukat megbosszulni Domitianus, nem tud velük szemben végleges eredményt elérni. A II. sz. végén M. Aurelius kényszerül fellépni ellenük és már majdnem eléri kitűzött célját, amikor meghal, utóda, fia, Commodus feladja apja hódításait, és ezzel húsz év kemény küzdelme szertefoszlik. A III. sz. elején ismét mozgolódnak a szarmaták, majd ugyanennek a századnak a második felében a római birodalom ellen meginduló nagy támadásban intenzíven részt vesznek. A pokol szabadul ekkor Rómára. A perzsák betörnek Szíriába. Mauretaniában lázadás tör ki. Kis-Ázsiát gót és boránus kalózok fosztogatják. Egymást követik az usurpátiók és a belháborúk. Végre is 265 felé Gallienusnak sikerül egy kissé rendet teremteni.3 A szarmatákat ekkor több hadjáratban megverik, de ez is csak arra jó, hogy pár évig békén maradjanak. Hihetetlenül szí[342]vós nép. A III. sz. végén Diocletianus alatt ismét támadnak. Galerius Caesar csak hat hadjáratban tudja őket meghódolásra kényszeríteni. II. Constantius büntető hadjárata éppen Bács-Bodrog vármegye területén zajlik le. I. Valentinianus ugyan még megkísérli a rómaiság helyzetét valamennyire megszilárdítani Pannóniában, halálával azonban összeomlik a szarma front. 476-ban felbomlik a nyugatrómai birodalom, a hunok és a hunok által sodort népek, keleti gótok, gepidák, alánok a szarmatákat kivetik eddigi helyükből. Az egész Duna-Tisza közén ezután egy nagy összevisszaság uralkodik, amit az archeológiának kell majd tisztázni.
A fent vázolt epizódok csak egy kis részét teszik azoknak a dolgoknak, melyeknek általános szemlélete egy nép, illetőleg népcsoport históriai és kulturális helyzetének megismeréséhez szükséges. Amikor az írott források már cserben hagynak bennünket, akkor már csak az archeológiára támaszkodhatunk. Éppen az utolsó évtizedek mutatták meg, hogy az archeológia nem, mint segédtudomány, hanem mint elsőrendű fontosságú tényező kapcsolódik be a történelmi kutatásba. Egy nép kialakulásának és folyamatos életének összetevői sokkal jobban megfoghatók a régészet keretein belől, míg az írott források, ha egyáltalában vannak, csupán csak vezérfonalat nyújtanak és nagyon sok esetben, amint azt az utolsó évek forráskritikái megmutatták, nem szolgálhatnak kiindulási alapul. Gondolok itt a klasszikus minták tovább élésére. A história valóságos hátterét az archeológia adhatja meg, mely a klasszikus mesék világát a valóságnak megfelelően alakítja át. Nagy áttekintő munkát nem adhatunk addig, míg a vármegyei hatókörben működő múzeumok nem állnak rendszeres munkába. Ez a munka itt Bács-Bodrog vármegyében elsőrendű fontosságot jelent. A hun probléma kérdőpontjába ez a terület is jelentősen beletartozik. Nem csalódom, ha azt mondom, hogy itt kell keresnünk a szarmata probléma egyik sarkalatos pontját is. Itt van még a szkíta kérdés is, egyike a leghomályosabb területünknek. Ez a vidék régészeti feltárása történeti fontosságú eseményeket juttatna birtokunkba.
Egy nemzet fokmérője a kultúra, melynek állapota, hanyatlása és emelkedése az élet minden egyes mozzanatában érezteti hatását. Ezért nem csak a tudomány, hanem a magunk kulturális, érdekei is megkívánja azt, hogy a múzeum előrejutását a rendelkezésünkre álló eszközökkel támogassuk.
A fentebb elmondott problémák megoldására a Sombor-i múzeum vezetősége lenne hivatva. Ez a szép anyagú múzeum, mely eddig nem állhatott a szakemberek és a nagyközönség rendelkezésére, most Sombor város áldozatkészségéből olyan helyre került, hol a kiállítás mindenki számára hozzáférhető lesz. [343]
1. Tompa Ferenc budapesti egyetemi tanár megállapítása.
2. Alföldi András, századunk 1936.
3. A III. sz. eseményekkel Alföldi András foglalkozik bőven a Cambridge Amient History XI. kötetében.