„Annának pedig csak egy részt ád vala
a szebb falatot, mivelhogy Annát igen
szereti vala, de az Úr az ő méhét
bézárlotta vala.” (Sámuel I. könyv)
Asszony!, –
és szerelme úgy tollászkodik újra szívedben,
mint cikázó fénysugárban
elhajló fehér galamb a dúcon.
Asszony! –
s rezgő szájjal föléd suhog az álom,
a falakról őseid képe
lép le,
dölyfösen talán rád emeli
madárarcát a fájdalom,
barna csőréből, ki tudja,
csókját bontja, vagy mérgét adja,
és benned földalol titokzatosan
asszonytól-asszonyig vándorló hited.
Fölrebbennek keshedt szerelmeid
gyilkosként rettegett titkai,
valamilyen makadám mezőről
befut hozzád a leéjszakázott csönd,
és homlokod kihányt forrójára
hullásra terülnek a tékozolt vágyak
szétdorbézolt tűzmagjai.
Egyszerre ezer utca
ájult pillangói lejtenek,
egyszerre őszi csordát űző
bősz szelek üvöltenek be az ablakon,
véred még rajongva
asszony után szirénáz
– és hajadba belevész
az ökörnyál…
Előtted áll az asszonyszobor,
mint harangzengéssel betelt zárda,
itt hagyandó életed várja,
és elveszett lankák káráznak prizmáidon,
míg titokzatos szavakat suttogsz;
kividámodtam a fiatalságot,
és nem lehet,
és meghalok.
Meddőségedben andalgó lázad ritmusa
májusi gyepen újra sikolt,
valaki megcsókol mégis,
– ki volt? –
lelkedet körülzáró lakatok pattannak;
Asszony!, –
és szerelme úgy tollászkodik újra szívedben,
mint estbe hulló félhomályban
éneklő hattyú
a tavon. |
Fejlesztette: GAS Softwares