Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. július-augusztus) 7-8. szám

Hódsághy Béla: Itthon

Hát lassan, lassan mégis haza értem,
Fáradtan kissé s kicsit öregen.
Félig tavaszban, félig még a télben,
Barangolok a régi köveken.
Utcák nyomán, sorompók közt a térben,
Emlékek halk hívását követem,
Ahogy kiszólnak az ablakból s itt-ott
Az ifjúságom súgják, mint a titkot.
Az éveket, ahogy peregni kezdtek
Az orsón egyszer, félszázada tán.
Megállók néha tétovázva, veszteg,
S egy-egy nevet morzsolgat el a szám,
Nevet, amely míg ajkaimra reszket,
Átfénylik évek mély borulatán,
S mosolyra készt és fáj is, mint a sebhely,
Mit óvatlan az idő tépeget fel.
A szám feledt ízekkel édesül meg,
És messze néz el a tekintetem.
A házak elé ismerősök ülnek,
Mint régen egyszer s intenek nekem,
Halottak mind, mind, boldog üdvözültek,
Kik élnek már az égi réteken,
S csak-én látom még, hallom őket egyre,
Míg félve lépek a régi kövekre. [299]