Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. május 15) 5. szám

Muhi János: Jegyzetek a faluról

Ez a kis írás nem tanulmány, nem rendszerbe foglalt néprajzi írás, csupán röpke képek sorozata a faluról minden tudományos igény nélkül. Mozaikok a falu, a nép életéből, amelyeket úgy vetek papírra, ahogyan falusi szemmel megfigyeltem.
A falu, amelyről szó lesz, magyar többségű tiszamenti falu a Délvidéken. A név nem is fontos, mert éppen olyan, mint a többi falu azon a vidéken és a megállapítások nagyvonalakban egész sor szomszédos falura is érvényesek.
*
Annyiban „falu” a falu, amennyiben megőrizte sajátos életformáit, külön lelkiségét, íratlan törvényeit, amelyek népe életét évszázadok óta formálják és amennyiben a város hatása nem változtatta meg sajátos kultúráját és szokásait. Ennek a falunak az életét belülről, a faluban élő kevésszámú értelmiség munkájával mindezideig nem sikerült jelentős mértékben megváltoztatni. A kevésszámú értelmiség külön világot alkot a faluban s ha igyekszik is újat vinni annak életében csak lassan ér el jelentéktelen sikert. A falu a maga évszázados életét éli s a mai élete csak annyiban különbözik a dédapák és nagyapák életétől, amennyiben azt a falu természetes fejlődése külső behatásokra magával hozta. Egy világlátott parasztnak, aki összejárta Németországot és Amerikát, hogy aztán némi vagyonnal hazatérjen, jobban érződik a hatása a falun, mint tíz iskolázott ember tanítása. A paraszttól szívesen tanul a falu, ha látja, hogy az új módszerekkel boldogul, nadrágos embertől kevésbé, mert úgymond; úr nem érthet a földhöz. Lényegben csak a falu fia tud változtatni, az értelmiség hatása legfeljebb külsőségekben nyilvánul meg, jórészt az öltözködésben. Ennek tulajdonítható, hogy a falu sajátos viseletét elhagyta, öltözködése városiassá lett, s ha néhány öregnek van is még a falu régi viseletét őrző ruhája, nem hordja, mert a gyermekei szégyenlik a „parasztos” ruhát.
*
A falu fejlődése csak gazdasági téren érezhető jelentősebb mértékben. Gyakorlati hasznú elgondolások térthódítanak, noha a falu ebből a szempontból sem halad a korral. A termelés megszokott régi módszerek szerint folyik, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy a fiatalabb gazdák már szívesen használnak műtrágyát, míg az idősebbek változatlanul azt az elvet vallják, hogy a jó földnek nem kell „patikaszer”, a jó paraszt pedig nem szánt [220] „könyvből”. A mezőgazdasági újítások térhódításának lassú volta arra vezethető vissza, hogyha az „új módival” dolgozó földművesnek sikerült többet és jobbat termelnie rendszerint azt mondják, hogy az idén „rájött az idő” és megvárják, hogy többéves gyakorlatban hogyan válik be a módszer. A paraszt nem szívesen kísérletezik új dolgokkal, ha azonban többévi tapasztalat meggyőzi annak jó voltáról, maga is alkalmazza. Jellemző azonban, hogyha egy évben nem válik be az új módszer, visszatér a régihez és később még nehezebb valami újat hozni a faluba. Érdekes ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a faluban rendszeresen, évről-évre pusztított a sertésvész. A paraszt vakarta a fejét, sajnálta az elpusztult jószágot, gazdaságilag sokszor tönkretette egy ilyen vész, de belenyugodott azzal, hogy „nincs szerencséje a jószághoz”. Azután valamelyik gazda bevezette a sertések védőoltását. Néhány év alatt már mindenki alkalmazta ezt, még azok is, akiknek csak két-három malackájuk volt. Költséges volt, de remélték, megéri. A sertésvész pusztítása alábbhagyott, jött azonban egy év, amikor a védőoltások ellenére is elpusztultak a sertések. „A szérumtól van” – mondták és a „patikaszerek” elvesztették hitelüket.
A búza-kukorica vetésforgót is nehezen hagyták el. Most már termelnek ugyan iparnövényeket is, de erre csak a dekonjunkturális évek rossz gabonaárai kényszerítették őket. A gabonafélék mindig kevesebbet jövedelmeztek, mint az iparnövények, de addig ragaszkodtak hozzájuk, amíg a katasztrofális áresések nem kényszerítették új utak keresésére.
Érdekes, hogy a mezőgazdasági fejlődés hordozói nem a nagy-vagy középbirtokosok, hanem a kisgazdák. Azok a kisgazdák, akiknek csak olyan kevés földjük van, hogy tökéletes kihasználása nélkül nincs biztosítva a megélhetésük. Ezek minden újjal kísérleteznek, nyugtalanul keresik a jobb megélhetés lehetőségét. Ők teremtették meg a virágzó kertgazdálkodást is.
*
A falu valahogyan nem években, hanem évtizedekben és évszázadokban gondolkodik, a divatos eszmék, a napipolitika hullámverése elől pedig elzárkózik. A kisebbségi sorsban sem érződött ezen a parasztságon és munkásságon a változás. A tanyavilág népe számára sohasem létezett „dinár”, sem „pengő”, mert ő még a forintnál és a krajcárnál tart. Ez mutatja legjellegzetesebben, mennyire hosszú idő kell ahhoz, hogy a falu teljesen tisztában legyen az új fogalmakkal A kisebbségi sorsban csak az értelmiség és az iparosoknak és kereskedőknek az a része igyekezett megtalálni a maga szerepét az új helyzetben, amely közvetlen kapcsolatot tartott fenn a hatóságokkal. A paraszt, a munkás legfeljebb [221] egy-két szót tanult meg az államnyelvből, de egy lépést sem közeledett a hatalmon lévőkhöz. Politika nem érdekelte, nem érdekli ma sem. Különböző politikai pártok igyekeznek tért nyerni a faluban, a parasztság és munkásság zöme azonban elzárkózik. Egyetlen dolog, ami érdekli őket; a magyarság sorsa és a háború.
A faluban lakó értelmiség bármennyire is igyekszik növelni a falu kultúráját, csak kevés eredményt ér el. Különböző egyesületeket alakítottak az olvasókörtől a kugli-klubig, széles tömegeket azonban nem tudtak felrázni.
A falu olvasókörének 1500–2000 kötetes könyvtárából kivett könyvek alapján igyekeztem megállapítani, hogy mit olvas szívesen a falu. Miután a könyvtárt a 8.000 magyar közül csak mintegy 2–300 ember veszi igénybe, csak azt állapíthattam meg, mit olvas ez a töredék. Kétségtelen ugyanis, hogy a többiek azért nem veszik igénybe a könyvtárt, mert szellemi igényeiket a saját háztartásukban található könyvek: a naptár, egy-két múltszázadvégi szentimentális, vagy kalandos írás és a biblia teljesen kielégítik. Akik olvasnak, azoknak 90 százaléka szívesebben olvassa a régi írókat: Vas Gerebent, Gárdonyit, Mikszáthot, esetleg Jókait. Az új, ma is élő írók közül mindössze egy-két szerző iránt érdeklődnek. Móricz, Herczeg Ferenc, Veres Péter könyveit olvassák, ezeket is azonban jobbadán a felfelé törekvő munkásság.
Az egyesületek élete eseménytelen. Inkább egy-egy iskolázott ember lelkesedése hozza őket létre, a nehézségek azonban már az elnök, alelnök és egyéb tisztet viselők megválasztása idején jelentkeznek. Azután az új egyesület rendez egy-két mulatságot és legfeljebb kártyatanya lesz a következő közgyűlésig, amikor újból választanak, majd kártyáznak és újból választanak. A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség szervezkedéséig ezen a téren, – egy-két átmeneti kivételtől eltekintve – az volt a helyzet, hogy az egyesületek élete semminemű kihatással nem volt a falu kulturális életére. Voltak egyesületek, amelyek egy-két évig dicséretes igyekezettel dolgoztak, később azonban itt is beállott a teljes tétlenség.
*
A faluvezetés ismeretlen fogalom. Vezetőszerepet rendszerint egy-két nagyobb gazda játszik a faluban, ezek azonban csak a vagyonuk révén jutottak vezetéshez és működésük csupán a községi politikára van kihatással. Nagyon nagy szükség volna olyan emberekre, akik a falu egész népét az egészséges fejlődés útjára vezetnék.
Társadalmilag tagolt a falu. Az értelmiség, a nagygazdák, a kisgazdák, a munkásság, a kereskedők és iparosok külön csoportot képeznek. A társadalmi különbség itt is létezik. [222]
A falu mindent: a tekintélyt és a tehetséget is lánccal méri. Akinek több a földje, több a becsülete is. Ezt a rendszert azonban, – az a gyanúm, – az értelmiség vezette be. Szellemileg ugyanis nem lehet a vagyonos ember olyan korlátolt, hogy az értelmiségi ne barátkoznék vele.
A faluvezetés hiánya és az erősen érezhető társadalmi tagoltság a falu életének minden vonatkozásában érezteti hatását. A vezetés kérdéséről egyébként érdemes idéznem a falu egyik négy középiskolát végzett, nagyon értelmes, de a faluvezetést nem nekivaló dolognak tartó gazda véleményét. Amikor néhány társa arra biztatta, foglalkozzék a faluval, nehogy más, arra kevésbé alkalmas ember üljön a nyeregbe, körülbelül ezeket mondotta: Ha a falu vezetőt keres, majd megtalálja az alkalmas embert. Az nem veszélyes, ha átmenetileg alkalmatlan ember varrja magát a nép nyakába, mert a falu úgy is le fogja rázni.
A faluvezetés hiányát talán az magyarázza, hogy a népből, a faluból kiemelkedett intelligencia elhagyja a falut.
Saját iskolázott fiai elhagyják a népet, az idegenből jöttekkel pedig nagyon nehezen melegszik össze. Pedig: a népélet jelentősége az, hogy maga adja az erőforrást, a termőtalajt a saját vezetőinek, a jövő intelligenciájának kialakulására. Viszont ennek a vezetőrétegnek életében a nép megint céllá teendő, azoknak kell élnie, azokat kell védelmeznie, gazdagítania, akik közül kiemelkedett (Makkai Sándor: Népintelligencia).
*
Jószándék szám-számra születik, a falu felemelésére, fejlesztésére, de a leghangosabb akarások is értéknélküliek cselekvés nélkül. A cselekvésnél viszont mindig megtorpannak a tervezők. Közhasznú eredmények, gyakorlati érvényesülés, nem követi az elgondolásukat.
*
A felemelkedés kerékkötője éppen az, hogy ebben a faluban sok sikertelen szándék, nagyreményű fellobogás és visszahullás, sok elvetélt felemelkedési vágy, visszautasítás, fölényes lenézés, hátraszorítás gáncsolja új tervek megvalósításának útját: a falu bizalmatlan lesz, zárkózott, idegenkedő.
Másik akadálya a felemelkedésnek a szervezetlenség. Nincsen egyetlen átfogó szerv, amely gazdasági, kulturális és társadalmi egésszé tenné a falut. A sok egyesület ebből a szempontból káros volt: még jobban széttagolta, apróbb; érdekcsoportokra, sokszor egymással szembenálló klikkekre bontotta a falut. A sok egyesület jórésze azért nem ért el semmi eredményt, mert nem a népi [223] közösség követelményit, hanem egyesek érdekeit tartotta szemelőtt. Akkor tévesztették el a célt, amikor a paraszt munkaszeretetét és becsületességét nem olvasztották egybe az értelmiség kultúraszeretetével olymódon, hogy ebben a közösségben kialakulhasson az az egészséges szellem, amelyben a falu minden dolgozni akaró fia, akár paraszt, munkás, iparos, vagy kereskedő, képességeinek megfelelő szerephez és munkakörhöz jutott volna.
*
Furcsa a falu, ha az ember így mikroszkóp alá veszi. Furcsa, ha életének különböző megnyilvánulásait külön-külön vesszük szemügyre. Ha azonban madártávlatból nézzük mint közösséget, egészen más képet mutat. Minden differenciáltsága ellenére is egységes abban, ami a falut jellemzi: időtálló, romlatlan, megbízható, népi és magyar. Kiveti magából azt, aki nem ilyen.