Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. május 15) 5. szám

Lévay Endre: A németség helyzete a Délvidéken

A bácskai németség helyzete és szerepe mindaddig nem nyújthat tökéletes képet a nemzetiségek életét figyelemmel kísérő olvasónak, amíg csak a felszínes zsurnalisztikai tudósítások foglalkoznak vele nagy általánosságban, s nem a történelmi valóságot föltáró értekezések nyúlnak le a német kérdés mélyére. Mert nem a város és a nagyközönség szabadszemmel látható zajlása adja a választ e kérdésre: hanem inkább a zárt falusi élet, ahol a régi életkeretben rejteznek az igazi erők, amelyek kétségtelenül az egész déli mezőgazdasági vidék kifejlődésére nagy hatással voltak.
A lényeg egy mondatban összesűrűsödik: a németek tanultak és tanítottak, – a magyarok, csak tanultak. A történelem szabta így ki a szerepet a déli végeken; mert a magyarságnak csak az egyik kezében volt az ekeszarva: a másikban mindig a kard. S félkézzel is csak irtózatos erőfeszítések árán tudta megőrizni szellemében a kultúrörökséget, míg a föld kicsiny darabjában már sokszor az ösztönös paraszti földéhség ébrentartására is alig maradt erő. A történelmi idők ilyen nagy apadásában nemcsak az iparosodás, hanem a bácskai mezőgazdasági élet terén is a német nagyvonalúság hozta helyre mindazt, amit a magyarság az örökös háborúk nagy vérveszteségében mulasztott ennek a vidéknek a fejlesztésében. A tisztán mezőgazdasági vidékeken, ahol az iparosság éppen csak a zárt falu belső szükségletét látta el, a német népi erők minden összefogása a föld, a talaj, a termelés és a többtermelés irányában eredményezett. A kezdeményező erő, az úttörő munka, a szorgalom és a lendület fedte föl a sokszor száraz, rideg falusi lélekben rejlő haladási hajlamot.
A németség szerepe a haladás terén volt a legeredményesebb: főleg gazdasági tartalomban. És hogy miért tudott olyan racionálisan gazdálkodni, annak a faji adottságon túl az volt a lényegesebb indítéka, hogy a saját gazdaságában dolgozott és ősi, népi kultúrája fölött nem terpeszkedett egy neobarokk világ, mely a legjobb esetben a kisebbrendűség csiráit érlelte volna meg bennük. A fejlődésben ezért megtalálhatni náluk a folytonosságot a XIX. század borús évtizedeiben is. A századforduló előtti idők ugyanezt a képet vetítik: amíg a magyarság életvonalán egy „belső hasadás” állott be, addig a német népi fejlődés legnagyobb ígéreteit bontotta az alföldi földek terebélyesedő falvaiban. [194]
A természetes és állandó fejlődés, valamint az életszínvonal emelkedésének folytonossága termelt és alkotott olyan zárt falusi virágzást, mint amilyen a középbácskai német ikerfalvak világa.
A Telecskai dombok bácskai hajlásain két német ikerfalut jelez a térkép foltja. Mindkettő az alföldi „hegyen” ül: Szeghegy és Bácsfeketehegy. A XIV. században a bácskai magyarlakta területek között Feketeegyház és Szegegyház néven szerepelnek; a törökvész pusztítása után szláv elemekkel rakódtak meg a földek, később a kuruc szabadságharc a szerbeket is elsöpörte és az újból megüresedett termékeny földekre 1768-ban Kunegyházáról magyarok, Németországból pedig német családok települtek. Az éhség hozta őket az elnéptelenedett talajra: a németek a szeghegyi földeken, a magyarok a bácsfeketehegyi dombokon kezdték a gazdálkodást, s rövid idő alatt mindkét község fölvirágzott. A negyvennyolcas szabadságharc fölmozdította a magyar parasztságot, Kossuth üzenetére odahagyták otthonaikat, s a fejlődésnek indult magyar község a szenttamási szerbek beözönlésével a pusztulás színhelye lett. A magyar lakosságot elűzték földjéről: a házak gazdátlanul maradtak, kertek, földek bevetetlenül hevertek, sokhelyütt a családi tűzhely teljesen kialudt. Ebből a gyászos időből a bácsfeketehegyi magyar református anyakönyvben a következő feljegyzést találtam:
„É. Losonczi János „Mihály” nevű fia volt a legutolsó azok között, kiket a szerb golyó által 1849 januárius 23-án elesett N. T. Barhidai Keresztes József úr keresztelt, és beírta; s itt következik azon szerencsétlen időszak, mellyben a szerb vadság gyilkoló dühétől üldöztetett, s földönfutóvá tett atyák és anyák ott keresztelték született tsetsemőiket, hol a sors átka nékik néhány pertznyi pihenést engedett. – Éppen ezért már az anyakönyv innentől fogva az 1949-ik évi október hó 5-ikéig nints tökéletesen rendben, hanem tsak úgy, amint a vész és bujdoklás után hazavergődött szülék, a neveiket, az akkori papi helyettesnek bejelentették.” Aláírás: Kozma Lajos papi helyettes…
A bácsfeketehegyi németség betelepüléséről a vármegyei monográfiák semmiféle adatot nem tartalmaznak, mert e helyen a németség nem telepítés, hanem beszivárgás útján, a negyvennyolc utáni időkben a szomszédos községekből költözött át. A szájhagyomány így őrzi a kicsiny magyar világ nagy történelmét:
A földjeiről elűzött magyarság a harcok idején Kiskunhalas határában talált menedékhelyet, majd a szerbek leveretése után súlyosan megfogyatkozva tért vissza Bácskába. Otthonát teljesen [195] kifosztották s a szerb csapatok nemcsak a házak előtt lapuló gabonavermekből vitték el a búzát, kukoricát, hanem az ottfeledett ágynemű és fehérnemű is idegen kezek prédájává lett.
A kiéhezett és lerongyolódott nép egyetlen értéke a föld, az elmozdíthatatlan ingatlan maradt, s drága földért kellett megvennie a mindennapi kenyeret. Kerestek valakit, aki földért kenyeret adott, mert a tél a legnehezebb időben érte utol őket. A szomszédos német községekből így kaptak egyévi termést és vetőmagot is 1–2 hold földért. És akinek nagyobb gazdasága volt, 3–4 hold földet is föl kellett áldoznia, hogy életét újrakezdhesse…
Bácsfeketehegy újjászületését a német családok honfoglalása indította meg. A színtiszta református magyar községbe ugyancsak református németek telepedtek: szegénysorsúak, törpebirtokosok; akár a magyarok. A két nép egymáshoz simulásában és áldozatos munkájában ébredt ismét termővé a viharvert magyar föld. A magyarok szétszórták a vetést, a németek sorjában vetettek, s a termés eredménye az volt, hogy az elkövetkezendő esztendőben már a magyarok is sorjában vetettek. A fejlődés vonala fokozatosan tovább emelkedett: a magyarok a trágyából tőzeget csináltak, tüzeltek vele, – a németek a földekre hordták és termékenyítették a talajt. Így volt a cséplésnél is: a szalmát nem tapostatták pozdorjává, mert a pihentebb nép ésszerűségével mindig elöl jártak a munkában.
Az évtizedek múlása a gyarapodás és a terebélyesedés örvendetes számoszlopokat növeltek. 1900-ban a felemás község lakosainak száma 553 lélek volt, a megoszlás: 3621 magyar és 1891 német. A község határa 10.545 katasztrális hold, ebből szántóföld 9556 hold, a többi kert, szőlő, legelő, rét és az utak. A lakosság csaknem 100 százaléka gazdaságon belül élt, zsellércsaládok csak a magyarok között akadtak, de ezek is inkább a szomszédos, kishegyesi és topolyai határból szegődtek el a német földekre. Az elmúlt évszázad alatt egyetlen nagyobb változás a földbirtok-megoszlás terén ment végbe. Amíg a XIX. század első évtizedeiben a föld csaknem 100 százaléka a magyar parasztság kezében volt, a századfordulón már 50–50 százalék volt a megoszlás, majd a világháborút követő szerb megszállás gyarmatvilága 35–40 százalékra apasztotta a magyar kézen lévő földeket. S főleg a polgárosodás felé haladó, vagy már polgárosodott magyar családok lábai alól csúszott ki a föld.
A népmozgalmi vonalon az emelkedés és az utódállambeli visszahullás csaknem párhuzamosan halad a két nép között. De ha egymás mellé állítjuk a számoszlopokat, s a népi termékenység erőit kutatjuk bennük, a mérleg a magyarság javára billen: [196]

Táblázat 01

A természetes szaporulat a lakosság lélekszámának megfelelően 1/3–2/3 arányban mutatkozik. 1860-ban a németség születési többlete 26 lélek, a magyarságé 49: eszerint a Bach-korszakban a németség szaporodása volt az emelkedő. A századfordulón és az utána következő évtizedekben a magyarság szaporulatának a száma már meghaladja a németség születési többletének a kétszeresét; szóval az emelkedés a magyarság oldalán van. A jugoszláv uralom alatt az 1934-es számsorban találjuk meg ezt az emelkedést: a németek születési többlete 4, a magyaroké 21.
A csecsemő- és gyermekhalandóság s az egyke föltűnése ugyancsak a fenti hullámzást igazolják a kétnyelvű község életében. A lakosság lélekszáma az 1900-as népszámlálás adataihoz viszonyítva bár csökkent 369 lélekkel, ám a számok mégis a telepes lakosság csodálatos szívósságát igazolják, mert az elmúlt négy évtized alatt egy véres világháború nagy vérveszteségeit és a megszállás gazdasági kizsákmányolásának következményeit belső szakadás, vagy tragikus visszahullás nélkül kiheverték…
2.
A gazdasági élet fejlődésében a betelepülő német iparosság munkája adta meg a tartalmat. A magyarság színe-javát a szabadságharcban elveszítette, s a falunak nem volt kőművese, molnár[197]ja, kovácsa, asztalosa. A német iparosok pótolták ezt a hiányt, s rövid idő alatt olyan erős ipari és kereskedelmi réteget alkottak Bácsfeketehegyen, hogy a szomszédos dúsgazdag Szeghegy lakossága is a feketehegyi piacokon fedezte szükségleteit. A törpebirtokosság kettőzött szorgalma emelkedett itt felül a zsírosparasztság kényelmes életformája fölé és színvonalában is hamarosan elérte az alföldi kisipar legmagasabb fejlődését. A német iparosok száma 1906-ban 70 volt, 1918-ig már 100-ra emelkedett, de 1920-ban erőteljesebbé vált a magyar iparosodási folyamat is, s ennek következtében a németségnél némi visszaesés tapasztalható. Amíg 1920-ban 98 iparos dolgozott, 1936-ban már csak 80 német iparengedélyről számol be az ipartestületi kimutatás. A magyarság vonzódása az iparágak felé mind erőteljesebben jelentkezett, úgyhogy a harmincas évek végén megfordult az arányszám: az iparengedélyek körülbelül 50–50 százalékban oszlanak meg, az utánpótlás terén azonban a magyar tanoncok százaléka nagyobb.
A polgárosodás lassú, észrevétlen folyamatában ha nem is történt teljes szerepcsere, de a magyarság is fölszakította már a mély földműveskultúra merev takaróit és kezdeményezésben is bátrabban nyúl munkához.
Szerves közösségi munkát azonban csak a németeknél találhatunk.
A tökéletesen szervezett gazdasági munka legcsodálatosabb példáját mutatja a feketehegyi és a szeghegyi „Bauernhilfe” munkája. A német gazdasági hitelszövetkezet az újvidéki német központ kezdeményezésére 1928-ban alakult meg Bácsfeketehegyen 79 tag 127 részvényével. A legkisebb részvény 10 pengő – 100 dinár – volt. A szövetkezetet a birtokos gazdák alapították, az első esztendőkben csak ők voltak a tagjai, s ezért a mezőgazdasági termények szövetkezeti értékesítésében, valamint az agrárszükségletek olcsó beszerzésében a kisemberek, törpebirtokosok nem élvezhették még a német összefogás nagyszerű előnyeit. A „Bauernhilfe” azonban így is, ilyen kisszámú taggal s egyre emelkedő részvényjegyzéssel szinte hihetetlenül nagy eredményt tudott elérni. A tökéletes szervezet eredményes munkásságára vet fényt az a kimutatás, amely a szövetkezet fennállásának hetedik évében, 1935-ben készült.

Táblázat 02

A harmincas évek forgalomhullámzását az a terméskülönbözet idézte elő, amely a bő- illetve szűktermésű esztendők között [198] mutatkozott. Mert a hitelszövetkezet évről-évre mindjobban kiszélesedett, megalapítva az egyes termelési ágak alosztályait, fokozatosan utat nyitott a kisemberek beszervezéséhez is. Munkájuk 1939-ben odáig fejlődött, hogy a betétek emelkedésével megszületett a. szövetkezeti otthon fölépítésének gondolata is. Hitelszövetkezeti kölcsönből fölépítették a szövetkezeti otthont és a bácsfeketehegyi németség kultúrházát, amely ma a községben a legmodernebb és legtökéletesebben berendezett épület.
A szövetkezetet közösségi akció hozta létre, s a fegyelmezett, szervezett munkára alkalmas német népi erő fejlesztette ki a község legerőteljesebb gazdasági gépezetévé. Nem jótékonykodás, hanem rideg, számító munka teremtette meg azokat az anyagi eszközöket, amelyekkel ma már a szervezett sertéshizlaló is működik és azt a keretet, amelyben nagyszerűen elfér a kendergyári hitelszövetkezet, a tejföldolgozó, a szőlő és gyümölcsértékesítő osztály.
A ma már virágzóan fejlett gazdasági szerv kiindulópontja a német iparosok és kereskedők múltszázadbeli erőfeszítése által kiépített bácsfeketehegyi piac volt. Szegény, kispénzű emberek szorgalmas munkájából nőtt nagyvonalú mozgalommá. Mert nemcsak a merev földművelő-kultúrában megállapodott szenttamási szállások termelőit szívta föl a feketehegyi piac, hanem az ikerfalu gazdasági vérkeringését is a maga erein eresztette át s ezzel szerepének súlyát folytonosan növelte, egészen a szövetkezeti tömörülésig.
A német népi öntudatosodás szele a rideg, üzleti számításon túl eszmei tartalmat is vegyített ebbe a munkába és a lassan kifejezésre jutó szociális gondosság a termelés javainak emberibb elosztásával a társadalmi fölemelkedést is szolgálja.
A „Bauernhilfe” ezért a népi gondolat megvalósulásának legbiztatóbb jele náluk.
3.
Bácsfeketehegy két ikerfalu kereskedelmét összesíti főutcáján, de könyvkereskedése nincsen; a könyvet, az újságot és a folyóiratot mégis megtalálja az ember. Mert ahol olyan fejlett a gazdasági élet, mint Bácsfeketehegyen, ott a betű sincsen idegen földön.
A szellemi élet színvonala nincs azon a magaslaton, mint Apatiné, mégis él és termékenyen kihat Apatin, Verbász és Újvidék német kultúrájára is. Mert a bácskai németség városi szellemisége itt, a déli végeken, nem elhatárolt városi kultúra, hanem a falusi eredőkből tevődik össze. Az apatini, verbászi és újvidéki német magán-középiskolák nem az apatini, verbászi és új[199]vidéki németek intézetei, hanem a bácskai németségé. A magániskolák fenntartásához a bácsfeketehegyi, szeghegyi, sóvéi, sziváci, cservenkai és torzsai németek éppen úgy hozzájárulnak, mint az a nagyközség vagy város, amelyben az intézet működik. Ezért Bácsfeketehegy német kultúráját nem lehet lemérni egynehány elemiiskoláján és tanítóján keresztül. De ha az iskolai számokat nézzük, akkor más fogalmat alkothatunk művelődéséről, mert a feketehegyi elemiiskolák növendékeinek 12 százaléka megy középiskolába és főiskolába, értelmiségi pályákra készülve, míg a többi megmarad a föld mellett, s gazdasági szaktanfolyamokat végez Verbászon vagy Palánkán.
Ha összehasonlításként a kulturális életszínvonal párhuzamát akarjuk meghúzni Bácsfeketehegy két népe között, akkor is az előbb már említett megállapításra jutunk vissza. A továbbtanulási hajlam előbb jelentkezett a németeknél, mint a magyaroknál: a számok is ezt a kevésbé vigasztaló jelenséget igazolják. Amíg a kisebb lélekszámú németek fiatalsága közül 5 diák ment a főiskolára, addig a körülbelül kétszerannyi magyarság mindössze csak egy főiskolai hallgatót adott. Sovány vigasztalásként említhetem meg, hogy a magyar népi megújhodás a mi paraszttársadalmunkat is megmozdította, s az elkövetkező nemzedékek már jóval nagyobb felkészültséggel kapcsolódhatnak bele a közösségi munkába.
A kulturális élet legfőbb mozgatóereje a Kulturbund. Munkája a fiatalság teljes beszervezésével teljesedett ki: tanítása és irányító szerepe az egész német társadalmat egyetlen keretben összesíti. A szociális és kulturális munka pillérei itt a maradéktalanul bekapcsolt fiatal nemzedékeken nyugszanak, s rajtuk keresztül valósul meg a gyermekgondozó, csecsemővédő mozgalom, a fiatal anyák nevelése, a német leányok előkészítése társadalmi hivatásuk betöltésére. A nagyszabású központi program további szociális, kulturális és egészségügyi terv megvalósítását helyezi kilátásba: a falusi kórház fölépítését, ápolónő kiképzést, napközi otthon fölállítását és a magyar zöldkeresztes nővérek intézményéhez hasonló egészségügyi állomások létesítését.
Az egyesületi könyvszolgálat fejlettségének legmagasabb pontját a Kulturbund érte el. A német református, evangélikus egyházközségi és az apró egyesületi gyűjtemények mellett itt erős, modernül fölszerelt könyvtár szolgálja az olvasót. A könyvtár belső forgalmáról még nem közöltek kimutatást, de a külső jelek mind arra vallanak, hogyha egyelőre a szellemi különválás nyomdokain is haladnak a népi megújhodás felé, igaz barátai a betűnek, s ha az átmeneti tünetek fölolvadnak majd a fejlődésben, – visszatalálnak arra az útra, amely a kétnyelvű község mindkét népének közös útja lesz. [200]
A falu kulturális életének elméleti síkján a magyar könyv termékenyítő erejének sem jutott kisebb szerep. Bár két magyar kulturális egyesület – a Magyar Olvasókör és a KIE – végzi azt a munkát, ami a németeknél központosítva egy kézben van, de így is eredményesen munkálkodik és a könyvtárak gazdag anyaga az olvasórétegen át túlhaladja az elméletet, s a mai gondolat holnap már a cselekvés mezején halad.
4.
A két német ikerfalu zárt alföldi életet alkot. A gazdagabb Szeghegy utcái, házai sokhelyütt Apatin és Hódság csempével és márványlapokkal ékesített épületeit juttatják eszünkbe, s úgy érzem, hogy itt egy-két házban több a fény, mint amennyi benne elfér. A nap sugara vakítóan tükrözik a majolikás kapuk alatt, a fikuszok, ciprusfák, hasadtlevelű filodendronok az agyonápoltságtól majd megszakadnak; a tisztaság úgy árad szét az ember körül, mintha templomban járna és mégis, valami megfoghatatlan hűvös idegenség tölti be a levegőt: a fölségesen szép csend és a feneketlen űr, mely a csodaszép udvarokba és a szinte „porszívókkal” tisztogatott házakra ráborul.
Dr. Steinetz Károly, Szeghegy korán elhunyt nagyszerű fia és orvosa beszélt erről a csendről és csodaszép udvarokról. A gazdag falunak 4447 lakosa van és a községben 6500 hold földje. Ezenkívül még tizenegy község határában vannak szeghegyi birtokok, több mint 10.000 holdnyi területen, s a gazdaságokban közel 100 magyar zsellércsalád dolgozik. De otthon, az udvarok és az utcák esztendőről-esztendőre csendesebbek lettek, s 1934-ben már alig lehetett gyermeksírást hallani. A születések bruttó száma annyi volt, mint a település évében, bár a lakosság éppen tízszerese volt a telepes ősöknek, s születésnek is tízszer annyinak kellett volna lenni, hogy a természetes szaporulat meglegyen.
A földbirtok utáni vágyódás nyomasztó súlya itt is, mint a Dunántúlon, ránehezedett a szép bácskai falura és az elharapózó egyke megritkította az élők sorait. A múltból a virágzás csak gazdasági tartalomban maradt meg, de olyan terebélyes lombozattal, hogy lassanként elszívja a néptől az éltető erőt. Hacsak megkövesedett belső ridegsége föl nem hasad és az új házasságokban a kívülről jövő termékenység föl nem frissíti az elmeszesedett életkeretet.
Bácsfeketehegy, a szerényebb és szegényebb község ezért „szebb” és egészségesebb élete, vitalitása nem a lassú sorvadás jeleit hordozza magában, hanem a népi fejlődés ígéreteit. [201]