Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. július-augusztus) 7-8. szám

Hódsághy Béla: Biztató

Vigasztalásul ezt mondom magamnak:
Ne lázadozz szegény, öreg gyerek!
A napok jönnek és tovább rohannak,
Oly rövidek és oly végetlenek,
De szörnyű sodrán az örök folyamnak
Rendeltetésük ki értette meg?
Csak állsz, amíg fölötted tovazúgnak,
És csak öregszel s egyre szomorúbb vagy.
Ez itt a sorsod, másé s a tiéd is.
A dolgok mélye oly üres, sekély.
Mit építettél, kong belül a fétis,
S mit mond neked a május és az éj?
A perc értelme, hogy a sír felé visz,
És a halál az egyetlen esély.
A többi, ami él, vívódik, itt van,
Példázza ezt csak hiú harcaidban.
Tekints hát békén a múló napokra,
Mint aki túlvan már a renden itt.
A percek, lásd, gyors szárnyon távolodva,
Feléd új szférák fényét rengetik,
S neked, szegénynek, Isten látja, jobb ma
Figyelni apró remegéseik,
Ahogy körötted mozdulnak és benned,
S ha halkan is, de már neked izennek. [298]