Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. április 15) 4. szám

Herceg János: Német polgárság magyar földön

A nemzetiségi kérdés mindig gondot okozott a magyar államvezetésnek, de legkevesebbet foglalkoztatta a német polgárság, amely bevándorlása óta nemcsak lojalitásával, de nemzethűségével és beolvadási törekvésével is minden aggodalmat eloszlatott.
A német polgárt bűvkörében tartotta a magyarok hagyományos szabadságszeretete, amely sohasem emelt gátat érvényesülése elé. S a német polgárnak – mint a világ bármely polgárának – az érvényesülés volt legfőbb életcélja.
Pukánszky Béla, a budapesti egyetem német tanszékének professzora a magyarországi német polgárság kétévszázados életét kíséri végig kitűnő könyvében. Nem politikai, hanem szellemi mozgalmakat ismertet a magyarországi német irodalmon keresztül, amely nyelvében és hagyományaiban német volt, de eszményei egyeztek a magyarság eszményeivel. A szabadságharcban a német polgárság őszinte lelkesedéssel állt a magyarság oldalára, sőt az abszolutizmus korában éppen a német származású és nyelvükben még mindig német beamterek szabotálták legerősebben Bécs elnyomását hozó parancsait. Ez a német polgárság jó hazafiakat adott a magyar nemzetnek és, mint azt Pukánszky is megállapítja, asszimilált és törzsökös magyar polgár között nem lehet különbséget tenni. Semmi sem fűz többé fajtájához; lélekben, nevelésben, nyelvben és gyakran testben is, teljesen beolvadt a magyarságba. Érzéseiben és a magyarság sorsának vállalásával egész értékű magyar lett. Ahogyan azt egy német származású magyar önvallomásszerű levelében írja: „A közös múlt csak emlék, a közös jövő – végzet.”
A polgárság sohasem független és önálló tényező. Mindig befolyásolják: helyzet, lehetőség, szellemi mozgalmak hullámai és nem utolsó sorban – mint már megállapítottuk – az érvényesülés vágya. Magyarországon a német bevándorolt néhány nemzedéke előtt még csak a polgári osztály kapui nyíltak meg. Uralkodó osztály azonban a magyar nemesség volt, amely felvette és tovább terjesztette a felvilágosodás eszményeit, ugyanakkor ez a nemesség irányította a magyar nemzeti mozgalmakat és a magyaros gondolkodás sem a polgár, hanem a nemesember privilégiuma volt.
Hazaszeretet és haladó szellem: e két összetevő képezte a magyar koreszmét, amelyet a német polgár is magáénak vallott. A hazaszeretet volt az a szellemi magatartás, amely bizo[183]nyos egyenjogúságot, a nemzetiségi és társadalmi határvonalak elmosódását jelentette. Haladó szellemű pedig azért lett a polgár, hogy kínzó alacsonyrendűségi érzetét elfojtsa. Ha a rendi kiváltságokat támadta, ezt inkább azért tette, mert a kiváltságokban maga nem részesült.
Ez volt a liberális kor, amelynek alaptétele a szabad érvényesülés volt. De lehetetlen nem észrevenni az idők távlatából és Pukánszky könyvéből, hogy a polgárság lelkes beolvadása korántsem intézte el gyökereiben a nemzetiségi kérdést. Sem a koreszme, sem a polgárságot jellemző feltörő magatartás nem jutott el a német néphez. Az továbbra is ősi nyelvében és hagyományaiban élt, hogy egy későbbi időben előtérbe lépjen a maga kívánságaival. Ehhez a német néphez tértek vissza aztán a népi öntudat harcosai: Glatz Ede, Steinacker Ödön és Bleyer Jakab. S, hogy ennek be kellett következnie, az kiderül Pukánszky könyvének már első lapjain.
Amikor Magyarországon felismerték a Bécsből származó állampatriotizmus veszélyeit és nemzeti mozgalmat indítottak már a népi erők és hagyományok felszívásával, a német polgár válaszútra került. Vagy visszatért volna a német népi közösségbe, vagy magáévá tette a magyar népi megnyilatkozásokat. A német polgár – kevés kivétellel – az utóbbit választotta. Még mindig a magyarsággal szorosan összefüggő szabadság-eszmény volt rá legnagyobb hatással, ezért tartotta érdemesnek feladni mindent, ami származásához fűzte. A német polgár lelkiállapotát nagyon jól megvilágítja Pulszky Ferenc verse:
„Mir tönt ein andres Lied, das Lied des Mutes,
Das Ungarlied, das wie der Blitzstrahl zündet,
Die heilge Freiheit froh der Welt verkündet,
Das, wens auch schnell verschwindet wie der Strahl
Doch unsre lust getönt und unsre Qual”.
A német polgárnak gyorsan kellett magyarosodni. Magyarságát ezért gyakran külsőségekkel iparkodott kihangsúlyozni. Magyar ruha, magyar zene, magyar tánc – ezek voltak legerősebb ismertetőjelei a magyar és beolvadt német polgárnak. Sem a ruha, sem a zene, sem a tánc nem volt ősi magyar népi eredetű. De a polgárnak kellett, felhígított tehát és stilizált népi motívumokat és ezzel egy egészen sajátságos, a néppel és művészettel kevés rokonságot valló kultúrának lett kialakítója.
Az utóbbi időben Magyarországon sokszor hangzik el vád az asszimilált német polgárság ellen, mert neki tulajdonítják a magyar népi kultúra meghamisítását. Pukánszky könyvéből [184] világosan kitűnik, hogy ennek a vádnak semmi alapja nincsen. Ezt a vádat legfeljebb a polgárság, mint osztály bírja el, amelynek mindig külön kultúrája volt. A német polgár nem tett egyebet, mint követte a magyar nemes és a magyar polgár példáját. Az aztán természetes, hogy a beolvadottak is hoztak magukkal valamit nemzeti műveltségükből és ez hatással volt a magyar polgárságra.
Megható a megmagyarosodott német hűsége a magyar nemzeti eszményekhez. Pukánszky megemlíti, hogy a türelmetlen fajvédő magyar mögött gyakran beolvadt németek húzódnak meg. Valószínű, hogy ez a magatartás egy súlyos belső, talán tudatalatti harcnak az eredménye. Talán így akartak kiégetni szívükből mindent, ami német népi műveltségükhöz fűzte őket, vagy talán alacsonyrendűségi érzetüket akarták elcsitítani. A nemzeti türelmetlenség nem rokonszenves vonása sem osztálynak, sem népnek, de a beolvadt németeknél érthető, s mindenképpen indokoltabb, mint egyesek mai magatartása, amellyel – ugyancsak a koreszmét követve – olyan közösségbe térnek vissza, amelytől régen elszakadtak már és amelyhez soha annyi közük nem lehet, mint a magyarsághoz.
S itt idéznünk kell Pukánszky könyvének záró sorait: „Vizsgálódásunk azt mutatta, hogy német polgárságunknak még népi öntudatú része is közelebb áll a magyarsághoz, mint más országok német polgárai az uralkodó államnéphez. Nem joggal tulajdoníthatjuk-e ezt a magyar-német életközösség hatásának? Polgárságunk útja is azt a sokat hangoztatott tételt bizonyítja, hogy a magyarországi németség semmiképpen sem olvasztható be egyszerűen a „külföldi németség” sokrétű egységébe, ha nem akarjuk, hogy éppen legjellegzetesebb vonásai elsikkadjanak. Az igazságot kereső tudomány és a nemzetek közt igazi megértést kereső gyakorlati munka egyformán csak akkor jár helyes úton, ha a magyar-német polgárság megismerésében és helyzetének megítélésében a magyar viszonyokból indul ki és állandóan szemmel tartja a magyar föld nyújtotta fejlődési lehetőségeket.”
Pukánszky Béla munkáját teljes tárgyi ismeret és elfogulatlanság jellemzi. Az utóbbi években senki nem járt oly közel az igazsághoz a német nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban, mint Pukánszky. Amikor a közös sors egymás mellé állította a két nemzetet, jó volna gyakrabban és erősebben hallani az ilyen tiszta hangokat, amilyen Pukánszkyé. [185]