Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. július) 7. szám, 433–504 p.

A fiatal Karinthy emlékeztet kissé Pitigrillire, az olaszok fiatal, mélyre látó, élettől duzzadó humoristájára. De Pitigrilli már most többet adott annál, mint amennyit Karinthy egykoron ígért. Regényei az élet eleven, izgalmas problémái, és Pitigrilli fáradhatatlan szellemességgel forgatja ezeket a sokszor fájdalmasan fonák, máskor mulatságosan tragikus problémákat. De ezeknek a szeszélyesen kiragadott problémáknak önálló, mondhatnám; jól megkomponált életük van, minden írása érdekes, eleven élet, humora a szó szoros értelmében vett nedvbőség, duzzadó vitalitás, és ellentétben Karinthyval, Pitigrilli idegenkedik a misztikumoktól és a szimbólumoktól.

Amihez Pitigrilli hozzányúl, azt szét is szedi, belenéz a belsejébe, mint kisgyerek a játékló gyomrába. Íme: ez volt belül- kóc vagy rozsdás rugó. A humorába ezért sokszor gúny és szarkazmus vegyül, de azért a humor íze, zamatja sohasem válik keserűvé. Buta, hazug dolog az élet, de hát mit csináljunk? Ki teheti értelmesebbé? Néha bizony vaskosan, de valami kedves, szívből jövő, kamaszos kacagással mutat rá a társadalmi előítéletek ostobaságára, a női erény hazugságára, a bíróság, a közigazgatás szamárságaira. (A fasiszta írók hajszát is indítottak ellene, mint a fasiszta erkölcsök gúnyolója és rombolója ellen, de az illetékes fasiszta bíróságok nem ítélték el Pritigrillit, még emigrációra sem kényszerítették. Mi lett volna Pitigrilliből Németországban?)

Ez a regénye a szokottnál szelídebb hangot üt meg, s noha komolyan tárgyalja a felvetett problémákat, humora – minden bőnedvűség ellenére – sem olyan csípős. Egy párizsi törvényszéki bíró kalandos harca ez a könyv. Harc az igazságért. Sajnos, az, aki az igazságért száll síkra, az nemcsak nevetséges jelenség a mai társadalomban, hanem egyúttal egy [497] elkerülhetetlen tragédia hőse. Ilyen Pott bíró is, aki egyik nyilvános ítéletében szamaraknak nevezi bírótársait, mert azok elítélték a vádlottat, holott ő meg volt győződve ártatlanságáról. Ez az ítélet óriási szenzációt vált ki Párizsban. Pott bíró – aki persze rögtön leköszönt állásáról – néhány hónapig a népszerűség melegében sütkérezik, végül új foglalkozás után néz: bohóc lesz egy nagy cirkuszban. Ehhez az új álláshoz Schumann kisasszony révén jutott, aki viszont műlovarnő volt, és egyúttal a Sorbonne hallgatója. Úgy Pott bíró, mint Schumann kisasszony filozófiát hallgattak az egyetemen, innen a meleg s egyre meghittebb ismeretség. Schumann kisasszony énjének kettősége, a bíró furcsa pályaválasztása bizarrnak tűnik, de nem valószínűtlennek. Schumann kisasszony hatalmas filozófiai műveltségének és magas szellemiségének nem mond ellen műlovarnői művészete. A bíró is felhasználja tudását a cirkuszban, a tömeg lelkével játszik, s végeredményben megint csak az igazságot szolgálja. Természetes, hogy a két összebarátkozott ember között szerelem fejlődik, noha mindkettő kontárja a szerelem művészetének. Schumann kisasszony otthagyja a műlovarságot, és mindenfelé elkíséri a világhírű, fővárosokban vendégszereplő bohócot. Egyszer azonban mégis üresnek találja életét, és csúnya hazugsággal faképnél hagyja Pottot. Pott érzi, hogy nem tudja Schumann kisasszony nélkül folytatni mesterségét, a bájos, okos nő kegyetlensége lelkileg rokkanttá teszi. Hosszas tétovázás után békebírónak jelentkezik a legelhagyottabb gyarmatra, de ott sem élheti ki magát hivatásában, az igazságot, úgy látszik, hiába kereste, Pott örök mártír marad az igazság körüli harcban. Az a vádlott, aki miatt bírói állását feláldozta, csakugyan bűnös volt. Schumann kisasszony, a legtisztább és legmagasabb szellem, oly közönségesen és durván hazudott, mint bosszútól fortyogó, piszkos utcalány. Végeredményben azonban kudarca nem elkeserítő, Pitigrilli nem engedi, hogy tragikus mélységekbe süllyedjenek el a mindennapok. A humorba pár csepp könny vegyül, a könnyen vett életbe olykor otromba súlyok kapaszkodnak, no de azért minden megy tovább, a filozófusok tovább kísérleteznek, az igazságkeresők tovább keresik az igazságot.

Mély tanulság érezhető ebből a különben derűs, szellemes, üde hangú könyvből, melyet nem is lehetne olvasókönyvszerűen meghatározni. Hagyjunk mindent úgy, ahogy van? Nem! Kísérletezzünk, keressünk, lázadozzunk? Ez szép, nemes, de végeredményben oktalan játék. De hát mit csináljunk a tökéletlen élettel, az ostoba emberekkel? Vegyük derűsen, kíváncsi-komolyan őket, de sohasem tragikusan. Pott se veszi [498] tragikusan a sorsát. Mert pozitivista és optimista, s éppen ezért rokonszenves.

A regény fordítása hanyag, ilyen pongyolaságokhoz már hozzá kell szokni annak, aki magyar fordításban akar idegen regényt olvasni. Lázítóbb azonban az a kegyetlen önkény, amivel a címet megváltoztatták. E regény olasz címe: L'esperimento di Pott, magyarul: Pott kísérlete. A kiadói szempont azonban ezt a címet helyénvalóbbnak találta: Út a szerelem felé. A borítólapra még csókolódzó párt is rajzoltatott a sanda üzleti érdek. Mi köze mindennek Pott történetéhez? Igazán lázító ízléstelenség Pitigrilli értékes írásművészetét, nemes, magas írói törekvéseit ilyen közönséges, hazug, pornográf köntösben reklámozni.