Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. május 15) 5. szám

Hódsághy Béla: És tudja már

Az őszt lesem most az ablak mögül,
A fáradt embert, aki lopva, halkan
Utcánkba tért s a gesztenyék alatt
Bokáig süpped a szagos avarban.
Kikopogok a párás üvegen
S megkérdem tőle, hova, merre mén?
Aztán csak nézem, nézem a nyomát,
Mely sárgán int és halott-feketén,
És úgy érzem, hogy fájni kezd a szívem,
Enyhén és könnyen, ahogy néha fáj,
Ha egyedül vagyok – a szoba mélyén
Lengetni kezdi fátylát a homály –
S eszembe jut, hogy ötven éve játszom
Hiába itt és lassan menni kell
A sír felé, csak menni szép-szelíden
És nem törődni többé semmivel,
És senkivel, csak menni, menni, menni
Behunyt szemekkel, mindig egyedül,
Mint aki messze csillagokba néz már
És tudja már, hogy észrevétlenül
Elmúlott minden, ami szép volt itt lenn,
Meleg volt, jó volt, édes, ismerős
És nemcsak kinn az utcát járja lopva,
De hozzá is beköltözött az ősz. [232]