Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. április 15) 4. szám

Csuka Zoltán: Lovász Pál: Vándorút

Versek – Janus Pannonius Társaság kiadása, Pécs, 1942
Az ember életében évtizedek múlhatnak, a nagy élmény azonban mégis a gyermekkor és az ifjúság esztendei maradnak. Ezek vésődnek legmélyebben belénk, ezek adják meg életünk alaphangulatát, ezek határozzák meg életünk minden későbbi nagy élményének hatását is.
Lovász Pál már csaknem két teljes évtizede elkerült a Bácskából s már vagy másfél évtizede a baranyai metropolisban, Pécsett lakik, de mostani költeményeiben is újból és újból visszaint életének örök nagy élménye, a szülőföld, a Bácska. A pécsi Janus Pannonius Társaság egyik leglelkesebb vezetőembere Lovász Pál, ma már a mecsekalji város büszke rá, de ő ma sem tudja felejteni Óbecsét, gyermekkora városát, a kanyargó szőke Tisza partját, Bácskát, a hullámzó búzakalászok tengerét. Most megjelent verseskönyvének is jó kétharmadát azok a versei töltik ki, amelyekben szülőföldjét, szülőföldjének embereit, tájait énekli meg. Szinte mozaikszerűen, tarka, színes össze-visszaságban sorakoznak fel ezek a költemények s valahogy olyan a hatásuk, mintha a bácskai réteken járna az ember és szerény, de annál szebb, annál vonzóbb kis virágok kerülnének eléje. Bácska levegője és Bácska földje, Bácska mennyboltja van ezekben a kis versekben, csilingelő rímeikben, kedves finom hangulataikban. Első pillanatra formában, mondanivalóban is talán igényteleneknek látszanak ezek a költemények, de ahogy egymásután elolvassuk őket, ránkborul a bácskai föld, a bácskai mezők és bácskai menybolt kimondhatatlanul édes és szelíd káprázata; csak akkor látjuk hogy igazi költő és igazi lélek szólott hozzánk s az egyes költemények kedves szopránja mögött egy másik, sokkal erősebb dallam kórusa zúg.
Egy másik dunántúli költővel kapcsolatban már szóltunk a Kalangya hasábjain a pécsi Janus Pannonius Társaság és kiadványának, a Sorsunk c. folyóiratnak jelentőségéről. Nem kevésbé jelentősek könyvkiadványai, amelyek sorában most Lovász Pálnak, ennek az elmúlhatatlanul bácskai költőnek könyvét adta ki a pécsi irodalmi társaság. Kétszeresen jól esik leszögezni a Kalangyában, hogy Bácska is magának vallhatja ezt a finomlelkű költőt, aki oly sokat tett a Janus Pannonius Társaság megalakításáért és kifejlesztéséért. Mintha Bácska ölelkeznék össze benne Baranyával, akárcsak verseskönyvében a szülőföld és a költő szépanyjának földje egybeölelkeznek a rímek csengésében. A bácskai magyar olvasók közül is minél többen figyeljenek fel erre a költőre, aki a mi szülőföldünk dicséretét zengi a magyar égbolt egyik-másik testvértáján.