Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. április 15) 4. szám

Csuka János: A bácskai németek

A felszabadult Délvidéken a nem magyar ajkú népekkel tekintélyes számú német lakosság került vissza Szent István birodalmába. Újra ugyanannak a szent koronának a védelme alá helyezték magukat, amelynek jótékony hatását több mint két évszázadon keresztül alkalmuk volt boldogulásuk, anyagi gyarapodásuk és nemzeti sajátosságaik megerősödésére igénybe venni. Mert a szentistváni politika, amely szabad fejlődést és érvényesülést biztosított minden jószándékú nemzetiségnek, a legbőkezűbben azokkal a németekkel szemben nyilvánult meg, amelyekkel a történelem tanulsága, a közös sors és az együttes feladatok vállalása elszakíthatatlanul összekovácsolt bennünket. Ma is együtt harcolunk a közös veszedelem ellen, mint sok száz év előtt. Előbb a minduntalan visszatérő s Európa szívét kereső török, most pedig a bolsevizmus fenyegető rémségei állítanak egymás mellé s ez több, mint ismétlődő fegyverbarátság az azonos veszedelem helyes mérlegelése és megítélése; testvéri és őszinte rokoni megnyilatkozás mind a két nemzetnél.
*
A bácskai nemzetiségi peremsávban 200–250.000 német él, túlnyomórészt ápolt, csinos községekben, amelyeket az öntudatos gazdagság és függetlenség jellemez.
Megvalljuk őszintén és szégyenérzet nélkül, hogy nem a mi hibánkból, hanem egy felületes, léha kor nemtörődömsége miatt a velünk együtt 1918-ban elszakadt bácskai németekről sokáig keveset tudtunk. Még azok sem ismerték kellően a németek életét, falvaik, egyesületeik munkarendszerét, szokásaikat, akik a közelükben lehettek. A városlakó magyarság pedig talán annyit tudott róluk, hogy századok óta őrzik nyelvüket, hagyományaikat, népviseletükhöz szigorúan ragaszkodnak s példásan összetartanak. A német szívósságot, kitartást, céltudatos életütemet, az akarást, az energiákat olyan könnyen felőrlő, elpusztító nehéz bácskai föld sem tudta megszüntetni vagy csökkenteni. A német települések megmaradtak abban a zárt sajátságos keretben, amelyben létesültek, idegent nehezen fogadtak be, megőrizték múltjuk minden szép örökségét. S mert megbecsülték az ősöket, a hagyományokat, a nagy német nemzet csillogó tehetségét, gazdagodhattak, őrizték a keresetet, hegyére rakták a pénzt, amely előbb saját otthont, aztán irigyelt gazdagságot, jótermő földeket s végül teljes függetlenséget biztosított minden német számára. [179] Olyan anyagi és szellemi fölényt és behozhatatlan biztonságot, hogy annak értékeit és áldásos jótéteményeit csak a tanulságos kisebbségi sorsban volt képes a magyarság helyesen felmérni és érdeme szerint tisztelni.
*
A német települések aránylag nem is olyan régiek; száz-kétszáz év között váltakoznak, alig néhány nemzedék követte egymást azon a földön, amelyet késői elődök kaptak s a történelem áttekintésénél ez az idő nemhogy meggyöngítette, talajtalanná tette a német családfa messzire elnyúlt gyökereit, de még inkább beleakasztotta Bácska fekete barázdáiba. Akadhattak kivételek: egész családok vagy csak egyesek, akik önként a környezet, a szellemiség, az engedékeny és barátságos nemzet és állam iránti hálából, boldog meggyőződésből beolvadtak a magyarságba, de ez soha nem volt erőszakos, vagy követelt, hajszolt folyamat. Derék németjeink számára adva volt minden kínálkozó állás megszerzése, pozíció, dísz és rang elérése anélkül, hogy meg kellett volna tagadniuk fajtájukat, nemzeti hovatartozandóságukat s a magyarságnak ez a pazarló gavallériája, lelkes szeretete fordította maga felé a megbecsülésnek szemmel látható megnyilvánulásait. A magyar családba befogadottak soha nem érezték, hogy friss rügyek a megújult magyar nemzet fáján; kivirágozhattak s szórhatták a maguk népe felé pazar virágaikat. Kiegyensúlyozott lelkiségük, kitartó munkabírásuk, alkotókészségük a tiszteleten túlmenő elismerést szerzett fajtájuk számára. Mindig követendő példának állították őket nemcsak a többi nemzetiség, de a mi véreink, a meglazult magyar családok feltörő fiai elé is, amikor növelni, ösztönözni igyekeztek minden elindulást és kezdeményezést.
*
Az elszakítottság huszonhárom évében teljesen megismertük németjeinket, összehasonlíthattuk imponáló vagyoni helyzetüket, amely bizonyos fölényességet és az idegen törekvések megtörését biztosította a mi elrejtőző szegénységünkkel szemben, amely ellenállásunkat felőrölte, annyi társadalmi réteget rákényszerített az óvatos alkalmazkodásra, elővigyázatosságra, sokszor a vándorlásra, az ősi tűzhely fájdalmas elhagyására.
Az emlékeink még frissek és elevenek s idézhetjük azokat.
A magyarság veleszületett melankolikus nekibúsulással még kábult volt az események forgatagában, amikor németjeink már józanul tájékozódtak és igyekeztek mindhamarabb a realitásokkal tisztába jönni. Mindez persze sokkal könnyebb volt nekik, mint a magyarságnak, még akkor is, ha a százados együttélés [180] mély nyomot hagyott lelkiségükben. Nem húzódtak a sarokba keseregni, előrukkoltak a soha nem rejtegetett faji öntudattal és követelték a maguk helyét. A magyarság még keresgélt, baráti szavakat hajszolt, emberséges megnyilatkozást várt, a németek azonban már útban voltak a megismerések felé. Akkor váltak el útjaink, amelyek, fájdalom, huszonhárom éven át nagyon ritkán találkoztak.
A délvidéki németek élére, szervezeteik irányítására szerémségi és boszniai németek kerültek, akik akaratlanul is a szlávok egyoldalú és merev megítélésén keresztül vizsgálgatták a magyarságot. Számukra még csak lelki emóciót sem jelentett, hogy az ingoványos földön egyszerre más irányba, a boldogulás megkeresésére irányítják az új államban, az úi adottságok között a németeket. S még arra is kényesen ügyeltek, hogy a magyarsággal való érintkezési terület is meglazuljon s a két nemzettöredék egymástól elhidegüljön. Kétségtelen, hogy ez az ügyes, taktikázó politika sokszor sikert hozott a németeknek s időnként megszerezte a bizalmat is, amely könnyebb, a magyarságnál feltétlenül könnyebb mozgáshoz segítette őket. A szabad cselekvésben megerősödik és dolgozik az egyén s mindinkább alkalmassá teszi a feladatok betöltésére. Ha ez a magyarságtól való eltávolodás eleinte nem is fejezte ki a bácskai németeknek a magyarsággal szemben táplált érzéseit, tagadhatatlan, hogy sok keserűséget ébresztett a magyarságban. A rossz íz azonban csak addig maradt meg a szánkban, amíg a balkáni politika kétszínűségét kölcsönösen ki nem tapasztaltuk. S akkor be kellett látnunk: ha együtt indulunk el a németekkel, közös arcvonalon, magunkon nem segíthetünk, viszont a németeket megállítjuk fejlődésükben, érvényesülési lehetőségeik felkutatásában. Ahogy elhomályosodtak a magyar-német együttélésre emlékeztető események, közös nekilendülések, kedves barátkozások, úgy rajzolódott ki a magyarság elé okulásul a feladat parancsa. Messze előttünk jártak a németek szervezkedésben, tapasztalatokban, kísérletezésekben s minden megnyilvánulásuk figyelmeztetés volt a magyarság számára: tanuljatok tőlünk és kövessetek. Ami rossz, azt a magyarság sem használja, de ami jónak bizonyul, azzal igazán éljen. A csapásokat, amelyeken az egész lehasadt nemzetszikla végiggördült és nyílegyenesen utat vágott, nem nőhette be a közömbösség. Azon keresztül tört előre a németség százezres tömege, magához tapasztotta feltartózhatatlan lendülettel a még tétovázó, félénk embereket. Megnőtt és teljes lett a német tábor, amely a nemzeti érzést annyira fokozta, hogy imponáló megnyilatkozásainál annyit búslakodtunk és szégyenkeztünk, amíg mi is megkíséreltük a lelkek felrázását. S a hazatérés előtti években a gyúlékony né[181]met lelkesedés, fajszeretet, amely csodákat művel, a magyarság sorait is duzzasztotta, előkészítette fontos feladatokra.
*
Azért ha nagy elfoglaltságaink és bajaink közepette nem is volt sok időnk és lehetőségünk egymást segíteni és továbbjuttatni, ma a tanulságokkal gazdagodva ölelkezünk össze.
A délvidéki németeknek újból bácskai vezetőik vannak, akik inkább ismerik az itteni németek lelki alkatát, vérmérsékletét, csiszolt gondolkodását. Élnek még azok a németek is, akik az első világháborúban apáinkkal együtt vívták meg közös harcunkat. Magyarul sem felejtettek el s ha egy kis számadást végeznek, összegezik gazdagságukat, földjeiket, vagyonukat, nem tagadhatják, hogy anyagi függetlenségüket, amely a megpróbáltatások poklában is nemes értéknek bizonyult, mellettünk és velünk szerezték meg, amikor tárt karokkal segítettük új otthonhoz őket. S ha ma nemzeti öntudatuk szilárdabb és egységesebb, mint amikor elkerültek a magyar gondoskodás égboltja alól, tovább őrizhetik és ápolhatják kiváló tulajdonságaikat, dicséretes erényeiket, amelyek nélkül nem lehetnem öntudatos németek. Legalább is nem olyan németek, mint amilyeneket a mai korszellem, a nemzeti szocialista Németország követel minden némettől akárhova sodorta is ma, vagy századok előtt valamilyen történelmi földrengés.